Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

"Nagyon könnyű Neymarral" - a PSG edzője nem változtatott stílusán a szupersztárok miatt

Wojciechowski Patricia

Frissítve 28/04/2021 - 17:36 GMT+2

A PSG tavaly közel járt ahhoz, hogy felemelje a BL-serleget, a döntőben azonban még Thomas Tuchel irányításával vereséget szenvedtek a Bayern Münchentől. Mauricio Pochettino szintén átélhette már, milyen a BL-finálé hangulata, de két évvel ezelőtt a Tottenham menedzsereként végül kénytelen volt gratulálni a liverpooliaknak. Ezúttal a PSG és Pochettino közösen szereznék meg első BL-győzelmüket.

Mauricio Pochettino wird neuer PSG-Trainer

Fotó: Getty Images

Mauricio Pochettino három éven belül másodszor juthat be aktuális csapatával a Bajnokok Ligája döntőjébe, de ehhez a remek formában lévő Manchester Cityn át vezet az út.

A PSG szerdán hazai pályán fogadja a Manchester Cityt a BL-elődöntő első mérkőzésén. Mauricio Pochettino a találkozóra hangolva a The Guardiannek adott interjút, ahol bővebben kitért arra, mit csodál legnagyobb sztárjaiban, Neymarban és Mbappéban.
Pochettinót szezon közben, január elején nevezték ki a PSG vezetőedzőjévé. A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában a nehéz sorsolás ellenére, a Barcelonát és a Bayern Münchent legyőzve jutottak be a legjobb négy közé. Az argentin edző szerint nem okoz számára gondot, hogy megtalálja a közös hangot a csapat sztárjátékosaival, az eredetiségben és a természetességben hisz.
"Neymar, Verratti, Navas, Mbappé, és természetesen Di María. Sok tehetséges játékosunk van, akik erős egyéniségek. De az edzősködés legfontosabb része, hogy természetes, eredeti és spontán legyél. Fociedző vagyok, nem fogok változni, vagyok, amilyen vagyok. Próbálok megértő lenni, és kitalálni, hogy milyenek a játékosok, és jó érzelmi kapcsolatba kerülni velük."
picture

Mauricio Pochettino

Fotó: Getty Images

A PSG-nél magasak az elvárások, ennek ellenére az argentin edző nem érzi úgy, hogy ez zavarná.
"Talán az a titok, hogy számomra nem jelent stresszt, hogy edző vagyok. Próbálom élvezni a mérkőzéseket, nem szenvedek, nem vagyok ideges előttük. Utálom, ha nem játszunk, jobban szeretem, ha részese vagyok a dolgoknak. Inkább a nagy meccsek, mint az edzések."
A PSG-nél Pochettino többségében nem fiatal tehetségeket, hanem kész szupersztárokat irányít. Az argentin edző szerint ez nagyban megkönnyíti helyzetét.
picture

Neymar és De Bruyne

Fotó: Eurosport

Nagyon könnyű Neymarral, mert nem kell túl sok mindent tenned. Az első naptól kezdve nagyon nyitott volt a munkára. Nagyon szerény, meghallgatja és jól fogadja az instrukciókat. A brazil játékosokban van valami különleges legbelül. Szeretnek focizni, mert olyan, mint egy tánc, úgy fociznak, mintha táncolnának. Ronaldinho a csapattársam volt, mikor a PSG játékosa voltam, és most itt van Neymar. Jól kell érezniük magukat, boldognak kell lenniük, hogy a legjobb teljesítményt hozzák.
Pochettino szerint a PSG másik nagy sztárja, Kylian Mbappé korához képest nagyon érett, és minden érdekli, ami focival kapcsolatos.
Kylian imádja a focit, imád a fociról beszélni. Szokott Angliáról kérdezni: milyen ott a játék, a mentalitás, a kultúra. De Spanyolországról és Argentínáról is kérdez. Minden nap angol, francia, olasz, német meccseket néz.
"Csak 22 éves, de nagyon érett, tisztában van a tehetségével, és nyitott. Természetesen beszél franciául, mellette angolul és spanyolul is tud. Angolul vagy spanyolul beszélek vele, inkább angolul. Egyik nap azt mondtam neki: gyakorolnom kellene veled a franciámat, hogy fejlődjek, mire ő azt válaszolta: persze, de nekem jobb, ha angolul beszélünk. Nagyon szeret különböző nyelveket gyakorolni."
picture

Mauricio Pochettino și Kylian Mbappe

Fotó: Eurosport

A PSG jelenleg csak a második helyen áll a francia bajnokságban, egy pont lemaradással a listavezető Lille mögött, de az elsődleges idei cél a Bajnokok Ligája megnyerése. A klub évek óta űzi a serleget, Pochettino is tisztában van az elvárásokkal.
"Az elmúlt tíz év fő célja a Bajnokok Ligája megnyerése volt, a klub keményen dolgozik azért, hogy ott legyen, és megnyerje. Mindig az utolsó lépés a legnehezebb."
Pochettino csodálatos emlékeket őrizhet legutóbbi BL-elődöntőjéről, mikor is a Tottenham drámai fordítással győzte le az Ajaxot, és jutott be a fináléba. Sokkal simább párharcra ezúttal sem számíthat, a Manchester City a PSG-hez hasonlóan szintén elszántan üldözi első BL-győzelmét, és nem szeretne pont a finálé előtt megtorpanni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés