Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Neymar a jelek szerint kiszeretett a válogatottból, de vajon lehet innen visszaút?

Németh Dániel

Frissítve 13/10/2021 - 21:46 GMT+2

A közelmúlt eredményei inkább csak fájdalmat és csalódást hoztak magukkal, miközben a támadón egyre nagyobb a nyomás.

Neymar - fotó: Juan Barreto

Fotó: AFP

Neymarban már tinédzserként is a brazil labdarúgás megváltóját látták, a teher azonban egyre és egyre nagyobb, a várt eredmények pedig elmaradtak. Most úgy tűnik, csak 2022-ig biztos a helye a válogatott futballban.


A felszínen minden a legnagyobb rendben megy most a brazil válogatottnál: a világbajnoki selejtezősorozatban hasít a csapat, a lehetséges 27-ből 25 pontot begyűjtöttek, legutóbb három éve veszítettek tétmérkőzésen, a 2019-es Copa América-győzelem emlékei pedig még viszonylag frissek. Közben viszont fásultság jeleit mutatják, amit az elvárásairól híres közönség is érez; jönnek ugyan a győzelmek, de közöny és türelmetlenség várja őket, a szenvedélyt a nézők visszatérése sem hozta vissza.
Az ötszörös világbajnoknál önmagában a győzelem nem elegendő, soha nem is volt az. Többgólos különbséggel, stílusosan és lendületesen kell ezt megtenni, ez a két tulajdonság pedig régóta nem jellemző a brazil válogatottra. Nem csoda, hogy Neymar, az az ember, akitől leginkább elvárják a nézőcsalogató pillanatokat, a válogatott pályafutása végéhez közelít – nemrég legalábbis félreérthetetlen utalást tett arra, hamarosan befejezi a nemzetközi karrierjét.
„Szerintem a 2022-es katari lesz az utolsó világbajnokságom. Nem tudom, hogy van-e elég mentális erőm ahhoz, hogy tovább elviseljem a futballt. Mindent megteszek azért, hogy jól teljesítsünk, mindent megteszek a győzelemért a hazám érdekében, beteljesítve ezzel a legnagyobb gyerekkori álmomat. Remélem, képes leszek rá” – mondta a DAZN új dokumentumfilmjében. Kijelentését követően a brazil válogatott több tagja egy emberként állt ki mellette.
„Neymar nagyon jó volt, mint ahogyan az egész csapat” – szögezte le a riporterek gyűrűjében a válogatott szövetségi kapitánya, Tite a Kolumbia elleni 0-0-s döntetlent követően. „Tőle talán azt várják, hogy minden alkalommal kivételes dolgokat műveljen a pályán, és eldöntse a mérkőzéseket. Kivételes játékos, akinek vannak kivételes pillanatai, de nem állandóan. Különböző játékos, ezt tudjuk” – tette hozzá.
A Manchester United középpályása, Fred szintén dicsérte Neymart, egyúttal kijelentette, mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggondolja magát. „Mindannyian tudjuk, hogy mekkora nyomás nehezedik rá, de boldogan vagyunk mellette a nemzeti csapatban. Szeretnénk, ha még sokáig a válogatottban játszana, a képességei miatt és azért, mert nagyszerű játékos. Küzdeni fogunk azért, hogy még sok éven át velünk maradjon.”
picture

Neymar a kolumbiai válogatott ellen

Fotó: Getty Images

A bogotai döntetlen és a Venezuela elleni fordítást keretbe foglalta Neymar válogatott dilemmáit: a PSG sztárja inkább csak erőlködött, a társaktól kevés segítséget kapott, a kétségbeesett küzdelemnek pedig rengeteg hiba lett az eredménye Kolumbia ellen. Utolsó hét válogatott meccsén csak kétszer volt eredményes, és hiába választja el csak nyolc találat Pelé gólrekordjától, messze van attól, hogy egy kalap alá vegyék az olyan válogatott hősökkel, mint Garrincha, Jairzhinho, Romario vagy Ronaldo.
Mostanra talán odáig jutott, hogy irigykedve nézheti jó barátját és régi-új csapattársát, Lionel Messit, aki – bár öt évvel idősebb nála – most mégis újult lendülettel és élvezettel vezeti az argentin válogatottat. Az Albiceleste kimondottan jó formában van, 24 mérkőzéses veretlenségi sorozatot épített ki, emellett a Copa América döntőjében sikerült legyőzni az ősi rivális Brazíliát, Messi pedig kimondottan jól játszik a nemzeti csapatban.
Ez a mostani argentin válogatott több egy szokványos nemzeti csapatnál: spontán módon, szabadon és bátran futballoznak, minden góljukat túláradó öröm kíséri a pályán és azon kívül. Messi közösségi médiás bejegyzései is másfajta lelki állapotról árulkodnak: egy magabiztos tinédzser benyomását kelti, aki jól érzi magát a kollégái társaságában, röpködnek a belsős poénok és a frappáns zrikák Rodrigo de Paul, Emiliano Martinez és Alejandro Gomez között.
„Csodálatos a szurkolók támogatása, minden egyes alkalommal jobb tapasztalat és élmény” – mondta az Uruguay elleni 3-0-s sikert követően. „A csapat és a drukkerek közötti kapocs löketet ad nekünk, visz minket akkor is, amikor a dolgok rosszra fordulnak. Köszönjük még egyszer ezt az érzést, nagyon boldog vagyok, soha ne érjen véget!” Messi boldogsága mellett különösen éles a kontraszt a riválisnál, ahol a válogatottbeli kötelezettség egyre és egyre nagyobb teher a játékosokon.
picture

Lionel Messi és Neymar

Fotó: Getty Images

Neymar két világbajnokságon próbálta győzelemre vezetni a válogatottat, és mindkettő csalódással zárult, a 2019-es Copa-győzelmből (amit a szurkolók egyébként is csak másodlagosnak tartanak) pedig sérülés miatt kimaradt. Ha félretesszük a 2016-os olimpiai aranyérmet, a válogatottban töltött hét éve kevés felemelő pillanatot, ám annál több fájdalmat hozott, miközben őt már akkor Pelé örököseként kezelték, amikor még szó szerint egy gyerek volt.
29 éves korára válaszút elé érkezett. Ha nem jön közbe egy sérülés vagy egy másik előre nem látható katasztrófa, ott lesz Katarban a válogatottal, egy olyan csapat vezéreként, amelynek már csak egy éve van, hogy megtalálja a ritmusát, és az elveszített Copa América-döntő után megmutassa, képes a legfontosabb helyzetekben legyőzni a legerősebb válogatottakat. Amennyiben megnyernék a világbajnokságot – ehhez adott a mélység és a minőség is – az megváltoztatná Neymar megítélését is.
Ő pedig – beteljesítvén a munkát és a sorsát – emelt fővel hagyhatná ott a válogatottat. Ha viszont ismét lemaradnak a győzelemről, döntenie kell arról, hajlandó-e kitenni magát további négy éven keresztül a megpróbáltatásoknak, hogy pályafutása hajnalán, 34 éves korában a 2026-os vb-n újra megpróbálja megszerezni a címet. Neymart rengetegen szeretik a hazájában, a Flamengo sztárja, Gabriel Barbosa mellett az ő nevét zengték leghangosabban az Uruguay elleni mérkőzés előtt.
Ami a pályán látottakat illeti, a Leeds United játékosa, Raphinha egyike volt azon kevés futballistának, akiket dicsértek a Venezuela és a Kolumbia elleni meccseket követően, és vélhetően a következő mérkőzéseken is lehetőséghez jut. Trükkjei, félelmet nem ismerő cselei új életet leheltek a Selecao támadójátékába és Neymarba, a megtépázott önbizalommal érkező Uruguay elleni mérkőzés pedig tökéletes lehetőséget kínál a duónak, hogy bizonyítsák: az eredményesség nem feltétlenül kell, hogy az örömfoci rovására menjen.
Neymar válogatott pályafutása messze nem ért még véget, de az lehet, hogy a visszaszámlálás már elkezdődött, Katarban pedig meghatározó időszak vár rá. Ott fog eldőlni, képes-e kezelni a nyomást, vagy összecsuklik a teher alatt, elnyeri-e a helyét a brazil labdarúgás legnagyobb ikonjai között, vagy egyszerűen csak olyan játékosként fog bevonulnia a történelembe, mint aki soha nem tudott felnőni a nagy elődök nagyságához.
Forrás: Goal

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés