A három magyar válogatott labdarúgót foglalkoztató RB Leipzig nyolcaddöntőbe jutott a Német Kupában, miután a sorozat második fordulójában, kedden 1-0-ra nyert a negyedosztályú Babelsberg vendégeként.

A lipcseieknél a kezdőben kapott lehetőséget a kapitányi karszalagot viselő Willi Orbán, valamint a középpálya bal oldalán Szoboszlai Dominik, viszont állandó kezdőkapusukat, Gulácsi Pétert ezúttal a keretbe sem jelölték.
A vendégek csak az első félidő végén tudták gólra váltani mezőnyfölényüket, akkor Yussuf Poulsen passza ziccerben találta Szoboszlait, aki hét méterről, bal lábbal lőtt köténygólt. A második félidőt is végigtámadta a Leipzig, de a különbséget nem tudta növelni, sőt, az utolsó percekben beszorult a térfelére. Orbán végigjátszotta a találkozót, a gólszerző Szoboszlait a 80. percben cserélték le.
Bundesliga
Szoboszlai az Aranylabdát a 21 éves korára már 50 Bundesliga-gólnál járó Dortmund-csatárnak adná
29/11/2021 18:51
A Dárdai Pál irányította Hertha BSC szintén negyedosztályú gárdánál, a Münsternél vendégeskedett, és úgy győzött 3-1-re, hogy a második félidőben végig emberelőnyben játszott. A szünetben még 1-1-re álltak a felek, a berliniek a hajrában négy perc alatt szerzett duplája döntötte el a párharc sorsát.
Bundesliga
Két magyarját nélkülözve kapott ki a Lipcse
28/11/2021 18:52
Bundesliga
Orbán felépült, de Szoboszlai csak limitált edzésmunkát végezhet
17/11/2021 17:06