Valami elindult a német válogatottnál, de még mindig rejtély, mire lehet ez elég az Eb-n

Julian Nagelsmann nem kapott hálás feladatot, amikor tavaly szeptemberben leült a német válogatott kispadjára. A 2022-es világbajnoki égést követően Németország képtelen volt megállítani a zuhanást, hat barátságos mérkőzésből négyet elveszített, Japán pedig 4-1-re legyalulta a négyszeres világbajnokot. Hansi Flick újra és újra megkapta a bizalmat a DFB-től, a megalázó különbséggel elveszített meccs azonban az utolsó cseppnek bizonyult, és idő előtt megköszönték a munkáját.

A DFB történetében először fordult elő, hogy kirúgták a válogatott szövetségi kapitányát, ami önmagában is alátámasztja, mennyire rossz állapotban volt a német csapat. A döntésben az is szerepet játszott, hogy a német szövetség el akarta kerülni a történelmi égést a hazai rendezésű Európa-bajnokságon – a felmérések így is azt mutatták, hogy rég voltak ennyire pesszimisták a drukkerek a válogatottal kapcsolatban.

A szurkolók és a csapatuk közti törékeny bizalmat akár két-három rosszabbul elsült mérkőzés is könnyedén feltörheti, a németek esetében azonban hosszabb távú sikertelenségről beszélhetünk. A Nationalelf 2014-ben a világbajnokságon helyenként nagyszerű játékkal, megérdemelten ért fel a csúcsra, a modernizált német futball ünnepeként, majd a 2016-os Európa-bajnokságon is kiemelkedett a mezőnyből, azonban a deschampsi pragmatizmus kifogott a friss világbajnokon.

Azóta viszont újra és újra csalódásként élték meg a nemzetközi szereplést a németek. A 2018-as világbajnokságon utolsóként zárták a csoportjukat Svédország, Mexikó és Dél-Korea mögött, holott ők voltak a címvédők. A 2020-as Európa-bajnokságon második helyen jutottak tovább a csoportból, de a 84. percig úgy nézett ki (Goretzka egyenlített a magyar válogatott ellen), hogy sorozatban a második világversenyükön is lemaradhatnak az egyenes kieséses szakaszról.

A Joachim Löw-éra tehát dicstelenül ért véget, az őt váltó Flicktől azonban mindenki sokat várt a szövetségen belül. Mivel korábban dolgozott Löw stábjában, ismerte a belső viszonyokat, ráadásul a játékosok számára sem volt ismeretlen, hiszen sokakkal dolgozott a Bayern Münchennél. A világbajnokságon azonban ismét gyengén teljesített a német válogatott, és a rosszabb gólkülönbsége miatt a harmadik helyre szorult a csoportjában.

Nagelsmann tehát azt a feladatot kapta, hogy egy világversenyeken gyengélkedő, önbizalom és játék terén egyaránt mélyponton lévő csapatból gyúrjon működőképes gépezetet, amely képes a válogatott mércéje szerint tisztességgel helytállni. A még mindig csak 36 éves szakembernek nem egészen egy év, valamint nyolc meccs állt a rendelkezésére, a lehetőségei tehát finoman szólva is végesek voltak.

A németek egy 3-1-es USA elleni sikerrel rajtoltak, utána 2-2-t játszottak Mexikóval, majd novemberben volt két veresége a csapatnak, előbb Törökország (2-3), majd Ausztria (0-2) ellen. Nagelsmann egészen vad kísérletezést folytatott, kipróbálta például Kai Havertzet bal oldali szárnyvédőként, de aztán lassacskánt megtalálta a hiányzó láncszemeket, és a tavasszal már egészen felismerhető identitást adott a német csapatnak.

A márciusi barátságos mérkőzéseken már a régi arcát idézte a Nationalelf, előbb a világbajnoki ezüstérmes Franciaországot győzte le 2-0-ra, majd Hollandiát múlta felül 2-1 arányban. A sikerek a válogatott körüli hangulatot is megváltoztatták, Nagelsmann pedig ügyesen be is csatornázta ezeket az energiákat – most összehasonlíthatatlanul pozitívabb a válogatott légköre, mint fél évvel ezelőtt volt, aminek az Eb-n is nagy jelentősége lehet.

Az Eb-főpróba – noha messze nem volt tragikus a csapat teljesítménye – messze nem sikerült tökéletesre. Nagelsmann csapata csak 0-0-s döntetlent ért el Ukrajna ellen, majd nagy szenvedés árán, a 89. percben begyötört góllal darálta be a görög válogatottat (2-1). „Most aláírnám, ha mind a három csoportmeccsünket megnyernénk 2-1-re” – mondta a szövetségi kapitány, aki azt is elismerte, van még min csiszolniuk az edzéseiken.

A korábbiakhoz képest nagy előrelépés, hogy Nagelsmann elkötelezte magát egy rendszer és egy alapcsapat mellett. A védelmet Joshua Kimmich, Antonio Rüdiger, Jonathan Tah és Max Mittelstädt alkotja, előttük a nagy visszatérő Toni Kroos és Robert Andrich biztosít, középen három tízes szervezi a játékot, név szerint Ilkay Gündogan, Jamal Musiala és Florian Wirtz, a középcsatár poszton pedig Kai Havertz kapta meg a bizalmat.

Nagelsmannak volt egy hasonló dilemmája, mint amivel Marco Rossi is szembesült. Az Eb-re való felkészülés alatt – lévén, Manuel Nauer sérült volt – Marc-André ter Stegen védett, és eleinte az új szövetségi kapitány is neki szavazott bizalmat. Annak ellenére, hogy Nagelsmann és Neuer kapcsolata nem volt felhőtlen a bayernes munkájuk során, a kapitány végül mégis a rutinosabb kapusnak szavazott bizalmat az Eb előtt.

A szakértők körében nem aratott osztatlan sikert a döntés, sokan úgy gondolják, hogy Ter Stegen jobban teljesített a klubjában, mint Neuer. A számok ezt valamelyest alátámasztják, a Barcelona kapusa – bár nem volt olyan űrszezonja, mint 2023-ban – a kapuját eltaláló lövések minősége alapján nagyjából annyi gólt kapott, mint amire számítani lehetett. Neuer viszont 3,9-cel többet engedett, ami a legrosszabb azóta, hogy van elérhető PSxG-mutató.

Neuer ráadásul a görögök első góljában vastagon benne volt, egy gyenge lövést ütött ki a gólszerző Georgios Masouras elé. „Nem fogom hagyni, hogy ez beszédtéma legyen. Teljes mértékben megbízom benne” – mondta a kapuskérdésre utalva Nagelsmann. „Megértem a kritikákat” – védte meg a kapust Rudi Völler. „De most nem kell kapuskérdésről beszélnünk. Vannak más problémák, amik miatt jobban kell aggódnunk.”

Aki követte a német válogatott meccseit, az pontosan tudja, hogy ez nem új keletű probléma. Sőt: tulajdonképpen megegyezik a Bayern München problémáival, nem véletlenül kampányolt hónapokon át Thomas Tuchel egy védekező hatos leigazolása mellett. Ez persze nem csak egy játékos felelőssége, a németek közül sokan azt emelték ki, hogy a felkészülési meccseken nem volt elég intenzív a csapat játéka, ezért könnyedén átjátszották a letámadását.

Ezzel összefüggésben lehet a Gündogan-dilemma. Mivel Nagelsmann nyolcasok nélkül játszik, 4-2-3-1-es rendszerrel, a Barcelona klasszisa kénytelen egy sorral feljebb játszani, két másik szervező, Musiala és Wirtz között. Mivel a két papíron szélsőként szereplő irányító is inkább középre húzódik, a német csapat játékának nincs meg a szélessége támadásban, ráadásul nincsenek tisztázva a szerepek sem, hiszen azt a pozíciót veszik fel, amit a mágnestáblán Gündogannak kellene.

„Figyelnem kell arra, hogy mit csinál Flo és Jamal. Hogyan tudok alkalmazkodni a helyezkedésemmel, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt? Azért próbálok alkalmazkodni, hogy nekik már ne kelljen. Például, ha Flo balra húzódik, akkor nem futhatok oda, más módon kell területet nyitnom. Ha pedig Jamal cselezni kezd, meg kell nyitnom előtte a területet” – magyarázta a problémát és az önfeláldozás filozófiáját a középpályás.

Gündogant azonban nem feltétlenül tekintik érinthetetlennek a német válogatottnál, ami elég furcsa helyzet, lévén, ő a csapatkapitány. Ha viszont a három tízessel kialakított rendszer nem működik megfelelően, akkor egyet közülük fel kell áldoznia Nagelsmannak, és mivel a másik két játékos dinamikusabb, Gündoganra eshet a választás. Ez azon is múlik, milyen állapotban van a korábban sérüléssel bajlódó Leroy Sané, akit valódi szélsőként lehetne bevetni.

A német válogatottat még most is nehéz elhelyezni az erősorrendben. A keretben nyilvánvalóan sok van, az Európa-bajnokság legjobb edzőjével futnak neki a versenynek, és hazai közönség előtt szerepelnek, a játékuk azonban finoman szólva is törékeny volt. Szerencséjükre a válogatott versenyeket nem mindig a legjobb csapatok nyerik, sokkal inkább azok, akik a legjobban reagálnak a váratlan helyzetekre. Ebben pedig a németek nem szoktak rosszul teljesíteni.