A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője kedden arról beszélt, hogy az északiak már értesítették is szándékukról az Ázsiai Labdarúgó Szövetséget (AFC), amely azonban a döntés átgondolására kérte tagszervezetét.

A Koreai NDK egy hónappal ezelőtt azt közölte, hogy nem küld sportolókat a július 23-án kezdődő tokiói olimpiára. Az indoklás abban az esetben is hasonló volt, a pandémia miatti veszély.
Többszöri halasztások után az AFC a résztvevő országokkal közösen úgy döntött, hogy a vb-selejtezők második szakaszából hátralévő mérkőzéseket egy-egy központi helyszínen bonyolítják le. A Koreai Köztársaság júniusban a H csoportos találkozók házigazdája lesz - ebben az ötösben a Észak-, illetve Dél-Korea mellett Türkmenisztán, Libanon és Sri Lanka szerepel.
Labdarúgás
Ferguson büszke a United jótékonysági akcióival kitűnő focistájára
11 ÓRA
Forrás: MTI
Serie A
Még maradt esélye a Juvénak a BL-re
11 ÓRA
The Emirates FA Cup
Először nyert FA Kupát a Leicester
12 ÓRA