Azonnali hatállyal távozik a BL-döntős Dortmund vezetőedzője

Edin Terzic csütörtökön lemondott az előző idényben Bajnokok Ligája-döntős Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. A klub honlapjának tájékoztatása szerint a 41 éves szakvezető azt kérte, hogy azonnali hatállyal bontsák fel a szerződését, a vezetőség pedig a megbeszélések után eleget tett ennek.

Marco Reus és Edin Terzic

Fotó: Getty Images

Terzic elmondta, óriási megtiszteltetés volt számára Német Kupát nyerni 2021-ben a Borussiával, idén pedig eljutni a BL döntőjébe, de a londoni finálét követően találkozót kért a vezetőktől, mert úgy érezte, hogy a klub új korszakának új vezetőedzővel kell kezdődnie.
"Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom az elmúlt hetekben, de az intenzív megbeszélések után az alapvető érzéseim nem változtak" - szögezte le. Terzic kilenc év után távozik Dortmundból, vezetőedzőként az utolsó majd két és fél esztendőben tevékenykedett, korábban volt utánpótlásedző és technikai igazgató is.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés