Southgate még hivatalban, de már tudjuk, ki követheti, ha lemondana
Publikálva 12/12/2022 - 17:58 GMT+1
Nem tudjuk még biztosan, hogy egyáltalán szükség van-e rájuk, mindenesetre máris felmerült néhány olyan név, aki adott esetben átvehetné Gareth Southgate helyét az angol válogatott kispadján. A bő hat éve hivatalban lévő szakember bírja a szövetség támogatását, a franciák elleni kiesést eredményező vereséget követően azonban jelezte, gondolkodnia kell a jövőjét illetően.
CNN Show - Az angolok búcsúztatásával négy között a címvédő franciák
Videó forrása: Eurosport
Külföldi sztáredző vagy kiscsapatoknál bizonyító angol szakember lehet az utód.
Gareth Southgate-et 2016. szeptember 27-én nevezték ki Anglia megbízott szövetségi kapitányának azt követően, hogy az akkor alig egy hónapja hivatalban lévő Sam Allardyce egyetlen mérkőzéssel, no meg egy vaskos botránnyal a háta mögött lemondásra kényszerült. A 2018-as világbajnoki kvalifikációs sorozat elején az angol szövetségnek gyors pótlásra volt szüksége a válogatott élén, ezért előléptették az akkor az U21-es csapatot irányító korábbi Middlesbrough-futballistát.
Az új éra első négy mérkőzésén elért eredmények (2 győzelem, 2 döntetlen) meggyőzték az FA vezetőségét, hogy Southgate hosszú távon is jó megoldás lehet, így 2016. november 15-én véglegesítették pozíciójában. Borzasztó nagy mozgástere akkor sem volt az angol szövetségnek, mint ahogy adott esetben most sem lenne, hiszen a külföldi vonal korábban sem Sven Göran Eriksson, sem pedig Fabio Capello révén nem vált be, angol mesterekből pedig már akkor sem volt túlkínálat.
Southgate azóta fényesen igazolta kinevezésének jogosságát, vezetésével ugyanis Anglia nem hiányzott egyetlen nagy tornáról sem. Sőt, a 2018-as világbajnokságon a negyedik helyen végzett, a 2021-es, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon pedig döntőt játszott, ahol csak büntetőkkel kapott ki Olaszországtól. Ha az, a Wembleyben elszenvedett fájó vereség nem késztette háttérbe vonulásra a kapitányt, akkor azért némileg talán meglepő lenne, ha egy semleges helyszínen elveszített világbajnoki negyeddöntő után jutna erre az elhatározásra.
Márpedig jelenleg erről van szó, mindezt pedig nem a mindig jól értesült, szenzációhajhászásra azonban fokozottan hajlamos angol sajtó lengette be, hanem maga az érintett nyilatkozta szombat éjszaka, a Franciaország ellen elveszített negyeddöntőt követően. Southgate-nek 2024. december 31-ig élő szerződése van az angol szövetséggel, a szervezet részéről pedig máris jelezték, továbbra is a hat éve hivatalban lévő kapitánnyal képzelik el a folytatást.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/12/3507365-71494468-2560-1440.jpg)
Southgate és Pickford
Fotó: AFP
Mivel azonban a folytatással kapcsolatban maga Southgate bizonytalan, az FA-nél azért számolni kell azzal az opcióval is, hogy új kapitányt kell kinevezni. A Telegraph gyűjtése alapján már számolnak is, és be is dobtak néhány olyan nevet, akivel, Southgate távozásának esetén, Anglia nekivághatna a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának.
Brendan Rodgers
A Swansea, és a Liverpool korábbi, a Leicester City jelenlegi menedzsere habitusát tekintve talán az összes jelölt közül a legközelebb áll Southgate-hez, így személye bizonyos értelemben a folytonosságot is képviselheti. Ezenfelül az FA technikai igazgatója, John McDermott, akinek adott esetben a kapitány személyének megtalálása lenne a feladata, szimpatizál is Rodgersszel, a hírek szerint korábban menedzsernek is ajánlotta a Tottenhamhez. Az északír szakember szerződtetése azonban nem lenne olcsó mulatság, klubja ugyanis nagyjából nyolcmillió fontért lenne hajlandó megválni tőle, jelenlegi fizetése pedig még ennél is magasabb, évi tízmillióra rúg.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/12/3507370-71494568-2560-1440.jpg)
Brendan Rodgers
Fotó: AFP
Thomas Tuchel
A kimért angol stílustól teljesen idegen, ezer fokon izzó német már bizonyított Angliában, a Chelsea-vel ugyanis beugró edzőként Bajnokok Ligáját tudott nyerni, specialitásának pedig csapata egyenes kieséses szakaszban való kormányzását tartják. Mint ahogy valamennyi kalapba bedobott név kapcsán, esetében is felmerül azonban, hogy még nem irányított válogatottat, kinevezése így jókora adag kockázatot is beemelne az angol válogatott hétköznapjaiba. Ami pedig méginkább hendikeppessé teheti a szerződtetését, hogy 2024-ben Németország rendezi az Európa-bajnokságot, minimum fura lenne, ha azon a tornán Angliát épp egy német edző vezetné.
Mauricio Pochettino
Csapat nélküli sztáredző, aki ráadásul jelentős szigetországi tapasztalattal és helyismerettel bír, látszólag tehát tökéletes választás lenne a válogatott élére. Csakhogy neki sincs még válogatott tapasztalata, igaz, Katarban azt nyilatkozta, hogy szívesen edzene nemzeti csapatot, motivációs problémái így aligha lennének. Argentinként azonban véleményünk szerint kevés esélye van arra, hogy ő kapja a kispadot, az angol közvélemény ugyanis egy Anglián kívüli szakembert is nehezen tudott eddig tolerálni, ha azonban Európán kívülről érkezne a következő kapitány, az méginkább árkot ásna a csapat és a szurkolók közé.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/12/3507372-71494608-2560-1440.jpg)
Mauricio Pochettino
Fotó: AFP
Steve Holland
A jelenlegi másodedző 2013 óta dolgozik Southgate stábjában, amennyiben főnöke a távozás mellett dönt, talán soha vissza nem térő alkalom nyílna meg Holland előtt a létező legnívósabb angol kispad elfoglalása felé. A Southgate-hez fűződő közel tízéves munkakapcsolata szavatolná a szakmai folytonosságot, a közvélemény pedig ismét hazai kapitány mögött sorakozhatna fel.
Ellene szól azonban, hogy edzői karrierje jelentős részét másodedzőként töltötte, az angol válogatott előtt több menedzserrel is együtt dolgozva többek között a Chelsea-nél. Vezetőedzőként legutóbb majd tizenöt éve a Crewe Alexandránál tevékenykedett, kinevezése így a felsoroltak közül talán a legnagyobb kockázatot hordozná magában. Ezen túlmenően az is kérdés, hogy Southgate esetleges távozása esetén Holland nem veszi-e főnökével együtt a kalapját.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/12/3507374-71494648-2560-1440.jpg)
Holland és Southgate
Fotó: AFP
További jelöltek
A Telegraph cikkében bemutatott négy szakemberen kívül az angol sajtó további neveket is bedobott a közösbe, mint lehetséges következő angol kapitányok. Így került szóba az angol szakemberek közül a Brighton kispadját a Chelsea-ére cserélő Graham Potter, valamint a Newcastle-t irányító Eddie Howe.
Nem teljesen megalapozatlan, hogy amennyiben megüresedik az angol kispad, akkor a közelmúlt nagy játékosai közül már edzőnek álló fiatal szakemberek egyike kapja a munkát. Amennyiben ez a koncepció érvényesülne, úgy Frank Lampard és Steven Gerrard is joggal bizakodhat a felkérésben, de felmerült az MLS-ben edzősködő Wayne Rooney neve is.
Az extrém kategóriában is van három jelöltünk, az Arsenal elhagyása óta a FIFA-nál dolgozó Arsene Wenger, a Chelsea-t két cikluson keresztül irányító, majd a Manchester Unitedet és a Tottenhamet is edző, jelenleg Rómában dolgozó Jose Mourinho, valamint az angol női válogatottal idén Európa-bajnokságot nyerő Sarina Wiegman neve is előfordult már az angol sajtóban mint a poszttal hírbe hozott lehetséges szakember.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/12/3507376-71494688-2560-1440.jpg)
Sarina Wiegman
Fotó: AFP
Mindez azonban egyelőre csakis elmélet, amíg ugyanis Gareth Southgate nem mond le, addig Angliában nincs kapitánykérdés. A szakember döntését jó eséllyel még ebben az esztendőben meghozza.
Forrás: Telegraph
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés