Palesztinbarát kommentek miatt kerülhetnek bajba topligás futballisták

Néhány nap leforgása alatt európai topbajnokságok jegyzett klubjaiban játszó arab származású játékosokat függesztettek fel, döntően olyan, közösségi médiában megjelenő posztok miatt, amelyek “nem tükrözik a klub általános álláspontját”.

Anwar El Ghazi

Fotó: AFP

Mohamed Salah segítségre hív mindenkit, de óvatos megszólalásai kapcsán ő is vékony jégen táncol.
Nem kellett túl sok időnek eltelnie ahhoz, hogy az izraeli-palesztin konfliktus a sportvilágba is beszivárogjon. A szörnyű terrortámadással soha nem látott intenzitást felvevő konfliktus láttán Európa-szerte egyik vagy másik felet éltető, avagy támadó megmozdulások szerveződnek, a különböző közösségimédia-felületeket pedig valósággal ellepték az eseményeket kommentáló megnyilvánulások.
Utóbbi platformmal pedig csínján kell bánni, már csak a régi “A szó elszáll, az írás megmarad!” mondás valóságtartalma miatt is. Mindez hatványozottan igaz az élsportolókra, akiknek a közösségi médiában megjelenő nyilatkozataikra ezrek reagálnak a másodperc tört része alatt, komoly véleményformáló erőt kölcsönözve ennek a megnyilvánulási formának.
Az utóbbi három napban három jegyzett európai futballcsapatban játszó arab futballista került kellemetlen helyzetbe azóta már törölt, közösségi médiában tett megnyilvánulása miatt, amelyek kapcsolatban állnak az izraeli-arab konfliktussal.
picture

Anwar El Ghazi (b)

Fotó: AFP

Az első érintett a marokkói felmenőkkel rendelkező holland Anwar El Ghazi volt. A 28 esztendős jobbszélső eddigi pályafutása során az Ajax színeiben való bemutatkozását követően megfordult már a Premier League-ben és a Ligue 1-ben is, néhány klub nélkül töltött hét után pedig már szezon közben, alig egy hónapja csatlakozott a Mainz együtteséhez. A klub színeiben eddig három mérkőzésen összesen 51 percet töltött a pályán, ezalatt pedig egy gólpasszt is kiosztott. Könnyen lehet azonban, hogy itt véget is ér németországi pályafutása.
A minap ugyanis a Mainz hivatalos felületein közölte, hogy további intézkedésig a játékost felmentette mindennemű mérkőzés-, valamint edzéskötelezettségei alól.
Az indoklás szerint a döntés hátterében egy azóta törölt, közösségi médiában megjelent poszt áll, amelynek tartalmát a klub elfogadhatatlannak tartja. A klub elfogadja, hogy az évtizedes múltra visszatekintő konfliktus kapcsán eltérő álláspontok ütköznek egymással világszerte, a játékos által közzétett állásponttól azonban elhatárolódik.
Egy nappal később, október 18-án jelentette be a francia bajnokságban szereplő OGC Nice, hogy hasonló módon szankcionálja algériai védőjét, Youcef Atalt. A 27 esztendős futballista 2018 júliusa óta erősíti a nizzai csapat sorait, ezalatt 115 mérkőzést játszott a klub színeiben, és lőtt 12 gólt. Ebben a szezonban eddig hat mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, egy kivétellel valamennyi alkalommal a kezdőcsapat tagjaként. Kiválása tehát érzékeny veszteség a dél-franciaországi klub számára.
picture

Youcef Atal

Fotó: AFP

Atalnak ugyancsak egy azóta már törölt poszt miatt kell egyelőre bűnhődnie, amelyet az algériai válogatott összetartásáról Nizzába visszaérkezve tett közzé a közösség médiában. A futballista az eset után nyilvánosan is elnézést kért az általa közzétette tartalomért, a klub azonban határozatlan időre felfüggesztette őt.
A Nice vezetősége fegyelmi ügyként kezeli az esetet, legalábbis a közlemény azon része, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a klub valamennyi alkalmazottjának kötelessége elfogadni az egyesület értékrendjét, erre enged következtetni.
A legfrissebb esetről pedig maga Fabrizio Romano számolt az X-en, ennek kapcsán pedig egy igazi topcsapat is a képbe kerül. Az érintett ugyanis a Bayern München szintén Hollandiában született, de a marokkói válogatottban szereplő védője, Noussair Mazraoui.
Az olasz transzferguru a német Bildre hivatkozva arról számolt be a megújult közösségi oldalon, hogy ugyancsak palesztinokat támogató posztjai miatt a futballista ma nem vesz részt a csapat edzésén.
Az ügyet vélhetően alaposan kivizsgálják Münchenben, aminek a végén jó eséllyel felfüggesztés, valamint pénzbüntetés is várhat a játékosra.
Mindezek fényében talán lehet félnivalója a Liverpool kiválóságának, Mohamed Salahnak is. Az egyiptomi futballista ugyanis hazája vöröskeresztjének juttatott egy jelentősebb támogatást azza a céllal, hogy abból segítsék a Gázai övezetre mért izraeli rakétatámadások okán rászorultakká vált embereket. A Liverpool gólzsákja azt írta:
“Nem könnyű ilyen egy ilyen helyzetben megszólalni, hiszen brutalitás és erőszak övezi most a területet. A helyzet utóbbi hetekben megfigyelhető eszkalációját jóformán lehetetlenség követni. Kiemelten fontos, hogy megvédjük az emberek életét, és megakadályozzuk, hogy további családok hulljanak darabjaira.”
Salah kapcsán egyelőre nem tudjuk, hogy számíthat-e felelősségre vonásra, a tunéziai teniszező Ons Jabeur ellen azonban panaszt tett az Izraeli Tenisz Szövetség. A háromszoros Grand Slam-döntős játékos ugyancsak a közösségi médiában ütött meg palesztinbarátnak vélt hangnemet, amit nem néztek jó szemmel Izraelben. Ennek eredményeként pedig hivatalos panaszt tettek a tunéziai teniszező ellen a WTA-nál.
A fenti felsoroláshoz a következő napokban és hetekben nem lenne meglepő, ha újabb nevek csatlakoznának.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés