PSG-Chelsea előzetes: Összejöhet a tökéletes szezon a Paris-Saint Germainnek? Jön a klubvilágbajnokság döntője!

A Paris Saint-Germain arra készül, hogy az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság megnyerésével minden lehetséges trófeát elhódítson a 2024/25-ös szezonban, ehhez a Chelsea-t kellene felülmúlnia vasárnap a New York-i döntőben.

A Real Madridnak is négyet vágott a PSG, Ruiz duplázott a klub-vb elődöntőjében

Videó forrása: SNTV

Bár előzetesen sok kétség vetődött fel, hogy az európai csapatok fáradtak lesznek, mégis éppen olyan együttesek meneteltek a fináléig, amelyeknek extrán hosszú volt az idény, tekintve, hogy a franciák a Bajnokok Ligáját, az angolok pedig a Konferencia-ligát nyerték meg. Ez alapján sokkal inkább az számított, hogy ennek a két klubnak a játékosai feldobott, ha úgy tetszik, felszabadult állapotban futballozhattak egy sikeres szezon zárásaként.
A párizsi és a londoni csapat útja szinte pontosan megegyezett a klubvilágbajnokságon, ugyanis egyaránt hat győzelemmel és egy vereséggel jutott a döntőbe a két csapat, az egyetlen kudarc pedig a csoportkör második fordulójában történt egy-egy brazil ellenféllel szemben. Az viszont mindenképpen különbség, hogy a PSG-nek sokkal nehezebb ágon kellett végighaladnia, mert amíg Luis Enrique vezetőedző tanítványai a Lionel Messi fémjelezte Inter Miamit, majd a Bayern Münchent és a Real Madridot búcsúztatták imponáló magabiztossággal az egyenes kieséses szakaszban, addig a Chelsea útja a Benficán, a Palmeirason és a Fluminensén át vezetett.
picture

Kétszer talált be korábbi csapata ellen, feltett kezekkel reagált a Chelsea nyerőembere

Videó forrása: SNTV

A BL-győztesnek nemcsak az eredménysora, hanem a mutatott játéka is tiszteletet parancsoló. Az nem okozott meglepetést, hogy kifejezetten dinamikus és hatékony támadó futballt produkált a csapat, amely összesen 16 gólt szerzett, a nyolcaddöntőtől pedig tízet a minőségi riválisokkal szemben. Ugyanakkor azzal vált igazán kiemelkedővé a PSG, hogy Nuno Mendes és Achraf Hakimi világklasszis teljesítményt nyújtott a védelemben, így a klub-vb eddigi hat meccsén egyetlen gólt kapott a párizsi alakulat. Az is a francia gárda mellett szól, hogy az Aranylabdára legesélyesebbnek tartott Ousmane Dembélé a sérüléséből felépülve az elődöntőben már százszázalékos volt, az együttes spanyol trénere pedig eddig mind a 11 döntőjét megnyerte pályafutása során. Amennyiben megőrzi makulátlan mérlegét, a francia klub a BL, a francia bajnokság, kupa és szuperkupa után ötödik trófeáját gyűjtené be idén.
A Chelsea, amely 2022-ben volt már klubvilágbajnok, a papírforma alapján az esélytelenebb nyugalmával készülhet, ami akár előny is lehet. Enzo Maresca együttese elsősorban annak köszönheti sikereit, hogy Enzo Fernandez, Romeo Lavia és Moises Caicedo hármasa révén többnyire uralta a középpályát a mérkőzésein, illetve friss szerzeménye, a Brightontól igazolt Joao Pedro új színt hozott a támadó játékba.
Vasárnap a New York-i - egészen pontosan az East Rutherford-i - MetLife Stadionban magyar idő szerint 21 órakor kezdődik a döntő.

A labdarúgó klubvilágbajnokság és a korábbi Interkontinentális Kupa eddigi döntői:

  • 1960: Real Madrid (spanyol)-Penarol (uruguayi) 0-0, 5-1
  • 1961: Penarol (uruguayi)-Benfica (portugál) 0-1, 5-0, 2-1
  • 1962: Santos (brazil)-Benfica 3-2, 5-2
  • 1963: Santos-AC Milan (olasz) 2-4, 4-2, 1-0
  • 1964: Internazionale (olasz)-Independiente (argentin) 0-1, 2-0, 1-0
  • 1965: Internazionale-Independiente 3-0, 0-0
  • 1966: Penarol-Real Madrid 2-0, 2-0
  • 1967: Racing Club (argentin)-Celtic Glasgow (skót) 0-1, 2-1, 1-0
  • 1968: Estudiantes (argentin)-Manchester United (angol) 1-0, 1-1
  • 1969: AC Milan-Estudiantes 3-0, 1-2
  • 1970: Feyenoord (holland)-Estudiantes 2-2, 1-0
  • 1971: Nacional (uruguayi)-Panathinaikosz (görög) 1-1, 2-1
  • 1972: Ajax Amsterdam (holland)-Independiente 1-1, 3-0
  • 1973: Independiente-Juventus (olasz) 1-0
  • 1974: Atlético Madrid (spanyol)-Independiente 0-1, 2-0
  • 1975: nem játszották le
  • 1976: Bayern München (német)-Cruzeiro (brazil) 2-0, 0-0
  • 1977: Boca Juniors (argentin)-Borussia Mönchengladbach (német) 2-2, 3-0
  • 1978: nem játszották le
  • 1979: Olimpia (paraguayi)-Malmö (svéd) 1-0, 2-1
  • 1980: Nacional (uruguayi)-Nottingham Forest (angol) 1-0
  • 1981: Flamengo (brazil)-FC Liverpool (angol) 3-0
  • 1982: Penarol-Aston Villa (angol) 2-0
  • 1983: Gremio (brazil)-Hamburger SV (német) 2-1
  • 1984: Independiente-FC Liverpool 1-0
  • 1985: Juventus-Argentinos Juniors (argentin) 2-2 (11-esekkel: 4-2)
  • 1986: River Plate (argentin)-Steaua Bucuresti (román) 1-0
  • 1987: FC Porto (portugál)-Penarol 2-1 - hosszabbítás után
  • 1988: Nacional-PSV Eindhoven (holland) 1-1 (11-esekkel: 7-6)
  • 1989: AC Milan-Nacional 1-0 - hosszabbítás után
  • 1990: AC Milan-Olimpia 3-0
  • 1991: Crvena zvezda (jugoszláv)-Colo Colo (chilei) 3-0
  • 1992: Sao Paulo (brazil)-FC Barcelona (spanyol) 2-1
  • 1993: Sao Paulo-AC Milan 3-2
  • 1994: Velez Sarsfield (argentin)-AC Milan 2-0
  • 1995: Ajax-Gremio 0-0 (11-esekkel: 4-3)
  • 1996: Juventus-River Plate 1-0
  • 1997: Borussia Dortmund (német)-Cruzeiro 2-0
  • 1998: Real Madrid-Vasco da Gama (brazil) 2-1
  • 1999: Manchester United-Palmeiras (brazil) 1-0
  • 2000: Boca Juniors-Real Madrid 2-1
  • 2001: Bayern München-Boca Juniors 1-0
  • 2002: Real Madrid-Olimpia Asunción (paraguayi) 2-0
  • 2003: Boca Juniors-AC Milan 1-1 (11-esekkel: 3-1)
  • 2004: FC Porto-Once Caldas (kolumbiai) 0-0 (11-esekkel: 8-7)
  • 2005: Sao Paulo-FC Liverpool 1-0
  • 2006: Internacional (brazil)-FC Barcelona 1-0
  • 2007: AC Milan-Boca Juniors 4-2
  • 2008: Manchester United-LDU Quito (ecuadori) 1-0
  • 2009: FC Barcelona-Estudiantes 2-1 - hosszabbítás után
  • 2010: Internazionale-Mazembe (kongói) 3-0
  • 2011: FC Barcelona-Santos 4-0
  • 2012: Corinthians (brazil)-Chelsea (angol) 1-0
  • 2013: Bayern München-Raja Casablanca (marokkói) 2-0
  • 2014: Real Madrid-San Lorenzo (argentin) 2-0
  • 2015: FC Barcelona-River Plate 3-0
  • 2016: Real Madrid-Kashima Antlers (japán) 4-2 - hosszabbítás után
  • 2017: Real Madrid-Gremio 1-0
  • 2018: Real Madrid - al-Ain (egyesült arab emírségekbeli) 4-1
  • 2019: FC Liverpool-Flamengo 1-0 - hosszabbítás után
  • 2021: Bayern München-UANL (mexikói) 1-0
  • 2022: Chelsea-Palmeiras 2-1 - hosszabbítás után
  • 2023 február: Real Madrid - al-Hilal (szaúdi) 5-3
  • 2023 december: Manchester City (angol)-Fluminense (brazil) 4-0
  • 2024: Real Madrid-Pachuca (mexikói) 3-0

A győztesek:

9: Real Madrid
4: Bayern München, AC Milan
3: FC Barcelona, Internazionale, Penarol, Nacional, Boca Juniors, Sao Paulo
2: AFC Ajax, Juventus, FC Porto, Manchester United, Santos, Independiente
1: Feyenoord, Atlético Madrid, Crvena zvezda, Borussia Dortmund, Racing Club, Estudiantes, Olimpia, Flamengo, Gremio, River Plate, Velez Sarsfield, Internacional, Corinthians, FC Liverpool, Chelsea, Manchester City
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés