Hiába igyekezett az UEFA, így sem kerülhette el az ukrán-orosz szembetűnést, amiben ráadásul „igazságot is kellett tennie.

Az ukrán labdarúgó válogatott azt a nem mindennapi bravúrt mondhatja magáénak, hogy annak ellenére, hogy a csapat még nem kezdte meg a szereplését a labdarúgó Európa-bajnokságon, napok óta így is a csapat híreitől hangos a világsajtó. A csapat körül ráadásul nem egy hangzatos eredmény, egy nagy, nemzetközileg is elismert kerettag, sőt, még csak nem is a legnagyobb klasszisnak számító szövetségi kapitány, Andrij Sevcsenko miatt forr a levegő, ennél ugyanis sokkal prózaibb a háttér. A probléma ugyanis az ukrán válogatott EB-mezével van.
Hosszú évek óta bevett szokás a világ labdarúgásában, hogy a nagy tornákra minden válogatott spéci szereléssel is készül. A mezeken általában minden ország igyekszik több apró jelképet is elhelyezve még inkább kidomborítani a nemzeti elköteleződést és elhivatottságot. Ezt a vonalat tolta egy kicsit túl az ukrán válogatott Európa-bajnoki mezének tervezője, amióta ugyanis nyilvános a dizájn, tulajdonképpen szüntelenül benne van a köztudatban a téma. Az ukrán válogatott mezén ugyanis megjelenik az ország kontúrja, amivel éppenséggel még önmagában nem is lenne probléma. Az ábra ugyanakkor tartalmazza a Krím-félszigetet, ami bár hivatalosan továbbra is Ukrajna része, 2014-es orosz annexiója óta de facto az Orosz Föderációhoz tartozik, annak minden velejárójával együtt.
Európa-bajnokság
Az angolok tökéletes éjszakája - reakciók a 4-0 után
04/07/2021 10:27

Ukrajna

Fotó: Getty Images

A lépés természetesen szemet szúrt orosz oldalon, ahol a legtöbben politikai provokációként értékelték a lépést. Mivel az ügy nem tudott belügyként megmaradni, az UEFA-nak is állást kellett foglalnia a kérdésben, az európai futball elsőszámú szervezete pedig, támaszkodva a hivatalos álláspontra, nem talált kivetnivalót az ukrán mez ezen részében. Miután azonban az UEFA-nál tüzetesen is megvizsgálták keleti szomszédaink szerelését, rögtön találtak olyat, amit viszont nem hagyhattak szó nélkül. Az ukrán válogatott mezén ugyanis a szokásos feliratokon (a mérkőzés helyszíne, dátuma, ellenfél) két további felirat is megjelenik. A dressz gallérjának hátulján a „Dicsőség Ukrajnának!”, míg annak belső részén a „Dicsőség a Hősöknek!” szlogen került feltüntetésre. Első blikkre is látszik, hogy egyik rövid mondat sem az edzőtáborban vált a csapat jelszavává, ha pedig a kedves olvasó valamilyen katonai hátszelet sejt a dolog mögött, nem is járhatna közelebb az igazsághoz.
Amióta ugyanis Kelet-Ukrajnában zajlik az ukrán hadsereg és a hivatalosan oroszbarát kelet-ukrán szakadárok változó intenzitású háborúja, a fenti két mondat beépült a köztudatba. Előbb a katonák körében vált üdvözlési formává, majd szépen lassan hivatalos körökben is felütötte a fejét. Manapság ott tartunk, hogy teljesen természetes, ha az ukrán elnök vagy akármelyik magasrangú tisztviselő így köszönti a hallgatóságot például egy nemzeti ünnepen feléjük intézett beszéde elején. De hogy ezt a nyilvánvalóan provokatív köszöntési formát egy futballmez jól látható részére tegyék, arra túlzás nélkül állítható, hogy kevés előzmény utalt. Nem csoda, hogy a politikai behatásoktól általában ódzkodó UEFA is besokallt ettől, és megüzente Kijevbe, hogy a köszöntés válaszául szolgáló mondatot vegyék le a mez gallérjának belsejéről, azt ugyanis az európai szövetség nem engedélyezi saját rendezvényein. Az UEFA közleménye így fogalmaz:
„A két szlogen nyilvánvalóan politikai természettel bír, emellett megjelenítve történelmi és katonai jelleget is. Ezért a mez belsején feltüntetett szöveg az UEFA rendezvényein nem jelenhet meg a szerelésen.”

Az ukránok meze

Fotó: Getty Images

Ukrán oldalról természetesen mindenki bőszen mossa a kezét. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök például, igaz, még a térképes fázis közepette, egy szelfit posztolt az Instagram-oldalán, amelyen a válogatott vadonatúj mezét viseli. Andrij Pavelko pedig, aki az Ukrán Labdarúgó Szövetség elnöke, Facebook-oldalán posztolt arról, hogy az UEFA tájékoztatta az ukrán szövetséget a felirattal kapcsolatos döntésről, ezért ő Rómába utazott, hogy tárgyaljon az illetékesekkel.
A történet egyelőre eddig tart, nagy csodának kellene történnie ahhoz, hogy az ukrán válogatott vasárnap Amszterdamban ne az UEFA által kívánatosnak tarott szerelésben fusson ki a pályára a Hollandia elleni csoportmérkőzésen. A történet a maga abszurditásán kívül azért is bosszantó, mert az UEFA mindent megtett azért, hogy az oroszok és az ukránok elkerüljék egymást az Euópa-bajnokságon, és itt nem csak az összeurópai lebonyolításra gondolunk. A csoportkör sorsolásánál ugyanis kikötötték, hogy a két ország nem kerülhet egy csoportba. Arra azonban nem gondoltak, hogy a felek esetleg tesznek arról, hogy mégiscsak összeakasszák egy kicsit a bajszukat.
Euronews
Európa-bajnokság
Véget ért az Eb az ijesztő sérülést szenvedő ukrán számára
30/06/2021 12:48
Európa-bajnokság
121 perc és óriási szenvedések árán lőtte magát a legjobb nyolc közé Ukrajna
29/06/2021 21:42