Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Lezárult egy korszak a német válogatottnál, bőven lesz dolga a Bayern korábbi sikeredzőjének

Németh Dániel

Publikálva 01/07/2021 - 14:20 GMT+2

Joachim Löw szerette volna az Eb-címmel teljessé tenni a sort, de már a legjobb 16 között elvérzett csapatával.

Leon Goretzka és Joachim Löw

Fotó: Getty Images

Nem ért szép véget a Joachim Löw-éra a német labdarúgó-válogatott élén, miután már a nyolcaddöntőben búcsúzott csapatával az idei Európa-bajnokságtól. Bár régóta tudni, ki váltja a padon, bőven vannak kérdések.


Németországban sokan egyetértettek Lukas Podolski Európa-bajnokságot értékelő nyilatkozatával. „Akár tűz is lehetett volna a stadionban, ők akkor is a pályán maradtak volna” – mondta a Bildnek az angolok elleni 2-0-s vereséget követően. „Semmi ambíció vagy küzdőszellem nem volt. Mindenhol csak komor arcokat lehetett látni, semmi megindító nem akadt” – fogalmazott élesen a korábbi válogatott csatár.
Szinte mindenhol a válogatott teljesítménye volt a téma, a televízióban, az újságokban és a podcastekben egyaránt próbálták értékelni a látottakat, olyan legendákat szólaltattak meg, mint Michael Ballack és Lothar Matthaus. A kritikák nagy része természetesen a szövetségi kapitányon csattant, sokan érezték azt, hogy Löw több időt töltött a válogatott élén a kelleténél, és túl sok bizalmat kapott a Német Labdarúgó-szövetségtől, főleg a 2014 utáni eredmények ismeretében.
2018-ban, az oroszországi világbajnokságon Németország történetének legrosszabb eredményével zártak, miután negyedikek lettek csoportjukban Svédország, Mexikó és Dél-Korea mögött. Hasonlóan sok kritikát kapott Löw a Nemzetek Ligájában nyújtott felemás produkció miatt, ám a hollandok és franciák elleni gyatra teljesítmény ellenére is kitartottak mellette, sőt, azt is túlélte, amikor 2020 novemberében a spanyolok megsemmisítő, 6-0-s vereséget mértek Németországra.

Ami egyben a válogatott történetének legnagyobb arányú veresége volt a tétmeccseken.

Löw – még mielőtt elküldhették volna – korábban bejelentette, hogy távozik a válogatott éléről, ám az utolsó, még hiányzó címet nagyon meg akarta kaparintani a válogatottal. A nagyobb sorozatok közül megnyerte a világbajnokságot és a Konföderációs kupát is, az Európa-bajnokságon azonban rendre elcsúszott valahol. Az ambíciók ellenére bántóan hullámzó volt a német válogatott teljesítménye, de a koncepciót is csak nyomokban lehetett felfedezni.
picture

Joachim Löw és Kai Havertz

Fotó: Getty Images

A szövetségi kapitány hattyúdalának talán ez a legfurcsább része, hiszen a német foci újragondolásának ő volt az egyik meghatározó alakja, legalábbis válogatott szinten. Professzionalizmus és felkészülés terén magasabb szintre emelte a németeket, és ami talán a legfontosabb: a válogatottjai inkább voltak sztárcsapatok, mintsem erős csapatok néhány kiemelkedő képességű sztárral.
Először Jürgen Klinsmann segítőjeként kezdett el a válogatottnál dolgozni, a 2006-os világbajnoki bronzot követően pedig ő vette át a helyét. 2008-ban már döntőbe vezette Németországot az Európa-bajnokságon, ezt követően a 2010-es világbajnokságon és a 2012-es Eb-n is elődöntőig jutott, a csúcsra pedig a 2014-es világbajnokságon ért fel a csapattal, amikor Argentína legyőzésével világbajnokok lettek.
Brazíliában nagy húzás volt, hogy Philipp Lahmot a középpályára vezényelte – ebben nyilvánvalóan érezhető volt Pep Guardiola hatása – amely azon a nyáron megállíthatatlanná tette a németeket. Hasonló trükkre készült Joshua Kimmich-hel a fedélzeten, ám ezúttal inkább csak meggyengítette a sok variálással a csapatát, hiába tűnt papíron jó gondolatnak a háromvédős megoldás, a gyakorlatban sosem működött igazán.
Ezen az Európa-bajnokságon Löw taktikai felfogása már inkább reaktív volt, a korábban jellemző proaktivitást csak nyomokban lehetett felfedezni, ami egyértelmű jele annak, hogy lejárt az ideje a válogatottnál. A németeket talán az vigasztalhatja, hogy már hetek óta ismert, ki váltja Löwöt a válogatott kispadján, a Bayern Münchennel mindent besöprő Hansi Flicknél pedig aligha kerülhetne jobb kezekbe a Nationalelf, főleg, ha hasonló változást tud elérni, mint a bajorokkal tette klubszinten.
Löwhoz hasonlóan Flick is dolgozott a válogatottnál másodedzőként, ráadásul sokan azt mondják, nagy szerepe volt a pozitív öltözői légkör kialakításában. Távozását követően valami kétségtelenül megváltozott a németeknél, több kínos vagy legalábbis kellemetlen ügy bukkant a felszínre, amit Löw érdekes módon próbált kezelni, hiszen a 2014-es világbajnok csapat meghatározó játékosai közül szinte mindenkiről lemondott, és teljesen új alapokat próbált létrehozni.
picture

Hansi Flick és Jamal Musiala

Fotó: Getty Images

Bár az alapgondolat itt sem volt feltétlenül rossz, hiszen sok szövetségi kapitány követi el azt a hibát, hogy túl sokáig ragaszkodik bizonyos játékosokhoz, ez a fajta váltás talán túlságosan is drasztikus lett, felborult a sikerre éhes fiatalok és a rutinos klasszisok közötti kényes egyensúly. Nem véletlen, hogy az Európa-bajnokság közeledtével meggondolta magát, és a korábbi alapemberek közül Mats Hummelst és Thomas Müllert egyaránt visszahívta a válogatottba, akik végig is játszották a tornát.
A következő időszak egyik nagy kérdése, hogyan nyúl majd Flick a rendelkezésre álló, egyébként kétségtelenül erős alapanyaghoz – kik vállalják egyáltalán a játékot. Nem sokkal az Eb-t követően már arról cikkeztek, hogy Toni Kroos le fogja mondani a válogatottságot, ami a belső középpályás poszt telítettsége ellenére nagy veszteség lenne. Manuel Neuer, Mats Hummels és Thomas Müller mindenesetre fontos játékos lehet, a fiatalok közül pedig Kai Havertz vagy Jamal Musiala léphet előbbre.
Oliver Bierhoff, a német szövetség elnöke optimista a jövőre nézve, szerinte Flick rendelkezik a szükséges vízióval, ami elég fontos szempont, mivel a 2024-es Európa-bajnokságot Németországban rendezik. „Nem jöttek oda hozzám az idősebb játékosok azzal, hogy a visszavonuláson gondolkodnának, vagy be szeretnének jelenteni valamit. Az a legjobb, ha hagyjuk, hogy leülepedjen egy kicsit a dolog.”
Hansi Flick feladata lesz eldönteni, kik azok a játékosok, akik illeszkednek a stratégiájához. Úgy ismerem Hansit, mint aki szeret fiatal játékosokkal dolgozni és hosszú távban gondolkozik. Hogy mik a konkrétumok, mi lesz a filozófiája, arról majd augusztusban ülünk le beszélgetni.
Amikor a Bayern Münchenben átvette az irányítást, nem kellett sokat várni a sikerekre, pár hónap leforgása alatt összerakta a világ akkori legjobb csapatát, a hazai sorozatok mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerték. Bár a második idényére kiütköztek a belső feszültségek, még így is olyan alapokat hagyott maga mögött, amelyekre bátran építhet Julian Nagelsmann a következő idényben. Most a német válogatottat kell kirángatni a letargiából, hogy már a világbajnokságon ütőképesek legyenek.
Forrás: Goal

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés