Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Egyelőre nem műtik meg a szombati mérkőzésen súlyosan megsérült Sallai Rolandot

Eurosport Magyarország

Frissítve 05/09/2022 - 15:37 GMT+2

Egyelőre nem műtik meg Sallai Rolandot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott támadóját, aki szombaton a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan.

Sallai Roland

Fotó: SID

A 25 éves futballistát a leverkuseni Jonathan Taha a negyedik percben úgy rúgta arcon, hogy a cipője a szemét is érte. A kórházban kiderült, Sallainak eltört az arccsontja.
Édesapja, Sallai Tibor elmondta, a hétfői kontrollvizsgálat enyhe javulást mutatott és egyelőre nem műtik meg fiát, akinek a következő egy hétben pihennie kell. Hozzátette, az eset során keletkezett vérömleny nyomja az idegeket, így a játékosnak kicsit kettős látása van.
Sallai Tibor megjegyezte, az egy hét múlva sorra kerülő újabb kontroll után dőlhet csak el, hogy fiát meg kell-e műteni, ugyanakkor úgy tudja, már készül számára az a speciális maszk, amelyet ilyen esetekben hordani szoktak a pályán.
A szélsőt az eset után percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.
Csapata így nélküle nyert 3-2-re a Bayer Leverkusen otthonában, és sikerével a tabella első helyén várja a következő fordulót a Bundesligában.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés