Ez a nyár arra utalt, valami nagyon megváltozott a labdarúgásban

A válságoknak általában a gazdagok a nyertesei. Így aztán a mostani átigazolási időszak tanulsága, hogy miközben a klubok Európa-szerte küzdöttek a járvány pénzügyi hatásaival, a hatalmasok kifosztották a piacot. Már amennyiben megfelelően irányították őket, és ezzel nagyjából ki is zártuk a két spanyol óriást és számos olasz klubot.

Az, hogy egy teljes futballgenerációt meghatározó két játékos klubot váltott ezen a nyáron, érthető módon nagy érdeklődést váltott ki; a szurkolók sátrat vertek a párizsi repülőtéren Lionel Messi fogadtatására, majd sorban álltak, csak hogy hozzájussanak egy, a nevével ellátott mezhez. A Manchester United árfolyama közel 10%-kal nőtt Cristiano Ronaldo leigazolásának hírére, mielőtt ismét csökkent volna valamelyest. Mindez a klubvezetőket megmozgatja, illetve részben igazolni látszik a kiadásokat, az ugyanakkor kevésbé biztos, hogy az ilyen formában elért növekedés elég tartós lesz-e, hogy mindkét játékos hatalmas fizetését biztosítani tudják.

Mindkét klubváltást az eladó fél anyagi nehézségei provokálták ki. Egyik sem volt olyan nagyszabású művelet, mint amikor 2017-ben Neymar a Barcelonától a Paris Saint-Germainhez igazolt. Egyre valószínűbb, hogy azt az üzletet kulcsfontosságú tényezőként fogjuk értékelni a futball hatalmi viszonyainak megváltoztatásában, elvégre több mint a kétszerese volt a korábbi rekordnak, a valaha volt legnagyobb ugrást produkálva ezzel. A PSG üzenetet küldött: figyelmeztette a tradicionális elitet, hogy bárkit megengedhetek maguknak, és úgy felfújta a piaci lufit, hogy az már bőven a covid előtt problémákat okozott az elitnek.

Messi távozása valójában a Neymar-transzfer következménye volt. Annyira megijedtek a Messi utódjaként számon tartott játékos elvesztésétől, hogy a Barca vad költekezésbe kezdett, elfeledve ezzel a filozófiaközpontú évek sikereit, a La Masiáról érkező növendékek lassú fejlesztését, helyette hírességeket és késztermékeket üldöztek, felhalmozva egy 1,3 milliárd eurós adósságot. És még azzal is megtarthatták volna Messit, ha egyszerűen a lejárat előtt meghosszabbítják a szerződését, és nem az újraregisztrálással kell bajlódniuk. Szinte lenyűgöző, mennyire mélyen és következetesen rosszul menedzselték a Barcelonát.

Amennyiben a Juventus hibáit érthetőbbnek látjuk, az csak abban a dimenzióban lehetséges, mint ahogyan annak is több értelme van, ha kalapács helyett kanállal csapkodjuk magunkat. Ronaldo 2018-as leigazolása – amely elméletben az utolsó láncszem volt a gépezetben, ami a BL-győzelemhez kellett – voltaképpen részese volt egy általános kultúraváltásnak, amely végül a rutintalan Andrea Pirlo edzői kinevezéséhez vezetett, miközben nem sikerült kidolgozni, igazából milyen futballt kellene játszaniuk. A klubnak látszólag nagyobb követőtábora van az Instagramon, mint a Ronaldo-igazolás előtt, bár azon érdemes elvitatkozni, ezért megérte-e kiüresíteni egy sikeres csapatot.

2019-ben Max Allegri volt a Juventus celebek iránti megszállottságának első áldozata. Ezen a nyáron visszatért, és tulajdonképpen még boldog is volt Ronaldo távozása miatt, ami felszabadított némi pénzt, amiből újra lehet kezdeni a keret felépítését, egyúttal csökkenti a klub adósságát, ráadásként még a védekezésben használhatatlan középcsatár jelentette akadályokkal sem kell megküzdeni.

Amennyire nyilvánvalóvá vált, hogy váltani fognak, ugyanannyira világos volt, hogy négy klub engedheti meg magának a fizetésüket: a Chelsea (ők nem is érdeklődtek), a Manchester City, a Manchester United és a PSG. Közülük háromnak nem a futballtól függenek a bevételei, a másik pedig iszonyú hatékony volt a legkülönbözőbb piacokon megkötött partneri megállapodások terén. Ez volt az oka annak, hogy ennyi szuperklub lelkesen felsorakozott, amikor bejelentették tavasszal az Európai Szuperliga indulását, és ezért nem csatlakozott soha a PSG, és ezért a Chelsea-Manchester City párostól jöttek az első bizonytalanságok és kilépések.

Korai volna megállapítani, hogy ezzel véget ért-e a szuperklubok kora, mindenesetre ez a nyár jelentős változást mutat a dinamikában. Angliában a ráfordított kiadás 9%-kal csökkent, viszont a nettő költés így is 560 millió euró, ami több mint a tízszerese bármely másik bajnokságénak. A 12 legnagyobb nyári átigazolásból kilencet a Premier League klubjai hajtottak végre.

Az átigazolás, amely átalakíthatta volna ezeket a számokat, a Real Madrid Kylian Mbappéért tett ajánlata volt – a hírek szerint 200 millió euró –, ami meghökkentő összeg egy olyan játékosért, akinek már csak egy év van hátra a szerződéséből. Egyszerre magyarázat arra, pénzügyileg miért van ekkora pácban a Real Madrid, és beszédes a PSG erejéről, hogy nemet mondtak az ajánlatra.

Figyelembe véve a kiapadhatatlan forrásokat és azt a vágyukat, hogy az Mbappé-Neymar-Messi trió BL-győzelemre vezesse a csapatot, talán a PSG szempontjából még érthetővé is teszi, miért kapaszkodnak további egy évig a játékosukba. Néhány huncut gondolat azért felmerült, mi történt volna, ha esetleg mégis rábólintanak, hogyan tervezte például a Real Madrid előteremteni az összeget.

Ez ténylegesen az az időszak, amit az angol labdarúgásnak kellene dominálnia Európában – különösképp a két olajklubnak és a Unitednek, ami már egy külön kaszt a Big Sixen belül. Figyelemreméltó, hogy a City megdöntötte az átigazolási rekordját Jack Grealish megszerzéséért, különösen a Harry Kane iránti érdeklődés fényében, az pedig egyenesen felfoghatatlan, hogy a Chelsea Romelu Lukaku és Saúl Níguez leigazolása ellenére pluszban zárt.

Mindez az akadémiákba öntött befektetés értékét mutatja – a Chelsea nyári eladásainak 60%-t olyan játékosok tették ki, akiket ők magukat neveltek. Saúl szerződtetése azért vált lehetségessé, mert az Atléticónak meg kellett szabadulnia tőle, hogy leigazolhassák Antonine Griezmannt, a Barcelona leárazását kihasználva.

Marina Granovskaia, a Chelsea vezérigazgatója kétségtelenül nagyon ügyes a tárgyalóasztalnál, de ebben az is segít, hogy meglehetősen nagy vagyon áll mögöttük, és hatalmas játékoskészletet halmoztak fel, akiket aztán kölcsön, vagy ha már eljött az ideje, el lehet adni.

Lehetséges, hogy a hagyományos elit idővel megerősödik, és hogy a külső bevételi forrásoktól való függés sosem lehet teljesen biztonságos, de ez az átigazolási ablak jelentős változást sejtetett a játék gazdasági részében, a szuperklub-éra végét, és az anyagilag független klubok korának kezdetét.

Forrás: Guardian

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.