Dzsudzsák hibája után elképesztő félpályás góllal zárult az év az NB I-ben

A Kisvárda Toniszlav Jordanov félpályás góljával 1-0-ra nyert a Debrecen otthonában a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap, az esztendő utolsó élvonalbeli bajnokiján.

"Boldog vagyok itt, itt akarok maradni, mit mondhatnék még?" - Guardiola reagált a pletykákra

Videó forrása: SNTV

Az év utolsó élvonalbeli mérkőzésének első félidejében nem sok említésre méltó esemény történt, a kapuk minimálisan forogtak csak veszélyben, mindkét hálóőr pár kötelező feladatot teljesített csak.
Főként a mezőnyben zajlott a küzdelem, egy-egy pontrúgás adhatott volna lehetőséget a csapatoknak, ám komoly helyzet nem alakult ki.
A fordulást követően viszont gyorsan jött az egész szezon, és valószínűleg az év legszebb pillanata, Dzsudzsák adta el a labdát a félpályánál, Jordanov pedig gyakorlatilag a felezővonalról, tökéletesen ívelt a hazaiak kapujába, a kint álló Vargának esélye sem volt.
A folytatásban ugyan fölényben futballozott a Debrecen, ez azonban helyzetekben nem igazán mutatkozott meg, a házigazdák kapura kevés veszélyt jelentettek.
Az első igazi helyzetig a 85. percig kellett várniuk a hazai szurkolóknak, ekkor Szűcs közelről fejelhetett, de Popovic nagyot védett. A 92. percben ismét Szűcs volt a főszereplő, jó 30 méterről célozta meg a kaput, hatalmas lövése viszont a felső lécről kipattant.
Fizz Liga, 18. forduló:
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés