Mire számíthatunk a foci-Eb-n? - Amit a magyar válogatott ellenfeleiről tudni érdemes

A magyar válogatott most már rutinosnak számít az Európa-bajnokság mezőnyében, hiszen 2016 és 2021 után sorozatban harmadik alkalommal lehet ott a legjobb 24 csapat között. Három évvel ezelőtt csekély esélye volt Marco Rossi csapatának a továbbjutásra Németország, Franciaország és Portugália mögött, a mostani négyesben viszont az előző években mutatott teljesítménye alapján ott lehet a legjobbak között.

Az alábbi cikkben – külföldi oldalak, leginkább az Athletic – segítségével összefoglaltuk, milyen játékfelfogás várható az ellenfeleinktől, kik a legfontosabb játékosaik, és milyen gyenge pontokat használhatnak ki Szoboszlai Dominikék.

Nagy kérdés, mi lett volna a német válogatottal, ha hagyományosan, a selejtező útján kell kiharcolnia az Eb-re való kijutást. Lehetséges, hogy szégyenszemre lemaradtak volna a versenyről? Vagy akkor hamarabb meghúzza az edzőváltást a szövetség, és egészen más irányt vesz a Nationalelf játéka? Ez már sosem derül ki, ám az vitathatatlan, hogy a németek katasztrofális időszakot éltek át a 2022-es világbajnokságot követően.

Miután a 2023-ban lejátszott 11 mérkőzésből hatot elveszített a német válogatott, megköszönték a Bayern Münchennel korábban triplázó Hansi Flick munkáját. Utódja a Bayern Münchentől váratlanul és érthetetlen módon elküldött Julian Nagelsmann lett, akinek mindössze nyolc barátságos mérkőzés állt a rendelkezésére, hogy kijavítsa a problémákat, és elkerülje az égést, ami felé megállíthatatlanul robogott Németország.

Nagelsmann becsülettel hozzálátott a feladathoz, az első hat meccset kísérletezésként fogta fel, összesen 31 játékost próbált ki ebben az időszakban. A szövetségi kapitány próbálkozott háromvédős rendszerrel, németes 4-4-2-vel, ám a végén a 4-2-3-1 mellett tette le a voksát, amelyben három tízes – Jamal Musiala, Ilkay Gündogan és Florian Wirtz – szervezi a játékot a hamis, de semmi esetre sem tipikus kilences Kai Havertz mögött.

A németek legnagyobb erőssége egyértelműen a kreativitás, első ránézésre még soknak is tűnik ennyi szervező. A három – vagy Havertz-cel együtt négy – tízes mögött ugyanis ott van mélységben Toni Kroos is, akit a Bayer Leverkusen középpályásának, Robert Andrich-nak kell majd fedeznie. Ráadásul még a jobbhátvéd posztra is jut egy irányító típusú játékos Joshua Kimmich személyében, akinek a sokoldalúsága izgalmas fegyver lehet Nagelsmann rugalmas rendszerében.

Nagelsmann szereti magasra tolni a csapat védelmét, amit intenzív letámadással társít. Figyelembe véve, mennyire kevés idő állt a rendelkezésükre, nem működik rosszul a németek presszingje, de bőven van benne kockázat, ami kiderült a barátságos meccseken is. Ha a németeknél van a labda, türelmesen építkeznek, elöl a tízesek gyakran váltogatják a helyüket, és nem csak lábhoz kérik a labdát, előszeretettel futnak területbe is.

A németeknél nehéz egyetlen játékost kiemelni, hiszen tele vannak klasszisokkal. Az Athletic Toni Kroost, a Telegraph Jamal Musialát írja, míg a Guardian – kicsit más rendszerben – a Neuer, Rüdiger, Kroos, Havertz négyest nevezi meg a csapat gerinceként. Nagelsmann kimondottan figyelt arra, hogy meglegyen az egyensúly a fiatalok és a veteránok között, ami már csak azért is fontos szempont, mert a csapatot sokszor kritizálták a vezérek hiánya miatt.

Papíron most tele vannak vezéregyéniségekkel, akiktől joggal várnak sokat, ilyen tekintetben talán Kroos lehet a legfontosabb emberük, aki a szezon során szinte mindent megnyert a Real Madriddal, és az utolsó versenyére készül.

Az egyiket már érintettük röviden: a védekezés. A németek már Flick alatt is kimunkált, klubcsapatokat idéző focit játszottak, volt viszont egy hatalmas problémájuk: túl könnyedén engedtek gólokat. A fő gondot ezen a téren az átmenetek levédekezése jelenti, amit Nagelsmannak sem sikerült teljesen kiküszöbölnie; ilyen értelemben kulcsfontosságú lehet a németeknek, hogy ki szerzi meg a vezetést.

A másik probléma így is súlyosabbnak tekinthető, a németek kerete ugyanis nélkülöz egy meglehetősen fontos profilt: egy klasszis befejezőt. A világbajnokságon a német válogatott dolgozta ki a legtöbb xG-t 90 percre lebontva, ennek ellenére csak hat gólt szerzett a csoportjában. Várhatóan most sem lesz első számú gólfelelőse a német csapatnak, és még az sem kizárt, hogy egyénileg a csereként számításba vett Nicklas Füllkrug lesz a legeredményesebb.

Steve Clarke sok szempontból hasonló utat járt be, mint a magyar válogatottnál Marco Rossi. A 2019-ben kinevezett szakember első nagy dobása a 2020-es Európa-bajnokságra való kvalifikáció volt, azóta pedig évről évre fejlesztettek a skótok játékstílusán. A legnagyobb változás, hogy amíg az előző versenyre elsősorban a stabil védekezésével jutott ki, a mostani sorozatban már a gyengébb ellenfelekkel szemben is megtalálta a megoldásokat.

A skótok – újabb párhuzam Rossival – 3-4-2-1-es rendszerben játszanak, amely védekezésben 5-4-1-re módosul. A formáción belül azonban vannak finomságok, például a bal oldali belső védőt a posztja szerint balhátvéd Kieran Tierney tölti be, akire erősen támaszkodik Clarke a passzjátéka miatt. Egy sorral feljebb Andy Robertson rohangál fel és alá, épp mint a Liverpoolban, ám az ottani rendszerhez képest szabadabb formában.

A skót válogatottnak nincs klasszis csatára, ám ebben a rendszerben nincs is szükségük rá, a gólokat elsősorban a középpályásoktól várják. A célember mögött két tízes játszik, John McGinn és Ryan Christie, akik egyrészt az átmenetek gyorsaságáért felelnek, másrészt a befejezéseknél is nagy szerepük van, különösen a válogatottban 17 gólnál járó McGinnek. Rajtuk kívül Scott McTominay találatai is fontosak lehetnek, a selejtező alatt hétszer volt eredményes.

Védekezésben ma már sokoldalúbb a skót válogatott, mint néhány évvel ezelőtt volt. Bizonyos helyzetekben – elsősorban az ellenfél labdakihozatalainál – letámadással zavarnak, de fegyelmezetten és gyorsan rendeződnek vissza középmagas/mély blokkba, ha arra van szükség. A stílusukat különösen kellemetlenné teszi, hogy emberezéssel védekeznek, amihez megvan a játékosok fizikalitása és erőnléte is.

Clarke alatt McGinn kihagyhatatlan játékossá vált a skót válogatottban, a kapitány 58 meccse közül csak hármat hagyott ki. A sokoldalú középpályás a játék szervezésében, a helyzetek kialakításában és a befejezésében egyaránt fontos a válogatott számára, így az ő semlegesítése mindenki számára kulcsfontosságú lesz. McGinn a klubjában is nagyszerűen játszott, alapembere volt a negyedik helyen záró Aston Villának.

Vannak arra utaló jelek, miszerint a skótok elérték a felső határukat. Azt követően, hogy nagyszerűen kezdték a selejtezőt, többek között Spanyolországot is legyőzték 2-0-ra, 2023 ősze óta kevésbé jönnek az eredmények. A múlt heti Gibraltár elleni 2-0-s sikerükkel egy hétmeccses nyeretlen sorozatot zártak le, utána viszont ismét csak 2-2-es döntetlenre futotta Finnország ellen.

Clarke többnyire ugyanazokra a játékosokra támaszkodik, ami egyrészt segít a kohézió kialakításában, másrészt viszont kényszer is egyben: egyszerűen nincs elég minőség a kispadon, ráadásul a sérülések is megtizedelték a csapatot. Skócia a története során 11-szer szerepelt nemzetközi versenyeken, ebből egyszer sem élte túl a csoportot, itt tehát egy újabb gátat kellene áttörnie Clarke-nak.

Svájc világviszonylatban is a legkiegyensúlyozottabb válogatottak közé tartozik, és általában hozza azt, amit várnak tőle. Az előző öt nagy versenyén négyszer továbbjutott a csoportjából, az egyenes kieséses szakaszban azonban kevés sikerélménye volt a válogatottnak, egyedül a 2020-as Európa-bajnokság nyolcaddöntőjét nyerte meg, amikor büntetőkkel küldte haza a világbajnok Franciaországot.

A legnagyobb kérdőjel egyértelműen a kapitány személye. Murat Yakin – aki játékosként 49 válogatottságig jutott – egyelőre senkit nem győzött meg arról, hogy vele lépheti át a saját árnyékát a svájci csapat. Két évvel ezelőtt a valaha volt legerősebb svájci válogatottjaként jellemezte a társaságot, ehhez képest a nyolcaddöntőben beleszaladtak egy 6-1-es vereségbe Portugália ellen, majd a 2024-es Európa-bajnokságra való kvalifikáció sem ment simán.

Svájc a 10 meccséből csak négyet nyert meg öt döntetlen és egy vereség mellett, amivel második helyen zárt Románia mögött egy finoman szólva sem erős csoportban. (Izrael, Fehéroroszország, Koszóvó és Andorra volt még ott.)

Yakin csapata 3-4-2-1-ből építkezik (az A-csoport legnépszerűbb felállása), és a selejtezőben rengeget birtokolta a labdát (71%), bár ez inkább az ellenfelek minőségének, mintsem a csapat szándékainak tulajdonítható. Színvonalasabb válogatottak ellen ritkán látni domináns helyzetben a svájciakat, és mind a labdakihozatalban, mind a labda megtartásában vannak problémáik, ha nagyobb nyomás alá kerülnek, ami – legalábbis bizonyos játékhelyzetekben – mindegyik csoportellenfelük ellen előfordulhat.

A kapitány számára most épp az okozza a legnagyobb fejtörést, ami éveken át a svájciak legnagyobb erőssége volt: a védekezés. Miközben a 22 lőtt gól jónak mondható, a 11 kapott gól – főleg egy ilyen csoportban – soknak számít, és elsősorban erre vezethető vissza a rengeteg döntetlen. A márciusi felkészülési mérkőzéseken Yakin változtatott is a felfogáson, és a mély blokk, valamint az emberezős letámadás között variálva keresték a megoldást.

Az azóta lejátszott négy meccsből háromszor nem kapott gólt Svájc, így mostanra talán sikerült megoldani a problémák egy részét.

Nem meglepő módon a három legrutinosabb játékos. A labdakihozatalokban mind a mai napig rendkívül fontos a szerepe a bal oldali belső védővé konvertált Ricardo Rodrigueznek, aki a rögzített helyzeteknél is hasznos. A középpályán a Bayer Leverkusen klasszisa, Granit Xhaka lehet a svájciak motorja, a mélységi szervezésben, a helyzetek kialakításában, de alkalomadtán a befejezésben is – főleg az átlövéseknél – lehet rá számítani.

A legfontosabb ember azonban mind a mai napig Xherdan Shaqiri, aki messze a legsokoldalúbb támadója a svájci válogatottnak. Cselekben, előkészítésekben és befejezésekben egyaránt lehet rá számítani, a selejtező során hét meccsen öt gólban működött közre közvetlenül (két gól, három gólpassz). Ráadásul a támadók közül messze ő rendelkezik a legtöbb nemzetközi tapasztalattal, az előző öt világversenyen (vb, Eb) született 28 svájci gólból 13-ban volt szerepe.

A svájciak a góljaik többségét a meccsek hajráiban kapták, a 11-ből hat a 80. perc után érkezett, ami azért is furcsa, mert ritkán veszítenek el esélyesebb, a meccset kontrolláló csapatok győztes állásból annyi pontot, amennyit a svájciak (8). A problémákat többnyire a szerkezeti problémák (kinek kit kell lekövetnie), elveszített párharcok és rosszul levédekezett szabadrúgások eredményezték, ezeket kellene tehát kijavítaniuk a versenyre.

Marco Rossi legnagyobb erénye, hogy nem elégedett meg a magyar csapat alapjátékával, ami sikeressé tette 2018 és 2021 között, és felismerte: többre lesz szükség, hogy tartóssá tegye az erős eredményeket. 2021-ben az Európa-bajnokság egyik legpasszívabban védekező csapata volt a magyar, mára azonban ez megváltozott: agresszívebben, bátrabban védi a tizenhatosát a válogatott, miközben támadásban is sokoldalúbbá vált.

Pedig nem lehet azt mondani, hogy könnyű dolga volt a stábnak, amelynek számos problémát meg kellett oldania. Az egyik ilyen a középcsatár kérdés volt, ahol Szalai Ádám visszavonulása után komoly, betölthetetlennek tűnő űr maradt (főleg a profil miatt), Varga Barnabás azonban a lehető legjobb pillanatban robbant be. A Fradi csatára a selejtező alatt négy góllal járult hozzá a válogatott teljesítményéhez, Izrael ellen pedig duplázott az utolsó felkészülési meccsen.

Rossinak a selejtező alatt meg kellett küzdenie a sérülésekkel, hiszen néhány találkozón Vargára sem számíthatott, de hosszú időre kidőlt Gulácsi Péter, Schäfer András és Willi Orban is – az, hogy őket nagyobb gond nélkül sikerült pótolni, önmagában is alátámasztja, mennyit lépett előre a válogatott játékban.

Miközben a formáció maradt a már szokásosnak mondható 3-4-2-1, a játékfelfogás jelentősen megváltozott 2021 óta. Az újdonságot a Brazíliában újra felfedezett, de eredendően magyar gyökerekkel rendelkező labdához pozícionált játék jelenti, amelyben a két tízes – Szoboszlai és Sallai – sokkal rugalmasabb szerepkört kapott, hogy a lehető legközelebb játszanak egymáshoz, valamint a labdához.

A rendszer mai szemmel nézve furcsa alakzatokat szülhet, hiszen simán előfordulhat olyan, hogy a két szervező, az egyik szárnyvédő és a két hatos is ugyanarra az oldalra tolódik, látszólag fedezetlenül hagyva a pálya másik részét. A folyamatos visszatámadással és a helyezkedéssel kikényszerített létszámfölénnyel azonban ez a rendszer is egyensúlyban tartható, cserébe – és ez volt a lényeg – sokkal több labdaérintéshez jutnak a kreatív kulcsjátékosok.

Itt nincs nagy meglepetés, alighanem az elemzések döntő többsége Szoboszlai Dominikot hozná ki, és nem véletlenül. A Liverpool középpályása a selejtezősorozat alatt a labdakihozataloktól kezdve (kérdés, hogy Gulácsi valószínűsíthető visszatérésével mikor kell majd becsatlakoznia a szervezésbe), a helyzetek kialakításán és befejezésén át megkerülhetetlen eleme volt a csapatnak. Arról nem is beszélve, hogy a pontrúgásai szintén az alapstratégia részét képezik.

Rajta kívül az Athletic kiemeli a két hatost, Nagy Ádámot és Schäfer Andrást is, és nehéz vitatkozni a választással. Nagy akkor is alapember volt, amikor kevesebb lehetőséget kapott a klubjában, Rossi 63 meccséből 57 alkalommal pályára lépett, egyértelműen a kapitány egyik bizalmi embere. Schäfer a selejtezőt kihagyta sérülés miatt, a tavaszt viszont végigjátszotta a Bundesligában, és a válogatottban is gyorsan felvette a fonalat.

A két kiemelkedő játékintelligenciájú, hatalmas mezőnymunkára képes játékos teljesítménye az Eb-n is kulcsfontosságú lesz.

Akármennyire is sokat fejlődött a válogatott ezen a téren, a betömörülő védelmek feltörésére még mindig nincs garantált recept. Talán nem is lesz, hiszen ez nem egyedi probléma, válogatott szinten még a legerősebb, legminőségibb csapatok bicskája is beletörik néha a zárt védelmekbe. Ebből a szempontból a csoport is érdekes kihívás, hiszen Svájc és Skócia várhatóan zártabban védekezik majd, így stílus terén talán a legerősebb válogatott, Németország kedvezhet leginkább a magyaroknak.