Dárdai Bence elmondta, miért választotta a magyar válogatottat a német helyett, nagyon boldog a lehetőség miatt
Dárdai Bence a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben is megindokolta, miért döntött úgy, hogy a jövőben - édesapját és testvéreit követve - a magyar labdarúgó-válogatottban szeretne szerepelni.
Dárdai Bence
Fotó: AFP
A szívem Magyarországért dobog
"Mint azt már tudjátok, hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy akárcsak a két bátyám, a jövőben én is a magyar válogatottban szeretnék játszani. Németországban születtem, Németországban nőttem fel és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) képzett engem. Nagyon hálás vagyok ezért és mindig is az leszek. Köszönet illeti az edzőket és tisztségviselőket, akik a DFB-nél megadták nekem a lehetőségeket. Ezzel együtt a gyökereim Magyarországon vannak, a szívem és a családom szíve is Magyarországért dobog és nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy a magyar felnőtt válogatottban játszhassak" - írta németül Instagram-oldalán Dárdai Bence, aki a bejegyzését magyarul zárta: "Már nagyon várom, hogy találkozzunk a Puskás Arénában".
A VfL Wolfsburg 19 éves támadó középpályásának döntését már a nemzetközi szövetség (FIFA) is jóváhagyta.
A játékosként 61-szeres válogatott, majd a Hertha BSC vezetőedzőjeként és a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Dárdai Pál legkisebb fia Berlinben született, 2021 óta rendszeresen szerepelt a német utánpótlás-válogatottakban.
Testvéreihez - a magyar válogatott Pálhoz és Mártonhoz hasonlóan - ő is a Hertha BSC-ben nevelkedett, ahonnan tavaly nyáron igazolt a Wolfsburghoz. A német élvonalban eddig 12 mérkőzésen egy gólt szerzett, a Német Kupában pedig háromszor lépett pályára.
A magyar válogatott március 20-án Isztambulban, 23-án pedig a Puskás Arénában játszik Törökországgal, a tét a Nemzetek Ligája A-osztályában maradás. A FIFA döntése alapján Dárdai Bence akár már ezen a két mérkőzésen is pályára léphet.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)