Dárdai éppen halála előtt barátkozott össze a Hertha elnökével, pszichológus segíti a csapatot
Sokként érte a hír Dárdai Pál vezetőedzőt, hogy kedden váratlanul elhunyt Kay Bernstein, a német Hertha BSC labdarúgóklub elnöke.
Dárdai Pál
Fotó: SID
"Szabadnapom volt, de már korán reggel kimentem az edzőközpontba" - mondta a magyar tréner. "Sokkoló volt a hír, felfoghatatlan volt hallani. Éppen a megelőző napokban ismertük meg egymást jobban, négy napot töltött velünk az edzőtáborban, sokat beszélgettünk, bemutatta a feleségét és a lányát. Borzasztó, ami történt."
A másodosztályban szereplő egyesület nem közölte, hogy mi okozta az egykori vezérszurkoló és a klub irányítását 2022 júniusában átvevő 43 éves Bernstein halálát, a német sajtó szerint szívrohamban hunyt el.
A berlini csapat 17 forduló után, azaz az idény felénél a hetedik helyen áll a Bundesliga 2-ben, amelyből az első kettő feljut az élvonalba, a harmadik pedig osztályozót játszik a Bundesliga 16. helyezettjével. A hétvégén folytatódó bajnokságban vasárnap a Fortuna Düsseldorfot látja vendégül a Hertha.
"Minden játékosnak a rendelkezésére bocsátunk egy pszichológust. Professzionális környezetben dolgozunk, így mindenki a munkájára tud koncentrálni. Sokat beszélgetünk egymással, próbáljuk megemészteni a történteket" - tette hozzá Dárdai Pál.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)