A Barcelona 19-re fog lapot húzni, a Juventus szinte el sem találta a kaput

A címvédő Chelsea hazai pályán négygólos győzelmet aratott kedden az eddig százszázalékos és már biztos nyolcaddöntős Juventus felett a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, sikerével pedig bebiztosította a továbbjutását.

Reece James

Fotó: Getty Images

Bajnokok Ligája - A Juventus legyőzésével továbbjutott a Chelsea

A londoniak - akiknek Lőw Zsolt a másodedzője - végig fölényben futballoztak a sérülések miatt tartalékos Juventus ellen, amelynek az egész találkozón egyetlen kaput eltaláló lövése volt. A Kékek nemcsak utolérték pontszámban a Zebrákat, hanem - az egymás elleni eredményeknek köszönhetően - át is vették a vezetést a négyesben.
A Barcelona viszont elszalasztotta továbbjutási esélyét, mivel gól nélküli döntetlent játszott portugál vendégével, a Benficával. A katalánoknál ez volt Xavi első mérkőzése a BL-ben vezetőedzőként. A spanyol csapatnak győznie kellett volna a 16 közé kerüléshez, amelyet így az utolsó körben a százszázalékos Bayern München otthonában kellene elérnie.
A G csoportban a Lille átvette a vezetést a Salzburgtól, amelyet 1-0-ra múlt felül.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
E csoport:
gól: Garmas (70.), illetve Lewandowski (14.), Coman (42.)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. FC Barcelona 7, 3. Benfica 5, 4. Dinamo Kijev 1
F csoport:
gól: Siebatcheu (39.), Sierro (80.), Hefti (84.), illetve Zapata (10.), Palomino (51.), Muriel (88.)
gól: Ronaldo (78.), Sancho (90.)
Az állás: 1. (már továbbjutott) Manchester United 10 pont, 2. Villarreal 7, 3. Atalanta 6, 4. Young Boys 4
G csoport:
gól: David (31.)
gól: Jordan (13.), Mir (97.)
Az állás: 1. Lille 8 pont, 2. Salzburg 7, 3. Sevilla 6, 4. VfL Wolfsburg 5
H csoport:
gól: Rieks (28.), illetve Rakickij (92., 11-esből)
piros lap: Csisztjakov (86., Zenit)
gól: Chalobah (25.), James (56.), Hudson-Odoi (58.), Werner (95.)
Az állás: 1. (már továbbjutott) Chelsea 12 pont, 2. (már továbbjutott) Juventus 12, 3. Zenit 4, 4. Malmö 1
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés