A Liverpool kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel búcsúztatta a Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután a párharc szerdai visszavágóján is 2-0-ra nyert a Puskás Arénában.

A találkozót, akárcsak az első mérkőzést, a szigorú német beutazási szabályok miatt rendezték Budapesten.
A németeknél Szoboszlai Dominik sérülése miatt továbbra sem mutatkozhatott be, míg Willi Orbán kézműtétje után ugyan ott ült a kispadon, de nem kapott lehetőséget.
Champions League
Beckham szerint a Szuperliga veszélyezteti a futballt, amit szeretünk
20/04/2021 10:32
Az "idegenbeli" 2-0-s sikerének köszönhetően magabiztosan várhatta az angol bajnok a visszavágót, és gyorsan le is zárhatta volna a továbbjutás kérdését, de Thiago már 3. percben elszórakozott egy ziccert, majd Gulácsi védései és némi szerencse kellett ahhoz, hogy a Leipzignek maradjon esélye bő húsz perc játék után is. Az előző idényben elődöntős német együttes fél óra után talált magára és több nagy lehetőséget is kidolgozott.
A fordulást követően a 65. percig kellett várni az első nagy helyzetre, ekkor Sorloth fejese csattant a kapufán. Öt perccel később eldőlt a párharc, az első mérkőzésen is eredményes Salah lövésével szemben már tehetetlennek bizonyult Gulácsi. Újabb négy perc múlva a csereként beálló Origi gyakorlatilag első labdaérintéséből gólpasszt adott Manénak, akinek csak az üres kapuba kellett továbbítania a labdát. Ennek a találkozónak így hasonlóan alakult a forgatókönyve, mint az elsőé, akkor Salah és Mané az 53. és az 58. percben volt eredményes.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
FC Liverpool (angol)-RB Leipzig (német) 2-0 (0-0)
MTI
Champions League
Akárhogy küzd az UEFA, aligha győzheti le a kiszakadni vágyó klubokat
19/04/2021 18:36
Champions League
Hiába nyert a Bayern, a PSG és a Chelsea megy tovább
13/04/2021 21:14