Az olasz labdarúgó-válogatott története negyedik Európa-bajnoki döntőjére készülhet, és bárki is legyen az ellenfele a vasárnapi fináléban, a történelem mellette szól majd.


„Erről szól a Tottenham története. Valami mindig közbe fog jönni a végén. Mi hiszünk a történelemben” – mondta pár évvel ezelőtt Giorgio Chiellini, akit szép emlékek kötnek a Wembley-hez. 2007-ben itt játszotta első mérkőzését az olasz U21-es válogatott kapitányaként, 2018-ban pedig a Juventus színeiben tért vissza a legendás stadionba. Az olaszok a hazai meccsükön 2-0-s vezetést tékozoltak el, Harry Kane vezérletével 2-2-ig visszajött a Spurs.
Labdarúgás
A 11 legfontosabb keddi átigazolási hír, amiről lemaradtál
03/08/2021 17:17
Londonban már 3-2-re is vezettek a párharcot figyelembe véve, Chiellini azonban hitt a Tottenham történelmében: abban, hogy a Juventus tudja, hogyan kell lezárni egy ilyen típusú mérkőzést, miközben ez a fajta ismeret hiányzik a Spursből. Végül igaza is lett, az olaszok a második félidőben kétszer is betaláltak, legyőzték idegenben az angolokat, így végül 4-3-as összesítéssel továbbjutottak, kiváltva ezzel a védő híressé vált meccs utáni nyilatkozatát.

Az ismerős terep

A 36 éves védő kedden visszatért a Wembley-be, ezúttal a 2020-as Európa-bajnokságon az olasz válogatott tagjaként, vasárnap pedig újabb mérkőzés vár rá, köszönhetően az utcai harcos mentalitásuknak. Az Azzurri nem mutatott csúcsformát Spanyolország ellen, mint ahogyan 10 nappal korábban Ausztria ellen sem voltak topon a Wembley-ben, csakhogy mindkét esetben tudták, hogyan kell befejezni a melót a legkiélezettebb helyzetekben. Mondhatni: ez pedig az olaszok történetének a része.
Akárk Anglia, akár Dánia lesz az olaszok döntőbeli ellenfele, egyértelműen ez lehet a legnagyobb előnyük velük szemben. Mindkét ország történetéből hiányoznak a nagy lezárások a világversenyekről: egyszer-egyszer megtették, azóta viszont egyszer sem, és valós lehet a félelem, hogy – mint az oly sokszor megtörtént a múltjukban – ezúttal is rosszul sül el valami, ami meggátolja őket a nagyobb siker elérésében.
Olaszországnak nincsenek ilyesfajta problémái, hiszen öt nemzetközi címmel büszkélkedhetnek, számukra nem újdonság a győzelem. 2006-ban úgy ültek fel a világ trónjára, hogy nem ők számítottak a világbajnokság legnagyobb esélyesének. Küzdöttek, amikor kellett, megvillantak, ha épp arra volt szükség, és végül ők maradtak talpon a csapatok közül. Befejezték a munkát, hogy visszautaljunk a korábbi gondolatmenetre.

2006, Italy, Francesco Totti, Luca Toni (AFP)

Fotó: AFP

A mostani olasz csapatban mindenki elég idős, hogy emlékezzen a világbajnoki döntőre, gyerekként végignézhették, igenis lehetséges a győzelem, amennyiben a minőséghez kemény munka és az utcai harcosok mentalitása társul. Ausztria ellen meglepően nehéz dolguk volt az idei Eb-n, de mélyre ástak, kitartottak és megoldották a továbbjutást. Belgium ellen megint másik arcát mutatta a válogatott, és remek teljesítményükkel végképp elhallgattatták a kétkedő kritikusokat.
Időnként kellett egy kis fekete mágia, a mérkőzés vége felé már egyértelműen tördelték a játékot és igyekezték lelassítani a tempót. Spanyolországgal szemben a mezőnyben alulmaradtak, nehezen tudták megtartani a labdát, ráadásul még az 1-0-s vezetést is kiengedték a kezükből a mérkőzés utolsó 10 percében. Mégis mentek tovább, egyetlen pillanatra sem adták fel, amiről olyan rutinos klasszisok gondoskodtak, mint Chiellini és Leonardo Bonucci.

Érmefeldobás kicsit másként

Chiellini ravaszságára jellemző, hogy még a büntetőpárbaj előtti érmefeldobást is képes volt a maga javára fordítani egy kis mentális hadviseléssel. Kedélyesen elvitatkozott a spanyolok helyettes csapatkapitányával, Jordi Albával, hogy melyik oldalról végezzék el a büntetőket, majd megnyerte az érmefeldobást és ezzel az olasz tábor előtti kaput, ezután még egy kissé lekezelő ölelésre is futotta tőle, amit a Barcelona balhátvédje láthatóan nem annyira élvezett.
Alapvetően barátságos gesztusok voltak, mégis azt kívánta ezzel jelezni, hogy itt ő a főnök. Végül egyik kapitány sem jutott el a tizenegyesekig, de a jelenet megmutatta, hogy az olaszok sokkal jobban tudták kezelni mentálisan ezt a helyzetet. Amikor Álvaro Morata hibáját követően Jorginhóhoz került a labda, már lehetett tudni, hogy vége a párharcnak, számtalanszor bizonyította már, mennyire higgadt tud lenni ezekben a helyzetekben – még egy Eb-elődöntőben is.

Jordi Alba és Chiellini

Fotó: Getty Images

Az Eb előtt Olaszország csak a nyolcadik legesélyesebb csapatnak számított a fogadóirodáknál, pedig sosem lett volna szabad lebecsülni a 2017-es események ösztönző hatását. Ki ne emlékezne rá, hogy abban az évben – 1958 óta először – az Azzurri lemaradt a világbajnokságról. Akkor valószínűtlennek, ma már inkább nevetségesnek hat, mivel a mai válogatott alapemberei közül sokan már akkor rendelkezésre álltak, mégis kikaptak a svédektől, miután a selejtezők során második helyen zártak a csoportban Spanyolország mögött.
Roberto Mancini teljes szövetségi kapitányi munkája arról szólt, hogy helyrehozza a hibákat, és végleg maga mögött hagyhassák a 2017-es szégyent.

A kapitány víziója

Mancini 2018 májusában ült le a válogatott kispadjára, és rögvest elindította az olaszokat azon az úton, amely jelenleg 33 veretlenül megvívott mérkőzést számlál, a következő pedig már Eb-címet is érhet. Az Inter és a Manchester City edzője okos választásnak bizonyult a katasztrofális eredménnyel záruló Gian Piero Ventura-korszak után, elvégre klubszinten számos trófeát nyert csapataival, vagyis tudta, hogyan kell a siker receptjét a válogatottnál alkalmazni.
Elképzelései már a torna elejétől kezdve egyértelműek voltak, az általa legerősebbnek tartott összeállítást leginkább a sérülések miatt volt kénytelen megváltoztatni, emellett világos stílust szabott a csapatra. Megfontolt építkezés helyett a gyors támadásokat részesítette előnyben, gyakran átmeneti fázisban igyekezett meglepni az ellenfeleket, Lorenzo Insigne és Ciro Immobile sebességével az olaszok bizonyultak a legveszélyesebben kontrázó csapatnak ezen a tornán.

Ciro Immobile, Roberto Mancini

Fotó: Getty Images

Várhatóan szép számmal képviseltetik majd magukat az olasz szurkolók a Wembley-ben. Dacára annak, hogy az Olasz Labdarúgó-szövetség csak 125 jegyet osztott ki a Spanyolország elleni mérkőzés előtt a koronavírus-járványra való tekintettel, több ezer szurkolójuk ment ki a mérkőzésre, nagy részük brit lakos. Jóval többen voltak, mint a spanyol drukkerek, és akár vasárnap is nagy szerep hárulhat rájuk, szenvedélyükhöz talán csak a játékosoké mérhető, akik a himnusz mindegy egyes szavát mély átéléssel ejtik ki.
2006-ban a The White Stripes’ Seven Nation Army című dalára nyerte meg a világbajnokságot az olasz válogatott, amely azóta a nem hivatalos szurkolói himnusz lett, manapság is rendszeresen éneklik. Még az angol válogatott himnikus slágerét is a saját ízlésük szerint formálták át: az It’s coming home helyett az It’s coming Rome szöveget skandálták a Spanyolország elleni győzelmüket követően.
Mert ne legyenek kétségeink, hogy az olaszok nagyon szeretnék elrontani az angolok ünnepét. Az persze kérdéses, hogy ezt nekik kell-e majd közvetlenül megtenniük, esetleg a piszkos munkát már az elődöntőben elvégzi Dánia, ez majd az esti találkozó kérdése lesz, de ha esetleg elbuknának, ne csodálkozzunk, ha Chiellini felemlegeti az angol történelmet. Mert néha nagyon is számít a történelem, amely az olaszok esetében tele van sikerekkel, és bárkivel is kerüljenek szembe vasárnap, hinni fognak abban, hogy tovább bővíthetik a trófeákkal teli vitrint.
Forrás: FourFourTwo

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Európa-bajnokság
Mancini három év alatt csapatot csinált az olasz focistákból
14/07/2021 08:41
Labdarúgás
Bonucci meggyőzné az olasz csapatkapitányt a folytatásról
12/07/2021 17:59