A liverpooli találkozó előtt az Anfieldhez érkező madridi csapatbuszt hazai drukkerek százai fütyülték ki, sőt, a jármű egyik ablakát is betörték. A Mersey-parti klub közleményben kért elnézést az esetért, egyben jelezte: a rendőrséggel együttműködve segítik majd az elkövetők előkerítését.

A házigazda kezdte aktívabban a mérkőzést kétgólos hátrányának tudatában, a múlt szombati El Clásicón aratott 2-1-es diadallal hangoló spanyol csapat azonban Thibaut Courtois védéseivel tartotta az eredményt, sőt, Karim Benzema révén kis híján be is talált, ám a francia csatár a kapufát találta el. A játékrész hajrájában a nagy nyomást kifejtő Liverpool támadói hagyták ki egymás után a lehetőségeket.
https://i.eurosport.com/2021/04/14/3114647.jpg
Labdarúgás
Benzema megfertőződött koronavírussal
23/07/2021 10:37
Fordulás után is többnyire a madridi kapu előtt alakultak ki helyzetek, az utolsó fél órára cserékkel frissítő és támadóbb szellemű felállásra váltó Liverpool, míg a vendégek a labda - ezáltal az eredmény - megtartására törekedtek. A hajrában csak időszakokra volt kiegyenlített a játék, ám a kapuja elé szorított Real Madrid a betegség és sérülés miatt hiányzó hátvédjei ellenére is stabilan védekezett, így kiharcolta a négy közé lépést és továbbra sem vesztett tétmérkőzést január 30-a óta.
A két együttesnek ez volt a nyolcadik egymás elleni összecsapása a legrangosabb európai kupasorozatban, négy Real-siker és három liverpooli diadal mellett először született döntetlen.
https://i.eurosport.com/2021/04/14/3114614.jpg
A másik szerdai negyeddöntős visszavágón negyedóra után továbbjutásra állt a vendéglátó Dortmund, amely az odavágón jónak mondható, 2-1-es vereséget szenvedett Manchesterben. Ezúttal Jude Bellingham révén előnybe került a Ruhr-vidéki együttes, a - futballstatisztikákkal foglalkozó Opta adatai alapján - a 17 éves és 289 napos angol a BL történetének második legifjabb gólszerzője az egyenes kieséses szakaszban.
Negyven percen át érezhette magát továbbjutónak a Dortmund, tíz perccel a szünet után Rijad Mahrez - kezezésért megítélt büntetőből - egyenlített, így december 12-e óta továbbra is minden idegenbeli meccsén lőtt legalább egy gólt a City. Sőt, egy jobboldali szöglet után Phil Foden 16-oson kívülről eleresztett lövésével nemcsak a továbbjutást, de a kettős győzelmet is megszerezte a manchesteri alakulat.
https://i.eurosport.com/2021/04/14/3114622.jpg
Az elődöntőben a Manchester City a Paris Saint-Germainnel találkozik, míg a Real Madridra a Chelsea vár majd.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Borussia Dortmund (német)-Manchester City (angol) 1-2 (1-0)
gól: Bellingham (15.), illetve Mahrez (55. - tizenegyesből), Foden (75.)
Továbbjutott: a Manchester City kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.
FC Liverpool (angol)-Real Madrid (spanyol) 0-0
Tj.: a Real Madrid, 3-1-es összesítéssel.
Forrás: MTI
Tokyo 2020
A spanyol fiatalok mellett nagy nemzetközi spílerek jutalomjátéka is lehet az olimpiai futballtorna
22/07/2021 16:53
Liga
Az 5 legfontosabb kérdés Florentino Perez botrányával kapcsolatban
20/07/2021 16:37