De Jong esete Xavival, avagy mit tehet a focista, ha a feje fölött egyeznek meg róla

Derékig gázolunk az átigazolási időszakban, és ennek egyik felkapott híre Frenkie De Jong esete. A Barcelona holland középpályását a Manchester United vásárolná meg. Erről De Jong onnan értesült, hogy Xavier Hernández (becsületes sportnevén Xavi) vezetőedző ezt telefonon közölte vele. Néhány érdekes sportjogi kérdést felvet az ügy. Talán ezek közül a legfontosabb, hogy el lehet-e adni valakit akarata ellenére.

A másik, hogy mennyiben lehet igaz egy telefonos „köszönjük a munkád, viszontlátásra”. Ezekkel kapcsolatban szemezgetünk egy kicsit, persze most is kizárólag a sajtóhírekre támaszkodva.

Elindítva a sportjogászi verklit De Jong hivatásos sportolónak minősül. A hivatásos sportolók munkaszerződéssel „kapcsolódnak” a klubjukhoz. Világosan fogalmazva a sportolónak van egy munkaszerződése, amelynek az aláírója ő maga, és az egyesület. A klubváltáshoz átigazolás szükséges. Senki olvasóban nem keltegetjük az alvó bengáli tigrist, nem kavarjuk bele a játékjogot az ügybe.

A jogászok ebben a helyzetben a játékjoggal is operálnak, de ez nem ennek a középnyári irománynak a közvetlen témája. Érthető lesz ez enélkül is, továbbá sokkal egyszerűbb, ha továbbra is az erdőről, és nem a fáról beszélünk. Visszatérve: az átigazolásnál formálisan megszűnik az átadó egyesület és a sportoló közötti munkaviszony, és létesül egy új munkaviszony az átvevő klub és a játékos között.

Ne borzoljuk a kedélyeket, térjünk a tárgyra! Lehet-e ezt De Jong tudta nélkül, vagy sem? A válasz egyértelmű nem. Az esetünkben Frenkie De Jong a munkavállaló mindkét esetben. Róla nem lehet dönteni az ő akarata és beleszólása nélkül.

A játékosnak van fizetése, vannak juttatásai, munkaidőkerete, autogram osztási kötelezettsége stb. Ezeket munkaszerződésben kell rögzíteni, aminek aláírója kizárólag a Manchester United döntéshozója és De Jong. Nincs más. Döntő a véleményük, mint Deák Ferencnek a diétán. Harmadik szereplőnek – jó, az ügynökö(ke)t leszámítva – még láttamozáshoz sem osztanak lapot.

Amihez nem kell a játékos, az a kivásárlási ár meghatározása, és az azzal kapcsolatos alku. Az ár kérdése egyértelmű: „kedves MU, mi a Barca nem adjuk oda ezt a csoda-középpályást X euró alatt”. Az azzal kapcsolatos alku elsősorban a fizetési ütemezés vagy az esetleges beszámítás /csere lehet. Ebben a piaci műveletben a labdarúgónak nincs hozzáadott értéke, így valóban nem része a folyamatnak. Itt hihető Xavi telefonhívása, amelyben tájékoztatást nyújt a két klub közötti megegyezés tető alá hozataláról. Erről valószínűleg Xavi is csak utóbb értesült, amikor már megszületett a döntés, legfeljebb finomhangolások voltak hátra.

Mivel összegyűltünk a témában, így érdemes azt is tisztáznunk, hogy kit lehet ilyenformán „eladni” más egyesületnek. Azt a játékost, akinek az eladó klubbal érvényes munkaszerződése van folyamatban. Azt lehet piacra bocsátani, akinek hosszabb távon van az egyesületnél munkavégzési kötelezettsége. Az eladási ár tehát nem más, mint annak megvásárlása, hogy egy klub „erőt véve magán” meg akarja szüntetni a játékosával a fennálló szerződését.

Ezek a hivatásos szerződések kizárólag határozott időre kötődnek. Annak felbontásához leginkább valamilyen nyomós oknak kell bekövetkeznie. De Jong esetében ez a Barcelona részére fizetendő körülbelül 80 millió euró. Azért ez egész nyomós érvnek számít. A játékos esetében a váltás megolajozására szintén némi baksis, az úgynevezett aláírópénz szolgálhat. Ez az összeg nincs kőbe vésve, de például De Jongnál annak mértékét befolyásolhatja a sok pletyka a Barca fizetési lehetőségeiről. Ha az ember megneszeli, hogy a főnök nem fog tudni fizetni, az nem szokta növelni a hűségérzést.

A fentiek ismeretében De Jong azt tette, ami a legokosabb volt a szempontjából. Xavi telefonja után rácsörgött Ten Hagra, aki a Manchester United vezetőedzője. Mindig jó tudni, hogy mi vár az emberre.