Messi optimista a világbajnokság előtt, amikor legutóbb ilyet érzett, döntőbe jutottak

Lionel Messit a 2014-es válogatottra emlékezteti a mostani argentin csapat, árulta el egy interjúban. A Paris Saint-Germain klasszisa azt mondta: az akkori világbajnokságon tanulta meg, mennyire fontos az összetartás egy válogatottnál, a mostani keret pedig tökéletesen összeállt ezen a téren. Vajon ezúttal sikerül győzelemre vezetnie Argentínát?

Lionel Messi

Fotó: AFP

Sok a hasonlóság a 2014-es és a jelenlegi argentin válogatott között, állítja Lionel Messi.
Lionel Messi a pályafutása során 41 trófeát zsebelt be, és klubszinten kis túlzással mindent megnyert, amit meg lehetett. A válogatottal azonban kevésbé volt szerencsés: bár több ízben játszott Copa América-döntőt, 2014-ben pedig a világbajnokságon is eljutott a fináléig, Argentínával csak tavaly sikerült megszereznie az első felnőtt címét a dél-amerikai kontinensbajnokságon.
A karrierje során elért eredmények így is önmagukért beszélnek, azonban egy világbajnoki cím kétségtelenül teljesebbé tenné az örökségét, a mostani csapat pedig lényegesen jobb kilátásokkal vág neki a tornának, mint a négy évvel ezelőtti. Olyannyira, hogy Messit egyenesen a 2014-es csapatra emlékezteti a mostani társaság.
„A 2014-es világbajnokságon kiválóan teljesítettük. Felejthetetlen élmény volt. Nagyon élveztem, és akkor minden korábbinál világosabbá vált a számomra, hogy nincs fontosabb az erős és egységes csoportnál. Mert a végén ez vezet a fontos gólokhoz. Jelenleg nagyon sok hasonlóságot látok a mostani és a 2014-es csapat között” fogalmazott a PSG sztárja.
Messinek a katari lesz az ötödik, egyben utolsó világbajnoksága. A legelsőt még 2006-ban, Németországban játszotta, ám ekkor még kiegészítő embernek számított a negyeddöntőig menetelő csapatban. 2010-ben már világsztárként kezelték, ám az akkori válogatottat a káosz jellemezte, amin Diego Maradona szövetségi kapitányként való visszatérése sem segített.
Mind közül a 2018-as bizonyult a legrosszabb csapatnak, amely még a képességekkel sem tudta kompenzálni a szervezettségbeli hiányosságokat. Az U20-as válogatottól előléptetett Lionel Scaloni azonban sikeresen újjáépítette az argentinokat, a világbajnoki selejtezősorozatot veretlenül hozták le, a 2021-es Copa Américát pedig megnyerték. Vajon most jött el Messi ideje?
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés