A FIFA a megavilágbajnoksággal megágyazott a szaúdi rendezésnek is

48 csapat, 6 ország, 3 kontinens, 1 világbajnokság. A FIFA a héten jelentette be, hogy a 2030-as – centenáriumi – világbajnokságot összesen 6 országban rendezik meg. Ezzel Európa és Afrika mellett Dél-Amerika is rendező kontinens lett, így 2034-ben csak Ázsia és Óceánia lehet a helyszín. Előtte nem sokkal pedig Szaúd-Arábia bejelentette szándékát a rendezésre. Véletlen lenne? Aligha.

A FIFA megavilágbajnokságával megágyazott a szaúdi rendezésnek is

Fotó: SID

A 2030-as vb 3 kontinensen zajlik majd, ezzel pedig szinte biztossá vált, hogy 2034-ben Szaúd-Arábiába is elérkezik a foci-vb.
A FIFA döntése – ami szerint 6 országban is rendeznek mérkőzéseket a 2030-as világbajnokságon – sokaknál kiverte a biztosítékot. Az eredeti tervek szerint Spanyolország és Portugália mellett Ukrajna lett volna a harmadik házigazda, de az már elsőre is valószínűsíthető volt, hogy csak szimbolikus lépésről van szó. A háború elhúzódása miatt végül harmadikként Marokkó ugrott be, a rendezési jogot pedig sikerült is elnyerni.
A bejelentéskor viszont újabb csavar érkezett: az első világbajnokság 100. évfordulóját ünnepelve az uruguayi Montevideóban lesz a nyitómeccs, mellette pedig Paraguay és Argentína kapta a 2. és 3. mérkőzést. A FIFA elnöke, Gianni Infantino így üdvözölte ezt az extrém megoldást:
Az európai szurkolókat képviselő szervezet eközben hivatalos közleményben nyilvánította ki a nemtetszését, majd arra is utalt, hogy ezzel gyakorlatilag biztossá vált, hogy ’34-ben Szaúd-Arábia lesz a rendező.
„A FIFA folytatja a világ egyik legjobb tornájának a tönkretételét. Ez a megvalósítás borzalmas a drukkereknek és a környezetnek is, valamint vörös szőnyeget terít egy olyan ország rendezése elé, ahol borzalmas emberi jogsértések történnek minden nap. Ez az eddigi világbajnokságok végét is jelenti.”
A ’26-os USA, Kanada, Mexikó trió rendezés és a ’30-as bejelentés után a következő világbajnokságot csak Ázsia és Óceánia rendezheti meg, ahonnan csak egy pályázat érkezett eddig. Szaúd-Arábia éppen szeptember elején jelentette be, hogy lemond a 2030-as lehetőségről és inkább a ’34-esre koncentrál.
Az esetleg rendezés remekül illik a szaúdi tervekbe, hiszen kimondott céljuk, hogy a világ sportjában is vezető szerepet töltsenek be. Az elmúlt 7 évben, Infantino elnökké választása óta különösen jó viszonyt ápol az arab országgal, ráadásul minden extrém ötletét támogatták is volna.
A FIFA döntésével nagyot nyert Szaúd-Arábia, de nagyjából csak ő. A szurkolóknak először egy fél világot kellene átutazniuk, majd a nőket és szexuális kisebbségeket kirekesztő országba kellene belépniük, a 48 csapatos világbajnokságok pedig minden korábbinál nagyobb meccsterhelést jelentenének a játékosok számára is.
Közben pedig olyan "aprócska" problémákról még szót sem ejtettünk, mint a klímavédelem, de a FIFA dicshimnuszait ismerve nagy pénzt tehetnénk arra, hogy mindkét torna „az eddigi legzöldebb” lesz.
Forrás: Sky Sport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés