Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Dárdai akár 10 évig is a Hertha vezetőedzője lehet

Eurosport
Eurosport

Frissítve 27/09/2021 - 13:58 GMT+2

Fredi Bobic, a Hertha BSC sportigazgatója nem zárta ki, hogy hosszú ideig Dárdai Pál lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője, ha szállítja a megfelelő eredményeket.

Dárdai Pál

Fotó: SID

"Neki is elmondtam már és most nyilvánosan is elmondom: csak rajta múlik, milyen hosszú ideig lesz vezetőedző. Ez akár tíz év is lehet. - mondta a 49 éves sportvezető a Kickernek. - Ez végül is azon múlik, hogy valaki milyen munkát végez."

Bobic szerint a magyar szakember egy stabil szezonban is a megfelelő ember a posztra.
Már csak azért is, mert kiérdemelte azzal, hogy egy nagyon nehéz helyzetben megmentette a csapatot a kieséstől. Nyugalmat és folytonosságot szeretnénk. Azt mondtuk: együtt kezdjük az idényt, és együtt is csináljuk végig.

- fogalmazott.
A Hertha elvesztette első három bajnokiját a mostani szezonban, utána azonban megverte az újonc Bochumot és Fürthöt. Szombaton aztán jött az RB Leipzig otthonában elszenvedett 6-0-s vereség.
Lipcsében világosan látszott, hogy még nem vagyunk olyan stabilak, mint reméltük. Ezen intenzíven kell dolgoznunk" - mondta a sportigazgató.
A berlini együttes hat forduló után a 12. helyen áll a Bundesliga tabelláján.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés