Eltávolították a keretből, otthagyta a vb-t a kameruni kapus

Távozott a katari labdarúgó-világbajnokságról Andre Onana, a kameruni labdarúgó-válogatott kapusa.

André Onana (Camerun)

Fotó: Getty Images

Az afrikai csapat első számú hálóőre, az Internazionale játékosa kezdő volt Kamerun első vb-csoportmérkőzésén - a csapat 1-0-ra kikapott Svájctól -, de Rigobert Song szövetségi kapitány kritikával illette a teljesítményét.
A szakember szerint a kapus a mérkőzésen túl sok kockázatot vállalt, és ebben változtatást kért tőle.
Onana azonban ezt nem fogadta el, így nézeteltérése támadt a szakemberrel. Song ezt követően, fegyelmezési céllal kihagyta a kapust a meccskeretből a kameruniak második csoportmérkőzésén, amelyen 3-3-as döntetlent játszottak Szerbiával.
picture

Andre Onana

Fotó: Getty Images

A kameruni szövetség (FECAFOOT) végül kedden foglalt hivatalosan is állást az ügyben, és ideiglenesen a kereten kívül helyezték Onanát. Addig ugyanis mutatkozott némi remény arra, hogy Samuel Eto'o, a szervezet elnöke orvosolja a helyzetet.
A keddi döntést követően Onana úgy határozott, hogy elhagyja a válogatottat, és elutazik Katarból.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés