Mától a brazil válogatott védője, a PSG új szerzeménye, David Luiz számít a világ legdrágább védőjének. Pedig hiba lenne őt egyszerűen védőként letudni. Sokkal inkább hasonlít egy ketrecbe zárt oroszlánhoz. (És itt most nem is a védjegyévé vált „sörényére” gondolok). Egy kicsit mindig is olyan játékosnak tűnt, akinek nincs igazi helye a pályán. Védőnek túl technikás, és szertelen. Védekező középpályásnak sem elég fegyelmezett, bár Jose Mourinho kezei alatt ezen a téren sokat változott. Viszont gólokat lő, gólpasszokat ad, szabadrúgásai életveszélyesek:
Figyelembe véve, hogy a Chelsea-nél a védelem tengelyében Terry és Cahill játszott a posztján, és a középpályán sem tudta állandósítani a helyét, azért erősnek tűnik ez a 40 millió font. Egy besorolhatatlan játékosért. Akit 27 évesen, csiszolatlan gyémántként már nem jellemezhetünk.
Labdarúgás
Nem számíthat a Hertha egyik alapemberére Dárdai a hajrában
6 ÓRA
Ne legyenek kétségeink, egy focista röpke két és fél év alatt azért nem véletlenül lesz Bajnokok Ligája és Európa Liga győztes. Márpedig Luiz ezt elérte Londonban.
Az tiszta sor, hogy nem illik abba a vonalba, ami Alessandro Nestával és Rio Ferdinanddal elindult. Ők tényleg klasszikus védőként voltak a legdrágábbak hosszú ideig. Ha megnézzük az eddigi listát, feltűnő, hogy a Paris St. Germain mennyit áldoz erre a csapatrészre. Luizzal együtt már három igazolással szerepelnek a legdrágább négyben.
A világ legdrágább védői
JátékosHonnanHovaÖsszeg (millió font)Év
David LuizChelseaPSG402014
Thiago SilvaMilanPSG362012
Rio FerdinandLeedsMan Utd332002
MarquinhosRomaPSG272013
Fabio CoentraoBenficaReal Madrid272011
PepePortoReal Madrid252007
NestaLazioMilan252002
Hogy az a sors vár-e rá, mint a tavaly a Romától 27 millió fontért megvett Marquinhosra, aki a bajnoki mérkőzések felén sem játszott a kezdőben? Nehéz elképzelni. Mint ahogy azt is, hogy hogyan fér ez még mindig bele a párizsiaknál, úgy, hogy az UEFA az eddigi költekezés miatt, a pénzügyi fair-play jegyében már szankciókat léptetett életbe a klubbal szemben.
Ez a szál viszont messzire vezetne. Maradjunk is annál, hogy emésztgetjük: Brazília immár nem a legjobb csatároknak ad háborítatlan fészket a felcseperedéshez. Hanem sokkal inkább a méregdrága védőket ontja a világnak. Évről-évre.
Europa League
Az Arsenalt Bergkamp és Wenger megmentette 25 éve, most ki fogja?
7 ÓRA
Labdarúgás
Gulácsi 2025-ig hosszabbított a Leipziggel
8 ÓRA