Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Össztűz alatt az Anglia Eb-döntőjét jelentő tizenegyes

Nánási Antal

Publikálva 08/07/2021 - 10:39 GMT+2

55 év után másodszor, ismét hazai pályán játszhat egy nagy torna döntőjében Anglia.

Momento del derribo de Maehle a Sterling

Fotó: Getty Images

A szerdai Dánia ellen hosszabbításban megnyert elődöntőt követően bőséges beszédtémát szolgáltat a győztes gólt eredményező tizenegyes megítélése.

Szerda este a Wembley-ben Anglia arra készült, hogy véghez vigye azt, amire tulajdonképpen az egész tornát felépítette: a döntőbe jutással kihasználja a totális hazai pálya előnyét. Mint ismert, az összesen 11 városban, köztük Budapesten rendezett Európa-bajnokságon az angol csapat mindhárom csoportmérkőzését, valamint a nyolcaddöntőjét is hazai pályán játszhatta, és az Ukrajna elleni római negyeddöntő előtt biztos volt, hogy továbbjutás esetén az lesz az egyetlen mérkőzés, amelyet a Wembley biztonságot nyújtó lelátóin kívül kell lejátszania.
Gareth Southgate csapata mindezt egy sima 4-0-ás győzelemmel meg is teremtette magának, következhetett tehát a dánok elleni elődöntő. A dán válogatott már-már az 1992-es híres „strandválogatott” sikerét idézően játszotta végig a tornát, óriási mentális erőt kovácsolva Christian Eriksen Finnország elleni horror összeeséséből. Függetlenül attól, hogy végül ki nyeri majd az Európa-bajnokságot és kiknek ítélik oda az egyéni elismeréseket, ha létezne közönségdíj, azt vitán felül Dániának kellene ítélni.
picture

LONDON, ENGLAND - JULY 07: Mikkel Damsgaard of Denmark celebrates with teammates after scoring their team's first goal during the UEFA Euro 2020 Championship Semi-final match between England and Denmark at Wembley Stadium on July 07, 2021 in London, Engla

Fotó: Getty Images

Az északiak Anglia ellen is remekül teljesítettek, Darmsgaard szépségdíjas szabadrúgásgóljával, amely furcsamód az első volt a teljes tornán, amely közvetlenül ebből a rögzített játékhelyzetből született, pedig továbbjutásra is álltak. Az angol rohamok azonban már az első félidőben egyenlítésre vezettek, a sok angol támadó közül végül szegény Simon Kjaer öngóljával. A második félidő nem hozott döntést, következhetett tehát a hosszabbítás, amelynek 104. percében Anglia büntetőhöz jutott.
Raheem Sterling esett el az ötös vonalánál, Danny Makkelie játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. Az ilyen eseteket hivatalból kivizsgálja a VAR, ennek szükségességét pedig alátámasztotta a többszöri visszajátszás, amely alapján kétségbe vonható, hogy történt-e kontakt a védekező dán és a támadó angol játékos között. A VAR-szoba végül megerősítette az ítéletet, és bár Harry Kane lövését hárította az egész mérkőzésen remekül védő Kasper Schmeichel, a kipattanóból azért csak betalált az angol kapitány.A jelenleg még a Tottenham támadósorát erősítő csatár ezzel megszerezte negyedik gólját az idei Európa-bajnokságon, összességében pedig tizedik nagy tornán szerzett gólját ünnepelte, amivel a vonatkozó angol listán beérte az eddigi csúcstartó Gary Linekert.
picture

Harry Kane (vorne) traf im EM-Halbfinale gegen Dänemark zur Führung für England in der Verlängerung

Fotó: Getty Images

A tizenegyes megítélése körül azonban rögtön a lefújást követően kitört a botrány. A Twitteren azóta is záporoznak az értetlenkedő üzenetek, egyesek egyenesen Dánia fényes nappal, esetünkben kivilágított stadionban való kirablásáról beszélnek. Az eset kapcsán két körülményt érdemes mérlegelni.
Egyrészt a klasszikus, volt-e kontakt a két játékos között? kérdést kell feltennünk. Sterlinget két dán védő is szorongatta, egyikük, Joakim Maehle jobb lábán akadt fenn az angol támadó. A visszajátszásokat elnézve az bőven látszik, hogy a csatár el akart esni, kérdés azonban, hogy egy elődöntő hosszabbításában egy véleményes kontakt megér-e egy mérkőzést eldöntő ítéletet. Maga az érintett, azaz Raheem Sterling a lefújást követően az egyik angol televízió kamerája előtt visszautasította, hogy esetleg a hazai pálya felé lejtett volna az ítélet, elmondása szerint a védő jobb lábán fennakadva esett el, nincs tehát kérdés.
A másik, sokkal inkább elgondolkodtató körülmény szerint az esetnek talán meg sem kellett volna történnie. Amikor ugyanis Sterling megkapta a labdát a jobb szélen, és betört vele a dán tizenhatoson belülre, egy másik labda világosan láthatóan ott volt már a pályán, kevés híja volt, hogy a támadó ne akadjon bele. Ha két labda kerül a játéktérre, a játékvezető általában megállítja a mérkőzést, eltávolítja a plusz játékszert, majd labdaejtéssel folytatódik a mérkőzés. Esetünkben ez a protokoll elmaradt, a dánok, és velük sok semleges szurkoló is pedig, most ezt kéri számon a holland bírón.
A Twittert ellepték a döntést megkérdőjelező tartalmak, a szakértők közül például Arsene Wenger is nyíltan a tizenegyes jogtalansága mellett foglalt állást. A tényen mindez persze nem változtat, vasárnap este Olaszország ellenfele Anglia lesz a Wembley-ben. Az eset ettől függetlenül biztosan szolgáltat még bőven beszéd- és vitatémát egyaránt, és nem lennénk meglepve, ha Danny Makkelie játékvezető is eltűnne kicsit a nagyobb európai mérkőzések környékéről.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés