Egymásnak ugrott Neymar és Donnarumma a PSG öltözőjében a BL-kiesés után
Publikálva 10/03/2022 - 17:55 GMT+1
A spanyol sajtó madridi szemtanúkra hivatkozva azt állítja, a csapattársaknak kellett szétválasztani az egymást hibáztató játékosokat az öltözőben. Nem ez volt az egyetlen agresszív megmozdulása a PSG-seknek a mérkőzés után, az elnök és a sportigazgató a játékvezetői öltözőben kért számon ítéleteket a bírókon.
Donnarumma abbraccia Neymar (PSG-Lille)
Fotó: Getty Images
Ahogy arról korábban beszámoltunk, hiába vezetett Madridban 1-0-ra a Paris St-Germain a Real elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján, a hazai csapat kapitánya, Karim Benzema három góljával fordított és 3-2-es összesítéssel jutott be a legjobb nyolc közé. Ezzel a felfoghatatlan összegből felépített PSG ismét kiesett a Bajnokok Ligájából, pedig a csapatot arra rakták össze, hogy Európa legjobbjává váljon.
A kiesés viszont a hírek szerint olyan agressziót váltott ki a klubhoz tartozókból, ami már túlmegy az elfogadható mértéken. Először arról számolt be a spanyol sajtó, hogy a csapat elnöke, Nasser Al-Khelaifi a sportigazgató Leonardóval karöltve meglátogatta a játékvezetők öltözőjét, először azonban egy Real-alkalmazott irodájába tévedt. A beszámolók szerint a katari csapkodott, dühöngött, és amikor egy másik madridi dolgozó elkezdte videóra venni az eseményeket, felé rontott, és azt kiabálta, hogy "Meg foglak ölni!"
Az eseményről a hivatalos játékvezetői jegyzőkönyv is beszámol, amelyben a játékvezetők azt írták: "A PSG elnöke és technikai igazgatója agresszíven viselkedett, és megpróbált bejutni a játékvezetők öltözőjébe. Amikor a játékvezetők távozásra szólították fel őket, lábukkal kitámasztották az öltöző ajtaját, és az elnök szándékosan leverte az egyik asszisztens zászlaját, amely eltört."
A legújabb beszámolók szerint nem csak az elnök viselte nehezen csapata kiesését. A Reallal elég szoros kapcsolatot ápoló Marca arról ír, hogy a PSG öltözőjében is eluralkodtak az indulatok a vereséget követően.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/03/10/3334718.jpg)
Donnarumma és Benzema
Fotó: Getty Images
Az összetűzés állítólag abból indult, hogy Neymar felelősségre vonta Gianluigi Donnarummát azért a hibáért, amelyet Benzema első gólja előtt követett el. Az olasz kapus erre Neymar eladott labdáját emlegette fel, ami a második madridi gólt alapozta meg. A két fél addig kakaskodott szóban, hogy a hírek szerint közel álltak a fizikai összecsapáshoz is, de ezt a csapattársak megakadályozták.
A PSG-t évek óta építik a katari emírhez kötődő cégek pénzeiből, ám eddig nem sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját, a legközelebb akkor állt hozzá, amikor a Covid-járvány miatt félbeszakított sorozat végén a döntőben szenvedett csak vereséget a Bayern Münchentől.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés