Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Döntések előtt az MU: A legnagyobb sztár és a kezdőkapus sorsa is kérdéses

Szabó Bence

Publikálva 05/04/2021 - 13:58 GMT+2

Bár a Premier League idei szezonja még véget sem ért, már most látszik, hogy a Manchester United csapatánál kemény döntéseket kell majd meghozni az idényt követően.

Pogba és Solskjaer

Fotó: AFP

A Vörös Ördögök bizonnyal a második helyen zárnak majd a tabellán a városi rivális Manchester City mögött, a lemaradásuk azonban jelentős, Ole Gunnar Solskjaer edzőnek így komoly lépéseket kell tennie, ha jövőre tényleg versenyben akar lenni a bajnoki címért.

A norvég menedzser döntés előtt áll a megerősítendő csapatrészek kapcsán, ahogy a kezdőkapus pozíciójában is választania kell majd David De Gea és Dean Henderson között. Mindezek mellett pedig az elvágyódó sztár, Paul Pogba helyzetét is rendeznie kéne. Íme a négy legnagyobb dilemmája:
Pogba szerződése
Bár a kérdés egyáltalán nem csak Solskjaer hatásköre, egyértelmű, hogy az edző és a United számára is prioritás lesz a nyáron a francia sztár sorsának rendezése. Pogba szerződése ugyanis 2022 nyarán lejár, a játékos ügynöke, Mino Raiola pedig korábban kijelentette, hogy nem is tervezi azt meghosszabbítani. Ha ez igaz, a csapat vagy most kell, hogy értékesítse a középpályást, vagy azt kockáztatja, hogy egy év múlva ingyen kell elengednie.
A helyzet még az előbbi esetben sem egyszerű, hiszen a jelenlegi piaci körülmények között a korábban felmerült kérők, mint a Juventus és a Real Madrid nem biztos, hogy megengedhetik maguknak a MU tulajdonosai által állítólag 150 millió fontban meghatározott kivásárlási árat, nem is beszélve Pogba közel heti 300 ezer fontos fizetéséről.
Ha viszont a United a francia játékos megtartása mellett dönt, akkor nekik kell megpróbálni megfelelni Raiola követeléseinek. A minden hájjal megkent ügynök alighanem jelentős fizetésemelést akarna kiharcolni, sőt, egy szerződésbe foglalt kivásárlási ár meghatározása is a céljai között lehet. Nagy kérdés, ezért az árért cserébe megéri-e megtartani a középpályást, még úgy is, hogy amikor egészséges, játékára ebben az idényben nem lehet panasz.
Kapuskérdés: De Gea vagy Henderson
Valamivel kellemesebb, de nem kevésbé nehéz kérdés a jövő évi kezdőkapus személyének meghatározása Solskjaer számára. Az év elején a norvég menedzser nem küldte el újabb kölcsönbe a tavalyi szezonban Sheffieldben remekül szereplő Hendersont, ezzel vállalva, hogy egész idényben nyitva hagyja a kapuskérdést, ezt a bizonytalanságot azonban hosszútávon mindenképpen rendeznie kell. A kérdés, hogyan?
picture

David de Gea és Dean Henderson

Fotó: AFP

A manchesteriek kapuját lassan egy évtizede védő De Gea továbbra is hosszú távú szerződéssel rendelkezik, magas fizetése pedig nehézség lehet, ha a klub esetleg meg akarna válni tőle. Henderson ellenben még egy évig semmiképp nem szeretne második számú opció lenni a spanyol mögött, érdeklődők pedig állítólag bőven akadnak, ha Solskjaer nem a fiatal angolt preferálja jövőre.
Henderson márciusban riválisa sérülése alatt már megkapta az esélyt, a klub szándékairól pedig sokat elárulhat, a szezon hátralévő részében hogyan alakul a rangsor kettejük között. A válogatott szünetet követő első meccsen mindenesetre az angol maradt a kezdő, De Gea csak a padon nézte végig a Brighton elleni bajnokit.
Mi legyen Lingarddal?
Henderson egy remekül sikerült kölcsönt követően kapott esélyt idén a csapatnál, hasonló szerepre pedig jövőre is lehet jelentkező. Jesse Lingard jelenleg a West Ham csapatában remekel, hét bajnokin öt gólt szerezve két év után az angol válogatottba is újra behívót kapott. Ennek ellenére koránt sem biztos, hogy a United számol vele jövőre.
Ennek okai egyszerűek: a 28 éves játékos korábban már rengeteg bizonyítási lehetőséget kapott Manchesterben, amivel nem igazán tudott élni, ráadásul a posztján ott van a csapat meghatározó alakjának számító Bruno Fernandes is. Ha Solskjaer ennek ellenére megtartaná, azt valószínűleg csak kiegészítő szerepre tenné, ebben az esetben viszont a klub bukhatja azt a kedvező ajánlatot, amit a nyáron a West Ham, vagy egy másik csapat tehet a jelenleg csúcsformában focizó Lingardért.
picture

Jesse Lingard újra formába lendült a West Hamben

Fotó: AFP

Hová kell az erősítés?
Bár a járvány hatása a Vörös Ördögöket sem hagyta érintetlenül, egyértelműnek tűnik, hogy a Unitednek nyáron is lesz miből megerősíteni a keretét. A csapatra azonban rá is férnek az új igazolások, ha közelebb akarnak kerülni a bajnoki címhez, az összes hiányposztot pedig nem valószínű, hogy lesz forrás friss emberekkel feltölteni. Itt jön elő a kérdés, mik Solskjaer prioritásai?
A belső és szélső védelmen át a középső középpályáig és csatársorig számos poszt megerősítése mellett lehet érvelni, de talán egy sem tűnik olyan égetőnek, mint egy igazi gólvágó szerzése. Edinson Cavani szerződése lejár, a többi támadó közül pedig senki sem igazi középcsatár a United keretében, szóval adná magát például a piac legnagyobb sztárjának, Erling Haalandnak megszerzése. A manchesteri csapat azonban az előző nyarat is egy dortmundi sztár, Jadon Sancho (sikertelen) üldözésével töltötte, Haaland leigazolásának költsége pedig más transzfereknek is gátat vethet. A csapatnak okosan kell beosztania forrásait, ha valóban előre szeretne lépni jövőre.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés