Európa-liga-győzelem a Villarreallal, legjobb spanyol góllövő a La Ligában, meghívó a nyári Eb-re. A 29 éves Gerard Moreno idei éve eddig nem is lehetne szebb és sikeresebb.

Harmadik villarrealos időszaka sikerült a legjobban az ezek szerint későn érő Gerard Morenónak. 2010-ben igazolt hozzájuk Badalonából, a 2012/2013-es szezonban még a másodosztályban játszott a klubbal, majd egy év mallorcai kitérőt (először „nem értették” Gerard játékát, így került a szigetre) követően már az első vonalban erősítette a „sárga tengeralattjárót”. Egy év után visszatért Katalóniába, és három évet lehúzott az Espanyolnál – itt 16-os volt a leggólerősebb szezonja. 2018-ban kezdte harmadik, máig tartó etapját Vila-real városában.
Tavaly 18 bajnoki gólig jutott a La Ligában, idén pedig ezt is megfejelte 33 mérkőzésen szerzett 23 találattal. (A csapat ugyan „csak” hetedik lett a pontvadászatban, az Európa-liga-győzelem alighanem mindenkit kárpótolt emiatt.) A góllövőlistán ezzel a harmadik lett Lionel Messi és Karim Benzema mögött – ezzel a legjobb spanyol –, a szintén remek szezont futó Luis Suárezt is megelőzve. Úgy lett harmadik, hogy ugyanannyiszor talált be, mint a francia, ám neki több gólpassza volt (9-7), s ez rangsorolt. Idén már meg is előzte a klub örökranglistáján a La Ligában egyaránt 54 gólos Diego Forlánt és Giuseppe Rossit.
Euro 2020
„CR olyan, mint Nadal”
13/06/2021 14:34
Egyébként minden sorozatot figyelembe véve éppen az El-döntőben szerzett góljával érte be Rossit (82). Az Európa-ligában 12/7 a mérlege, de a válogatottban is megzörgette az ellenfelek hálóját két alkalommal. Csoda, hogy ez meghívót ért Luis Enrique Európa-bajnoki keretébe? Aligha.

Álvaro Morata és Gerard Moreno

Fotó: Getty Images

Morenót az Espanyol kilencéves korában választotta ki, és már akkor nagy gólvágónak számított. Lluís Planagumà – aki 13 éves koráig edzette Barcelonában, majd a Villarreal C-ben is együtt dolgoztak – így nyilatkozott róla:
Ugyanúgy játszott akkor, mint most, igazi góllövő csatár, remek helyezkedéssel, magas játékintelligenciával, de mindenekelőtt csapatjátékos volt. Vele született tehetsége van a helyzetbe kerülésre és a megfelelő pillanatban történő lecsapásra, a gólszerzésre. Jelenleg nincs hozzá hasonló játékos, világszinten is top focistává érett.
Az Espanyol már bánhatja, hogy „nem győztes típúsú” játékosnak kiáltotta ki, így került a szomszédos Badalonába. Pedig akár olyan ikon lehetett volna belőle a Montjuïcon, mint példaképéből, Raúl Tamudóból, akinek még anno labdát szedett a meccseken. Új állomáshelyén, második szezonjában 42-szer mattolta az ellenfél kapusait. Olyan meggyőzően játszott, hogy a Real Madrid el akarta vinni az akadémiájára, de a Villarreal beelőzte a fővárosiakat.

Gerard Moreno gólöröme az El-döntőben

Fotó: Getty Images

És amióta visszatért az Espanyoltól, már el sem akarja engedni. Hiszen élete formáját futja, ezt edzője, Unai Emery is megerősítette nemrég:
Az egyén tündöklése a csapatra is jó hatással van, segít nekünk jobbnak lenni, neki pedig önbizalmat ad.
Most már csak az a kérdés, meg tudja-e tartani őt a klub – kivásárlási árát 100 millió euróban határozták meg. Nagy előnye, hogy intelligenciája miatt a támadósor bármely posztján képes eredményesen szerepelni. Emellett alázatos és szerény: „A válogatottban egy vagyok a sok közül” – mondta a Selección kapcsán.

Gerard Moreno 1992. április 7-én Santa Perpètua de la Mogoda településen született, Barcelonától alig 20 kilométerre északra. Valami lehet arrafelé, mert ott született az FC Barcelona idei nagy felfedezettje, a csatártól hét évvel fiatalabb Óscar Mingueza és húga, Ari is.
„Gyerekkorunk óta ismerem Gerardot, mert a testvére az unokatesóm egyik legjobb barátja, így a szüleink is jól kijöttek. Láttam a Badalonában játszani, majd a Mallorcában is követtem a pályafutását, amikor pedig a Mini Estadiban játszottak a Villarreallal, kimentem megnézni őt. Remélem, példaként szolgálunk a helyi srácoknak, hogy harcoljanak tovább és dolgozzanak az álmaikért” – mondta Mingueza.
via El País
Europa League
Emery: Az Európa-ligában abszolút kifogástalanul játszottunk, már az első pillanattól fogva
27/05/2021 09:37
Europa League
Meglepődnek majd, akik csak reggel látják: 11-10 lett az Európa-liga döntője
26/05/2021 22:26