Gyerekkorod hőse egy merész váltással megmutatja, hogy nem szabad feladni az álmokat

Diego Forlán egészen ígéretes teniszező volt már fiatalabb korában, egészen a tinédzser évei közepéig gondolkodott azon, hogy profi teniszezőként folytassa-e sportolói pályafutását. Végül aztán – bár ezzel nem árulunk el nagy titkot – a foci mellett döntött, követve nagyapja, apja és bátyja nyomdokait (előbbi kettő szintén uruguayi válogatott is volt).

A hét egyik legizgalmasabb híre volt, hogy az exfocista teniszezőként folytatja, de hogy mi vitte rá erre, és 45 évesen mit szeretne elérni, azt egy interjúban elárulta, ebből szemezgetünk ebben a cikkben.

2003-ban, amikor a Forlán 24 éves volt, és épp a Premier League bajnokcsapatában, a Manchester Unitedben játszott, még a szezon rajtja előtt a csapattal ellátogattak az Egyesült Államokba, ahol bejutottak a Nike portlandi főhadiszállására – és azon belül is a sportszergyártó teniszpályáira.

Forlán ütögetni akart párat, így egyik csapattársával, a holland válogatott csatárával, Ruud van Nistelrooy-jal leszerveztek egy meccset. Az egész csapat, amiben nem kisebb nevek voltak, mint Rio Ferdinand, Gary Neville vagy Paul Scholes, odasereglett a pálya mellé, hogy megnézzék a „nagy meccset”. A történet szerint a legendás menedzser, Sir Alex Ferguson pedig nem csak megnézte, de még pénzt is tett az uruguayi győzelmére – ismerve a teniszes múltját.

„Mindenki azt várta, hogy nyerjek, de borzasztóan nagy volt a nyomás, és senki sem tudta, hogy az összes gondolatom akörül forgott, hogy MUSZÁJ nyernem” – meséli Forlán nevetve, húsz évvel később. „Jobb voltam Ruudnál, de látszott, hogy gyerekkorában ő is teniszezett”. 

Van Nistelrooy, aki annyira kőkeményen versengő karakter volt, hogy még egy Manchester United-győzelemnek sem tudott igazán örülni, ha nem szerzett gólt, nyilván nem volt felhőtlenül boldog a vereségtől a teniszpályán sem, bezzeg Ferguson, aki végig hangosan drukkolt Forlánnak.

A 45 éves Forlán most elmesélte, hogyan és miért került a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) Masters-versenyeire.

Először – 2023 júliusában – a 35 év fölöttiek korcsoportjában indult el amatőrként, utána a 40, majd a 45 év fölöttiek között játszott, de annyira élvezte, hogy most novemberben már a profi teniszben folytatja: az argentin Federico Coria partnere lesz férfi párosban az Uruguay Openen, ami egy Challenger-verseny.

Az ITF Masters, ahol Forlán játszott, nem professzionális szint, de bizonyos tornákon már vannak pénzdíjak, a győztesek, néha a második helyezettek kapnak valamennyit, de ezek nagyrészt csak a költségeiket fedezik, pár száz dollárról beszélhetünk.

Forlán kiváló formában (és továbbra is hosszú hajjal) négy Masters-tornán játszott. Limában egyesben negyeddöntőig jutott, párosban viszont megnyerték a tornát.

Hetente négyszer edz, barátját, az uruguayi Davis-kupa-válogatott korábbi kapitányát. Enrique ’Bebe’ Perezt kérte fel, hogy dolgozzon vele a játékán.

Forlán nem szerénykedik, tudja, hogy nagyon is versenyképes, még akkor is, ha csak néhány száz teniszmániás előtt lép pályára, nem pedig ötvenezer focirajongó üvölti a nevét.

Forlán focistaként rendkívül jó kondiban volt, technikailag is magas szintet képviselt, ráadásul mindkét lábával ügyesen tudta kezelni a labdát. A Manchester Unitednél eltöltött két és fél éve alatt, 2002 januárja és 2004 nyara között már-már kultikus hős lett belőle a rajongók szemében – főleg azután, hogy túljutott a borzasztó bemutatkozásán (nyolc hónap/27 meccs alatt nem talált be a kapuba, miután megérkezett az argentin Independientétől).

2002 decemberében aztán az Anfielden a Liverpoolnak bevágott emlékezetes duplával belőtte magát a rajongók szívébe is.

A Manchester után a Villarrealon keresztül az Atleticónál kötött ki, ahol pályafutása legtöbb mérkőzését játszotta le.

Összesen egyébként több mint 300 gólt szerzett karrierje során, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon holtversenyben gólkirály is lett – rajta kívül Thomas Müller, Wesley Sneijder és David Villa is 5-5 gólt szerzett.

2019 augusztusában, 40 évesen vonult vissza a focitól, bár volt még nagykövet és csapatmenedzser is, de két évtizednyi, a fociban eltöltött idő után érezte úgy, hogy vissza szeretne téri régi sportágához.

Először azt gondolta, golfozni fog a visszavonulása után, de nem tudott elszakadni a tenisztől (és a padeltől), úgyhogy engedett a vágyainak.   

„Szükségem van egy sportra, ahol futhatok” – meséli. „A golf remek, gyönyörű helyeken játszol, szeretem is nagyon és még mindig golfozok, de valami másra volt szükségem, valamire, ami jobban hasonlít a focira.”

„Eleinte a klub játékosaival és uruguayi teniszezőkkel ütögettem, és hát könnyen megvertek. De aztán egyre nehezebb dolguk lett, most már én is szoktam nyerni. A tornákon nagyjából az első fordulókban kiestem, de most már egyre tovább tudok jutni” – árulja el.

Egyik teniszes példaképéhez, Rafael Nadalhoz hasonlóan ő is jobbkezes az élet minden területén, de a teniszben balkezes. Körülbelül hároméves volt, amikor a bátyja mondta neki, hogy tegye a bal kezébe az ütőt, és annyira ment neki azzal, hogy úgy is maradt.

Matt Byford, az ITF Junior és Masters teniszosztályának vezetője egyetért ezzel: „Látszik, hogy fiatalon sokat teniszezett, abszolút megvannak az alapok a technikai tudását illetően” – mondja, egyúttal hozzáteszi, hogy a két sportág nem is áll olyan távol egymástól, mint elsőre gondolnánk.

Roger Federer magas szinten focizott Svájcban, egészen addig, amíg 12 évesen nem kezdett el teljes mértékben a tenisszel foglalkozni. A skót Rangers fociscsapat felajánlotta a 14 éves Andy Murray-nek, hogy menjen el egy próbajátékra hozzájuk, Rafael Nadal pedig egy hamisítatlan spanyol focista családból származik – nagybátyja, Miguel Nadal, a Barcelona és a spanyol válogatott egykori védője volt, de Rafa sem fukarkodik a tehetséggel, egy 2008-as jótékonysági meccsen dupla mesterhármast vágott be az akkori spanyol kapusnak, Iker Casillasnak. És a másik oldal: Paolo Maldini, a világ valaha volt egyik legjobb védője hét éve elindult párosban egy milánói tenisztornán (igaz, az első körben kikapott).  

„Sok teniszező nagyon jó focista, mert a képességeik jól működnek ott is” – mondja Byford. „A mozgásforma nagyon is hasonló, előre, hátra, jobbra, balra – ugyanaz. Nagyon jó egyensúlyt kell teremtened a sebesség és az állóképesség között, jól kell elosztanod a terhelést az alsó- és a felsőtested között” – mondja.

De nem csak ebből a szempontból lehet a két sportágat összekötni, Forlán például egy volt közülünk abban a tekintetben, hogy ő is teniszrajongóként élte a mindennapjait, már gyerekként figyelte az uruguayi Davis-kupa-mérkőzéseket, de felnőttként őt is magával ragadta a Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovic, Andy Murray fémjelezte rivalizálás.

Miután Spanyolországba költözött, sors számos teniszsztárral összehozta – Marat Safintól Juan Carlos Ferrerón át az Eurosport szakértőjéig, Alex Corretjáig, sokukkal lehetősége is adódott ütögetni.

„Lépést tudtam tartani velük a pályán, mert nem ütötték meg nekem teljes erőből a labdákat” – mesélte Forlán a Safinnal és Ferreróval való meccseiről. „Tök jó labdameneteink voltak már akkor is, pedig az a 15 évvel ezelőtti teniszem össze sem hasonlítható azzal, amire most képes vagyok” – folytatta.

Forlán eljárt a Grand Slamekre, a párizsi és a madridi tornák állandó nézője volt, amikor pedig a Villarrealnál játszott, összebarátkozott a spanyol golfozóval, Sergio Garciával, aki a korábbi világelsővel, Martina Hingisszel járt, így még a baráti kapcsolatain keresztül is újra közelebb került a teniszhez.

Forlán szereti a versenyek hangulatát és azt is, hogy újra versenyezhet. Elmondása szerint a szurkolókat kellemesen meglepte a játékának színvonala, és bár ellenfelei többsége élvezte a neve miatti nagyobb felhajtást, néhányan ezt kissé kellemetlennek találták.

„Ezt én azért csinálom, mert szeretem a teniszt, amit akkor is játszanék, ha csak a barátaimmal ütögetnénk, de most megkapom a versenyzéstől az adrenalint is” – árulja el, de azért elmondja, van, ami teljesen más a korábbiakhoz képest.

„Mondtam az edzőmnek, hogy egész életemben úgy voltam vele, hogy ha nyílt egy rés, azonnal előttem a labdát, a teniszben azonban az a lényeg, hogy kivárjuk a megfelelő lehetőséget. Amikor elkezdtem, minden labdát megküldtem, nem számított, hogy jó pozícióban vagyok-e, csak kerestem a rést a másik oldalon” – mondja, de hozzáteszi, most már megtanulta kiválasztani a legjobb labdákat a támadáshoz.

„A fociban rengeteg olyan meccsem volt, hogy nem játszottam jól, de mégis gólt szereztem. Egy gól pedig sokkal többet ért, mint egy pont. A teniszben nem az a helyzet, hogy elveszítesz egy pontot, majd azt mondod, hogy oké, vége a meccsnek, hanem mindig marad idő javítani” – mondja.

Az interjú végén elárulta, hogy jövő nyáron ott szeretne lenni Wimbledonban. Persze azért gyorsan hozzátette, hogy csak nézőként menne, nem játékosként.

Mert hiába elképesztő, amit elért a labdarúgó pályafutása befejezése óta, azért ez még talán neki sem sikerülhet.

Forrás: New York Times / The Athletic