Két magyar válogatott játékos is nyugat-európai bajnokságba igazolt
Eurosport | GoogleCsinger Márk a holland élvonalbeli Groningennél, Gruber Zsombor a belga élvonalbeli RAAL La Louviére-nél folytatja a pályafutását.
"Visszatértem" – Lamine Yamal újra a Barcelonával edz a világbajnoki győzelem után
Videó forrása: SNTV
Csinger a bajnoki címvédő ETO FC Győrtől távozott és pénteken a holland élvonalban szereplő FC Groningenhez igazolt. Új klubjának honlapja szerint a 23 éves középhátvéd szerződése négy idényre szól.
A jászberényi születésű futballista korábban Dunaszerdahelyen és az olasz SPAL csapatában szerepelt. Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét a tavasszal megnyert bajnoki cím jelenti, majd június 5-én a Finnország ellen 2-1-re megnyert barátságos mérkőzésen bemutatkozott a magyar válogatottban.
"Nagyon jó évet zártam, eddigi karrierem legjobbját. Hét év után letaszítottuk a Ferencvárost a trónról, én pedig debütálhattam a válogatottban" - nyilatkozta Csinger.
Hozzátette: ez volt számára a tökéletes pillanat, hogy megtegye a következő lépést a karrierjében. A holland élvonalat érdekes bajnokságnak tartja, az FC Groningent pedig olyan klubnak, amely lehetőséget ad a tehetségeknek a fejlődésre. "Bár már van némi tapasztalatom, még mindig sokat tanulhatok, ezért is örülök, hogy itt lehetek" - mondta.
A Groningen az előző idényben kilencedik lett az Eredivisiében, a mostani szezont pedig az Utrecht 2-1-es legyőzésével kezdte.
Gruber új klubjának honlapja szerint három szezonra írt alá, és a szerződése további egy évre szóló opciót is tartalmaz.
A 21 éves játékos a Puskás Akadémián nevelkedett, majd a svájci FC Basel U21-es csapatában futballozott. Megfordult az MTK-nál és Zalaegerszegen, de eddigi pályafutása nagy részét a Ferencvárosnál töltötte, ahol csaknem hatvan alkalommal lépett pályára, és bajnoknak, illetve Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát.
A felnőtt válogatottban eddig három mérkőzésen szerepelt, és az Örményország elleni világbajnoki selejtezőn gólt is szerzett.
A RAAL La Louviére - amelynek Kovács Mátyás személyében már van egy magyar labdarúgója - az előző idényben az utolsó előtti (15.) helyen végzett a Jupiler League-ben.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)