A tény: a FIFA képviselői eléggé későn, nagyjából másfél héttel a vb kezdete előtt találkoztak a torna katari szervezőivel, valamint az izraeli minisztériumi képviselőkkel, hogy véglegesítsék a terveket. A döntés megszületett, és ez alapján az izraeli és a palesztin szurkolók részt vehetnek a mérkőzéseken. Hogy azok, akik eddig még nem voltak biztosak az utazásban, most hirtelen honnan szereznek szállást, jó kérdés, mindenesetre 8000 palesztin és 3900 izraeli szurkoló jelezte biztosan az utazási szándékát, azaz nem kis számról beszélünk.
Ha már utazás, a tel-avivi Ben Gurion repülőtér és a dohai Hamad nemzetközi repülőtér között ideiglenesen, kizárólag a vb ideje alatt közvetlen charterjáratokat fognak üzemeltetni. Ennek részletei még nem ismertek (de mikor lesznek azok?), annyi viszont biztos, hogy az izraeli és palesztin szurkolóknak semmi másra nem lesz szükségük a be- és kiutazáshoz, mint érvényes repülőjegyre és a Hayyára, azaz a vb-s szurkolói igazolványra. „Apró” probléma, hogy Izrael szigorúan korlátozza a palesztin lakosoknak a Ben Gurion reptérre való belépést, azaz ez a megoldás nem kevés veszélyt tartogat – sajnos elég nehéz elképzelni, hogy mindenkinek zökkenőmentes lesz az utazása.
Gianni Infantino, a FIFA Katarban élő elnöke, a szervezőbizottság vezetője mindenesetre így kommentálta a bejelentést: "Nagy örömünkre szolgál, hogy megállapodás született az izraeli és palesztin szurkolók Katarba látogatásáról. Izraeliek és palesztinok együtt repülhetnek és együtt élvezhetik a futballt. Szeretnék köszönetet mondani izraeli, palesztin és katari kollégáinknak, hogy segítettek ennek megvalósításában. A labdarúgás képes összehozni az embereket, túllép minden határon, és semmi máshoz nem hasonlíthatóan erősíti az egységet. A világbajnokság a labdarúgás egyesítő erejének végső szimbóluma, és ez a történelmi bejelentés platformot biztosít a közel-keleti kapcsolatok javításához is.”

Az együtt repüléssel kapcsolatos fenntartásokról mindent elmond, hogy az izraeli külügyminisztérium közleménye egy szóval sem említi a palesztinokat, a közel-keleti kapcsolatok javítása pedig szép elképzelés lenne, ha a katariak nem szögezték volna le egyből a bejelentés után: bár tiszteletben tartják a FIFA politikáját és a rendezési követelményeket, azaz elfogadják, hogy mindenkinek joga van részt venni a mérkőzéseken (Izrael neve egyszer sem hangzott el), semmi többet nem szeretnének, azaz az Izraellel fennálló (azaz nem létező) diplomáciai kapcsolatukban nem lesz változás.
Foci-vb
Gólzáporos hullámvasútra ültünk a Kamerun - Szerbia összecsapáson
7 PERCE
A FIFA szerint az izraeliek és a palesztinok is igénybe vehetik a saját konzuli szolgáltatásaikat, de remélik, hogy a biztonsági aggályokból semmi sem lesz.
Az izraeli állampolgárok egyébként általában csak speciális vízummal utazhatnak Katarba, közvetlen repülőjáratok pedig nincsenek a két ország között.
A vb-re a 3 millió jegyből mintegy 2,9 millió már elkelt.
Forrás: részben FIFA és insidethegames.biz
Foci-vb
Gavi nélkül edzett a spanyol válogatott a németek ellen elért döntetlen után
EGY ÓRÁJA
Foci-vb
Irán ellen sorsdöntő mérkőzésre készül az Egyesült Államok válogatottja
2 ÓRÁJA