Tovább folytatódik a hollywoodi sikersztori, már a másodosztályba jutott Ryan Reynolds csapata

Sorozatban harmadszor is feljutást ünnepelhet a Wrexham, jövőre már a másodosztályban láthatjuk Ryan Reynolds és Rob McElhenney csapatát. Korábban még egyik csapatnak sem sikerült hasonló sikert elérnie a Football League történetében.

McElhenney (l.) und Reynolds in Wrexham

Fotó: SID

A Wrexham az elmúlt években unalmas kis walesi csapatból igazi világszenzációvá változott, jövőre pedig már a Championshipben bizonyíthatnak.
A Wrexhamet 2020-ban Ryan Reynolds és Rob McElhenney vásárolta meg, azóta pedig nem csak a pályán, de azon kívül is hollywoodi sikersztorit írnak. Eddigi történetük során nyolcszor ünnepelhettek feljutást, ebből hármat az elmúlt 3 évben.
A kis walesi klub 1921 és 2008 között volt tagja a Football League-nek, de akkor kiestek a negyedosztályt jelentő League Two soraiból. Utána egy évtizedig tengődtek az amatőrök között, annak ellenére, hogy 2011-ben és 2012-ben is közel jártak a visszajutáshoz.
2020-ban viszont olyan történt velük, amire az egész világon felfigyeltek. A hollywoodi páros, Ryan Reynolds és Rob McElhenney vezetésével egy amerikai befektetőcsoport vásárolta meg őket.
A következő évben rögtön egy dokumentumfilm-sorozatot forgattak a Racecourse Groundon, de a pályán nem jöttek azonnal a sikerek. Mindössze 1 ponton múlt, de lemaradtak a play-offról, de utólag kiderült, hogy ez egy új korszak kezdete is volt.
A 2021/2022-es évad előtt komoly változásokat hajtottak végre, érkezett a kispadra az a Phil Parkinson, aki már 3 feljutásnál járt az edzői pályafutása során. Főszponzornak megszerezték a TikTokot, Paul Mullin pedig ingyen jött, s végül ő lett a legeredményesebb játékosuk.
Végül ez a szezon lett az eddigi utolsó, amikor nem örülhettek feljutásnak, a második helyen zártak, de a play-off nem hozott sikert számukra. 2023-ban viszont 15 év után újra a Football League-be jutottak, miután majdnem tökéletes hazai rekorddal, 111 pontot szerezve megnyerték az ötödosztályt.
2023 nyarán inkább a tapasztalatra helyezték a hangsúlyt, olyan játékosokat szereztek meg, mint Steven Fletcher, James McClean vagy éppen a veterán kapus, Ben Foster. Az újabb feljutás után viszont már nem maradtak érzelgősek, több, sok szezont megélt játékosuktól váltak meg, hogy a harmadosztályban is versenyképesek lehessenek.
A fiatalítási hullám legnagyobb áldozata maga Mullin lett, aki hiába szerzett 140 meccsen 105 gólt, a League Two bajnoki szezonjában már alig jutott szóhoz, január óta nem is került pályára. Az idei évről Parkinson edző így nyilatkozott.
"Muszáj volt gyorsan erősítenünk. Éveken keresztül nem volt pénzünk arra, hogy megfelelő minőségű játékosokat tudjunk igazolni, most viszont megvolt a lehetőségünk arra, hogy az elmaradt erősítéseket pótoljuk.
Közben viszont arra is figyelünk, hogy hosszú távon is fent tudjuk tartani a teljesítményünket. Erre jó példa az akadémia is. A National League-ben szerepelve nem igazán volt lehetőségünk felépíteni a megfelelő struktúrát, de Ryan és Rob hallgatott ránk és erre is nagy hangsúlyt fektettek.
Fontos, hogy az utánpótlásból is érkezzenek az első csapat keretébe fiatalok, hiszen nem lesz mindig lehetőségünk megvenni azokat, akiket szeretnénk. Már most vannak olyanok, akikre lehet számítani, ez pedig nem csak nekünk, de a szurkolóknak is sokat jelent."
A fiatalításra az egyik legkiválóbb példa a kapus, Arthur Okonkwo, aki az Arsenaltól érkezett és 17 kapott gól nélküli meccset zárt. A védelem amúgy is kiválóan teljesített, az angol liga első négy osztályában csak öt csapat kapott kevesebb gólt, mint a Wrexham.
A walesi csapat viszont nem szerzett sok gólt, a meccseik többségét csak 1-gyel tudták megnyerni, ráadásul sok gólt a 80. perc után lőttek. Az egész éves küzdelem viszont meghozta a gyümölcsét, jövőre a másodosztályban léphetnek pályára, erre pedig 1982 óta nem volt példa.
És, hogy a két hollywoodi sztár hogyan ünnepelte a csapat feljutását? Beálltak a kocsmapultba és sört csapoltak a szurkolóknak.
Forrás: Sky Sports
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés