Jön a meccs, ami égbe röpítheti Angliát

Az angol-skót nemcsak egy focimeccs, hanem minden rivalizálás királya.

Eurosport

Fotó: Eurosport

Az Európa-bajnokság pénteki játéknapján mindenképpen az Anglia-Skócia összecsapás érdemel külön figyelmet. Este kilenckor a két szomszédos válogatott 115. alkalommal találkozik a világ leghosszabb, 1872 óta tartó sorozatában.

Gareth Southgate fiai otthon fogadhatják egy nagy tornán északi szomszédjaikat, ráadásul az első fordulóban már megverték Horvátországot. Skócia helyzete már nem ilyen könnyű: ha 23 év után végre ismét itt vannak egy világversenyen, szeretnék ezt minél jobban kiélvezni. Márpedig a Csehország elleni kétgólos vereség után ez nem lesz könnyű. Persze az angolok elleni vereség mindig jobban fáj bármelyik másiknál.
Ez egy olyan összecsapás, amely egyszerre szól a múltról és a jelenről, hiszen Anglia így is fenn kívánja tartani a két ország között régóta meglévő status quo-t, Skócia pedig itt keres igazolást, ellenpontot az Egyesült Királyságon belül gyakran meglévő politikai feszültségekre.

Évszázados történet

1872. november 30-án az Angol Labdarúgószövetség (FA) egy csapat futballistával megérkezett Partickba, ami ma Glasgow egyik városrésze. Itt játszották az első válogatott mérkőzést, amely – fittyet hányva a korai szakasz sokkal támadóbb focijának – 0:0-ra végződött. Az angol-skót párharc innentől több, mint 100 éven át éves esemény lett, a következő 13-ból kilencet a skótok nyertek, köztük néhányat nagy különbséggel: 7:2, 6:1, 5:1 is szerepelt az eredményjelzőn. Hogy miért volt ennyivel jobb a korai skót futball, arról érzékletesen mesél a The English Game című sorozat.
Másik fontos állomás az 1937-es meccs, amikor 149,415 néző zsúfolódott a Celtic Glasgow otthonának számító Hampden Parkba, ami akkor és azóta is rekordnak számít. Ennyien látták a skótok 3:1-es győzelmét. 1967-ben pedig – egy évvel az angolok hazai pályán megszerzett vb-címe után
Skócia 3:2-re nyert a Wembley-ben, majd világbajnokká koronázta magát.
A korai skót sikerek ellenére az örökmérleg Anglia felé billen: 48 győzelem, 25 döntetlen és 41 vereség a mérlegük. utoljára 2017 júniusában játszottak, a 2:2-es döntetlen Harry Kane hosszabbításban szerzett góljával alakult ki.
A 2021-es Eb-meccsel azonban leginkább az 1996-os torna mutatja a legtöbb rokonságot. Szinte napra pontosan 25 évvel ezelőtt játszottak azon a tornán csoportmeccset a Wembley-ben.

1996-2021

Craig Brown, Skócia akkori szövetségi kapitánya egyszer elmondta, hogy gyanította: a BBC kommentátora, John Motson „kémként” dolgozott angol kollégájának, Terry Venables-nek, amikor az edzéseket figyelte. Brown ezért kicserélte a csapatfelállást, különböző terveket dolgozott ki, így minden információ „totális hülyeség” volt. Ez volt talán az eredeti Spygate, de vitathatatlanul nem is ez volt a legképtelenebb sztori a meccs körül.
Az énekes és futballrajongóRod Stewart is Skóciával edzett a torna előtt. Stewartot néhány nappal a torna kezdete előtt viszont Paul Ince angol középpályással is lefotózták egy eppingi sörkertben. Ez nem sokkal azután volt, hogy az angol válogatott néhány tagja különösen jól érezte magát nagyobb mennyiségű alkohol és hölgyek társaságában egy hongkongi nightclubban. akkor ez óriási botrányt kavart a hazai sajtóban, kissé elhomályosította az addig patetikus „A futball hazatért” szlogent is.
picture

Rod Stewart

Fotó: PA Sport

Ma egy kicsit más a helyzet. nemcsak a koronavírus okozta fegyelem miatt, hanem azért is, mert az angolok jóval nagyobb erőt képviselnek a kistestvéreknél. A kérdések ma inkább politikai jellegűek. Egyrészt Skócia megváltoztatta a véleményét térdelés ügyében. Korábban ugyan kijelentették, hogy a többi meccükhöz hasonlóan itt is állni fognak. Az angol szurkolók azonban kifütyülték saját válogatottjukat a korábbi felkészülési meccsen, ezért Skócia velük szolidaritásban mégis .
Mindamellett pedig téma a meccs körül a Skót Nemzeti Párt függetlenségi referenduma. 2014-ben ugyan a skótok egyszer már nemet mondtak a Nagy-Britanniától való elválásra, a 2016-os Brexit azonban új helyzetet teremthet az EU-párti Skócia számára. Sokan pedig úgy érzik, az ilyen reflektorfény segíthet az ügynek.

Oké, de most már jöjjön a foci!

A Premier League és a skót Premiership közötti minőségi szakadék bizonyos mértékig tükröződik a két csapatban, minden bizonnyal a mélységbeli erőviszonyok miatt. Skócia azonban két kiváló balhátvéddel büszkélkedhet a liverpooli Andy Robertson és az Arsenalból érkezőKieran Tierney személyében – ironikus módon egy olyan poszton, ahol Anglia egy jobbhátvédet, Kieran Trippiert játszatott a D csoport nyitányán -, míg Scott McTominay a Manchester Unitedben feltörekedve bizonyíthat.
A Steve Clarke által kedvelt 5-3-2-es forma miatt nehéz lesz feltörni Skóciát, és ez problémát jelenthet egy olyan angol csapat számára, amelynek régóta hiányzik a holland Frenkie De Jonghoz vagy a horvát Luka Modrichoz hasonló középpályás, aki képes meghatározni a tempót.
Anglia azonban olyan lövőerővel rendelkezik, amiről Skócia csak álmodni tud, így Southgate joggal várja, hogy a minőségi különbség megmutatkozik. Ráadásul most a szokásos nyomás sincs az angol válogatotton, mivel az Eb-k története során először megnyerték az első meccset.

Ki lesz az új, mindent eldöntő Gazza?

Az 1996-os meccs hőse egyértelműen Paul Gascoigne, vagyis Gazza volt. Ikonikus gólja mindenki szemébe beleégett, aki látta. 1:0-ás angol vezetésnél a második félidőben a skót Gary McAllister kihagyott büntetőjéből indult meg az ellentámadás, majd Gascoigne egy csodálatos átemelős csel után kapásból rúgott a skótok a kapujába.
Angliában az akkori és a mostani meccset nagyon hasonló szemüvegen keresztül nézik. nem csoda hát, hogy keresik az új Gazzát is.
Phil Fodennek, a Manchester City játékosának a játék számos nagy alakjával kellett kiállnia az összehasonlítás próbáját, és aligha tett magának szívességet azzal, hogy a haját pontosan olyan hidrogénszőkére festette, amelyet Gascoigne viselt azon a tornán. Az angolok Horvátország elleni nyitómeccsén hat percen belül majdnem betalált a kapuba egy bal lábas csavart lövéssel, de végül nem sikerült gólt szereznie, ami egy újabb szintre emelte volna a körülötte zajló összehasonlításokat.
picture

Phil Foden

Fotó: Getty Images

Anglia büszkélkedhet a második legfiatalabb csapattal ezen a tornán – a 25,2 éves átlagéletkorukat csak Törökország múlja felül, ahol 24,9 ez a szám -, egyértelműen a támadósor a legnagyobb erősségük. De Raheem Sterling Horvátország elleni győztes találata volt az első gól, amelyet a csapat bármelyik tagja valaha is szerzett az Eb-n. Harry Kane ugyan megnyerte az aranycipőt a legutóbbi világbajnokságon, de egy Gascoigne-formájú igazi kreatív sztár még nem emelkedett ki a több ígéretes jelölt közül.
Foden továbbra is a nyilvánvaló jelölt a Manchester City-nél töltött, áttörést jelentő szezonja miatt, de JackGrealish is előrébb lépett az angolok két felkészülési mérkőzésén, és sajnálatos módon nem játszhatott Horvátország ellen. Grealishnek erős a személyisége, és Gascoigne-hez hasonló pimaszsággal rendelkezik, ha nála van a labda.
picture

Jack Grealish

Fotó: Getty Images

És akkor még nem is beszéltünk Mason Mountról vagy Declan Rice-ról. Ez a rengeteg lehetőség szöges ellentétben áll az 1996-os állapottal, amikor Anglia egy nehezen kezelhető 29 éves játékosra támaszkodott, akinek a játéka is kérdéses volt, miután lábtörés miatt 15 hónapot hagyott ki.
Gazza már nem egy kövér, részeges idióta. Ő valójában egy futballzseni”– írta a Daily Mirror egy nappal azután, hogy Anglia legyőzte Skóciát.
Ilyen hatása lehet egy Anglia-Skócia mérkőzésnek.
Forrás: espn.com
Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Itt tudtok feliratkozni rá.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés