Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„CR olyan, mint Nadal”

Soós Péter

Frissítve 13/06/2021 - 17:38 GMT+2

A spanyolok számára hétfőn kezdődő Európa-bajnokságról és a jövőjéről is beszélt Álvaro Morata.

Álvaro Morata (Spanien)

Fotó: Getty Images

A csatár imád Cristiano Ronaldo mellett futballozni, még akkor is, ha ez bizonyos kötöttségekkel jár.

A 28 éves Álvaro Morata bár a Juventusszal nem zárt túl fényes idényt – a Napoli botlásának köszönhetően épphogy odaértek a BL-helyre, ahol idén a Porto búcsúztatta őket a nyolcaddöntőben –, egyénileg jó szezonja volt. 20 gólt szerzett valamennyi sorozatot és a válogatottat is figyelembe véve, emellett 12 asszisztot osztott ki. A háromgyermekes családapa – aki csemetéi mellett meccset is alig tud nézni, egyáltalán a tévét bekapcsolni – a jelenlegi keretben a hatodik legtöbb válogatottsággal rendelkezik Sergio Busquets, Jordi Alba, Koke, David de Gea és Thiago Alcântara után, így mondhatni veteránja a mostani spanyol együttesnek. Egyébként vállalkozást vezet, és esze ágában sincs edzőnek állni.
Nagyon nehéz idényen vagyunk túl, hiszen sokáig úgy tűnt, lemaradunk a BL-ről. Aztán a végére jól alakultak az eredmények és így a szezon is, hiszen indulhatunk a Bajnokok Ligájában, és két trófeát is nyertünk: a Coppa Italiát és az olasz szuperkupát. Szóval a mérleg pozitív.
Az év nehézségeit a koronavírus-járvány miatt kialakult sűrű mentrend is jelentette, hiszen 2-3 naponta kellett mérkőzést játszaniuk, ami rendkívül megterhelő és fárasztó volt mindenki számára. Álvaro Morata szerint sokat számít a fizikai fáradtság szempontjából az is, ki milyen érzelmi állapotban érkezik meg a nemzeti együtteshez, milyen klubszezont zárt. A villarrealos Pau Torres és Gerard Moreno például nagyon fel van dobva az Európa-liga megnyerése után – árulta el a támadó, hozzátéve, hogy profikról van szó, mostanra már kiünnepelték magukat, így csak az Eb megnyerésére koncentrálnak.
„Aki itt van a keretben, az természetesen eleve boldog. Jó volt újra találkozni és együtt gyakorolni a válogatottbeli társakkal, belépni a csapatdinamikába, ami nagyon pozitív most nálunk. Volt egy átmenet és sok változás a Selecciónban egy olyan generáció után, amely mindent megnyert, de versenyképes a mi együttesünk is, nehéz rajtunk fogást találni. Az a tizenegy, amely kifut majd a gyepre, mindig meghal majd a pályán. Készen állunk, de a vírus miatt vigyáznunk is kell magunkra, és a pihenés szintén nagyon fontos.”
Nem féltem attól, hogy kimaradok a válogatottból, számos jó meccsem volt, több gólpasszt adtam, mint valaha, ha nem lenne VAR, harminc gólig meg sem álltam volna. Remek társakkal játszok együtt, és a nemzeti tizenegyben is jól ment, amikor hívtak.
A támadó azzal kapcsolatban, hogy eddigi csapatkapitányuk, az idény során többször megsérülő Sergio Ramos Luis Enrique döntése nyomán lemarad az Eb-ről, diplomatikus választ adott.
„Rendkívül nehéz szezonja volt. Nagyon furcsa Ramos nélkül a válogatott, mindannyian kedveljük és hiányzik, de tiszteletben tartjuk a míster döntését. Kicsit persze szíven ütött minket, de mások is hiányoznak, akik korábban csapattagok voltak. Ilyen a futball, a legutóbbi világbajnokságról én maradtam le. Akkor több védő volt a keretben, mint támadó, aztán sok hátvéd végül egy percet sem játszott. Amikor kiestünk, épp egy jó befejező csatárra lett volna szükségünk.”
Spanyolország szerinte mindig favorit, ezért hangsúlyozza, nekik mindig oda kell tenni magunkat. Ha pedig hisznek is magukban, nagyon veszélyes csapat lehetnek. Az első meccsüket Sevillában játsszák hétfőn este 9-kor a svédek ellen: „az egész várost igazi focilégkör veszi körül, csak győzni lehet” – emelte ki. Elmondása szerint Gerard Morenóval jól kijön, szerinte remekül lát a pályán, így vár is tőle pár kulcspasszt, szóval veszélyes párost alkothatnak az Eb-n.
A válogatottban a 7-es mezt egyébként azért választotta, mert sokakat látott benne játszani a válogatottban (például Raúlt láthatta – a szerk.), de a 9-es is tetszett neki, ebben a dresszben Fernando Torres volt számára az etalon. Az élet döntött helyette: anno az a szám már foglalt volt Paco Alcácer által, így maradt a hetesnél. Megkedvelte.
picture

Álvaro Morata és Gerard Moreno

Fotó: Getty Images

De vajon milyen Cristiano Ronaldo mellett játszani? Az Onda Cero rádió ezt is megkérdezte Moratától.
„Bizonyos kötöttségekkel jár, de kifejezetten élvezem. Azért meg kell felelni az ő elvárásainak. Az van mindenki agyába beültetve, hogy neki kell gólt szereznie, mert ő a legfontosabb játékosunk. Márpedig ha ő gólokat szerez, akkor az erőt ad nekünk és közel leszünk ahhoz, hogy trófeákat nyerjünk. Mindent ennek vet alá, nem az egyéni elismerések érdeklik, én így látom.”
picture

Cristiano Ronaldo és Álvaro Morata

Fotó: Getty Images

»Acélmentalitása« van, olyan típus, mint Rafael Nadal. Csodálatra méltó a hozzáállása, imádok mellette futballozni. A harminc gólt szerző csatárok lehet, hogy nem nyernek semmit, mert nincs olyan csapat mögöttük. Nekem azért is volt szerencsém CR-rel, mert levette rólam a nyomást, hogy nekem mindenképpen sok gólt kell szereznem.
Morata még nem tudja, mit hoz a jövője, de ott szeretne játszani, ahol őt is akarják. Diego Simeonéről azt mondta, szívesen dolgozna ismét vele, kedveli és tiszteli őt; ha ő maga választhatna, hol folytassa karrierjét, az Atlético Madridot vagy a Juvét mondaná.
Azt is elárulta, annak idején csupán az volt az álma, hogy a spanyol első osztályban játsszon, nem gondolta, hogy ilyen magas szintre elér egyszer. Bevallotta, voltak nála tehetségesebb játékosok – akik nem voltak annyira elhivatottak, mint ő, vagy nem volt szerencséjük –, de nem jutottak el például a La Ligáig.
Ő egyébként nem akar soha edző lenni, és nagyon nehéz lenne megváltoztatni a véleményét.
Forrás: Onda Cero

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés