Musialát nem hagyja hidegen az Aranylabda, de előbb trófeákat nyerne a Bayern Münchennel
Publikálva 29/09/2024 - 15:17 GMT+2
Németországban született, Angliában nőtt fel, majd Németországban állt profinak. Jamal Musiala ezer szállal kötődik mindkét országhoz, azonban amikor választani kellett, a szívére hallgatott, így a német válogatottat választotta. A Guardiannek adott interjúban elárulta a döntés okait, de arra is kitért, lát-e esélyt arra, hogy a közeljövőben visszatérjen Angliába.
Jamal Musiala és Granit Xhaka birkózik a labdáért - fotó: Frank Hoermann
Fotó: AFP
Jamal Musiala nagyon hálás Angliának, de nem bánta meg, hogy a német válogatott mellett döntött.
„Mennyire érzem magam angolnak, és mennyire németnek? Azt mondanám, hogy 50-50%. Még mindig megvan az angol részem, és ez mindig így is marad” – mondta a Guardiannek adott interjúban Jamal Musiala. A német válogatott és a Bayern München klasszisa életének egyik meghatározó részét Angliában töltötte, közel tíz évet élt az országban a szüleivel, 16 éves korában azonban a Chelsea akadémiájáról a Bayern Münchenhez került.
Musiala Németországban született német és nigériai szülők gyerekeként, utánpótlásszinten viszont többnyire az angol válogatottakban szerepelt. Felnőttként súlyos dilemma volt, hogy az angol vagy a német válogatotthoz húzzon-e. „Nem hiszem, hogy változtatnék a döntésemen. Münchenben éltem, itt születtem, anyám Németországból származik. Egyszerűen csak volt egy érzés, egy Bahuchgefühl. Nem Anglia miatt alakult így. Ma is az otthonomként tekintek rá” – magyarázta, miért a németek behívóját választotta.
A 21 éves labdarúgó hálásan tekint vissza az Angliában töltött évtizedre, annál is inkább, mivel ott formálták a ma ismert játékossá. A futball sokat segített a beilleszkedésében is – eleinte nem beszélt jól angolul, a sporton keresztül azonban gyorsan új barátokat szerzett –, az angol rendszerben pedig arra biztatták, hogy bátran fejezze ki magát a pályán. Szerinte az utánpótlásszinten alkalmazott, felszabadult játék tette lehetővé, hogy kibontakoztassa a képességeit.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/27/4045145-82040548-2560-1440.jpg)
Jamal Musiala és Florian Wirtz
Fotó: Getty Images
„A futball tekintetében sokat segített, hogy felszabadultan játszhattam. Amikor az angol válogatottban játszottam, ez volt a legnagyobb cél a fiatal játékosoknak: hogy szabadon focizzanak és megmutassák a képességeiket. Ez segített, hogy jobban cselezzek, fejlesszem a képességeimet, otthonosan mozogjak szűk területeken, és akkor is tovább játsszak, ha esetleg hibázom. Fiatalon néha szabadságra van szükséged.”
Musiala már tinédzserként megkapta a lehetőséget Németországban, manapság pedig már a Bayernben és a válogatottban is a legfontosabb játékosok között tartják számon. A nyári Európa-bajnokságon minden meccsen kezdőként számított rá Julian Nagelsmann, amit meg is hálált: három találattal zárta a tornát. Bár érték olyan vádak, miszerint túlságosan öncélú a pályán, és sokszor feleslegesen cselez, ő ezt másképp gondolja.
„Hogy fájtak-e a kritikák? Nem, már így is elég önkritikus vagyok. Kritikák mindig lesznek. Nem nézegetem túl sokat a közösségi oldalakat. Van ugyan egy csomó pozitív komment, de a fejedben valahogy mindig a rosszak maradnak meg. Szóval inkább igyekszem távol tartani magam ettől. A legfontosabb visszajelzéseket az edzőimtől, a társaimtól és a körülöttem lévő csapattól kapom, az anyámtól és az apámtól. Ezeket veszem komolyabban.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/30/3940407-80021848-2560-1440.jpg)
Jamal Musiala motivált a csalódáskeltő szezon után
Fotó: Getty Images
„Mindenkinek megvan a véleménye. Én igyekszem azt tenni, ami a csapat javára szolgál. Felesleges dolgokat nem fogok csinálni. Sosem akartam olyan játékos lenni, aki azért cselez, hogy legyen róla az Instán egy jó kis összefoglaló. Nem ilyen játékos vagyok. Bizonyos meccseken többet passzolok, és talán csak egyszer próbálkozom csellel, más meccseken pedig arra van szüksége a csapatnak, hogy többet cselezzek, nagyobb kockázatot vállaljak, még ha ezzel több labdát is veszítek.”
Musiala képességivel mindenki tisztában van, nem véletlenül merültek fel vele kapcsolatban olyan hírek, miszerint felkerült a legpénzesebb klubok radarjára is. A német középpályás nem zárta ki a lehetőséget, hogy egyszer visszatérjen Angliába, ugyanakkor cáfolta, hogy már most lennének ilyen tervei. Egyelőre jól érzi magát Münchenben, a távolabbi jövővel pedig nem szeretne foglalkozni.
„Nem igazán vannak terveim. Nem akarok túlságosan előre gondolkodni arról, hol szeretnék lenni, mert ezek a helyzetek évről évre, hónapról hónapra változhatnak. Hatévesen sem gondoltam, hogy egy évvel később Angliában fogok élni. Szóval nem tudom. Mindenre nyitott vagyok, de nagyon boldog vagyok a mostani helyemen” – magyarázta a német középpályás, aki azt is elárulta, nem hagyja hidegen az Aranylabda, de a trófeák jobban foglalkoztatják.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelnek az egyéni díjak. Szerintem mindenki úgy nő fel, hogy szeretne valamilyen egyéni címet szerezni. De most az a legfontosabb, hogy a nehéz szezonunkat követően jobban teljesítsünk. Arra koncentrálunk leginkább, hogy trófeákat nyerjünk, és minden más csak akkor jön, ha megfelelő lesz az időzítése. Nagy most a verseny a bajnokságban, de nekünk magunkra kell figyelnünk, hogy javuljunk azokban, amikben tavaly nem voltunk jók.”
Forrás: Guardian
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/14/3929172-79816208-2560-1440.png)
Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!
Fotó: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés