Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Továbbra is a kórházban marad Eriksen

Eurosport
Eurosport

Publikálva 14/06/2021 - 09:38 GMT+2

Ügynöke szerint Christian Eriksen továbbra is kórházban marad, de jó úton van a felépülés felé.

Christian Eriksen, Dánia , Euro 2020, Getty Images

Fotó: Getty Images

A dán labdarúgó szombaton, a koppenhágai dán-finn Európa-bajnoki mérkőzésen összeesett a pályán és újra kellett éleszteni.

"Reggel beszéltem vele. Viccelődött és jó hangulatban volt, jól van" - mondta Martin Schoots még vasárnap a Gazzetta dello Sportnak.
"Mindannyian azon vagyunk, hogy megértsük, mit történt vele. Ő is ezt szeretné. Az orvosok alaposan kivizsgálják, ez sok időt vesz igénybe" - tette hozzá Schoots.
A 29 éves középpályás a mérkőzés 43. percében esett össze, mindenféle előzmény nélkül. Az orvosi stáb még a pályán újraélesztette, majd a koppenhágai kórházban stabilizálódott az állapota.
"Boldog, mert látta, mennyi szeretet veszi körül. A világ minden tájáról kapott üzeneteket. Ő és a családja mindenkinek köszöni. Christian nem adja fel" - mondta Schoots, miután meglátogatta a játékost, aki idén olasz bajnok lett az Internazionalével.
Un messaggio di incoraggiamento da Wembley per Christian Eriksen
A menedzser szerint hétfőn és talán még kedden is megfigyelés alatt tartják majd Eriksent, akivel ott van a családja.
"Csütörtökön, a belgák elleni találkozón mindenképpen szeretne szurkolni a csapattársainak" - árulta el Martin Schoots.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés