Először nyert Lőw Zsolt kezei alatt az RB Leipzig
Megszerezte első győzelmét a múlt vasárnap kinevezett Lőw Zsolt vezetőedző irányításával az RB Leipzig a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, miután 3-1-re legyőzte a Hoffenheimet.
Lőw Zsolt
Fotó: AFP
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló lipcseiek ugyan hamar hátrányba kerültek a vendég Hoffenheim ellen, de még az első félidőben fordítottak úgy, hogy a rivális a 28. percben 1-1-nél emberhátrányba került. A Leipzig a hajrában tette magabiztossá a sikerét. A magyar válogatott kapus és védő egyaránt végigjátszotta a találkozót.
Lőw szerdán a Német Kupa elődöntőjében vereséggel debütált, első bajnoki összecsapásán viszont 3-1-es győzelemmel javítani tudott. A magyar szakembert azzal a feladattal bízták meg, hogy együttesével kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást, amihez a legjobb négy között kell zárnia. Ehhez pedig máris közelebb került, mert a negyedik Mainz meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott sereghajtó vendégével, a Holstein Kiellel, így a Leipziget már csak egyetlen pont választja el a közvetlen riválisától.
A címvédő és jelenleg második helyen álló Bayer Leverkusen hosszabbításban szerzett góllal 1-0-ra nyert a bennmaradásért küzdő Heidenheim otthonában, így továbbra is hatpontos lemaradással követi az éllovas Bayern Münchent.
Bundesliga, 28. forduló:
RB Leipzig-TSG Hoffenheim 3-1 (2-1)
SC Freiburg-Borussia Dortmund 1-4 (0-1)
Heidenheim-Bayer Leverkusen 0-1 (0-0)
FSV Mainz 05-Holstein Kiel 1-1 (0-1)
VfL Bochum-VfB Stuttgart 0-4 (0-2)
Werder Bremen-Eintracht Frankfurt 2-0 (1-0)
pénteken játszották:
FC Augsburg-Bayern München 1-3 (1-1)
vasárnap játsszák:
St. Pauli-Borussia Mönchengladbach 15.30
Union Berlin-VfL Wolfsburg 17.30
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
RB Leipzig
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/118752.png)
3
1
TSG 1899 Hoffenheim
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/107979.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)