Bundesliga - A sportigazgató szerint három trófeáért harcol a Bayern

A 45 éves szakember a Sport Bild című lap hamburgi díjkiosztó ünnepségén nyilatkozott erről, és kiemelte: a lengyel sztárcsatárnak, Robert Lewandowskinak a Barcelonához igazolása ellenére a csapat nagyon jól áll.
"Megerősödtünk, és minden a helyén van, így optimistán tekinthetünk a szezon elé" - mondta Salihamidzic, aki a három simán megnyert bajnoki mérkőzés ellenére úgy véli, nincs garancia arra, hogy a Bayern jelentős fölénybe kerüljön a Bundesligában, és emiatt a sorozat unalmassá váljon.
Bundesliga
Lewandowski hazugsággal vádolta a Bayern vezetőit
31/07/2022 - 17:17
"Még csak három fordulót játszottak le a csapatok, a szezonból pedig nagyon sok van hátra" - fogalmazott a sorozatban 10 bajnoki címnél járó müncheniek sportigazgatója.
A Bundesliga aktuális kiírását soha nem kezdte még ilyen fölényesen egyetlen együttes sem, mint most a Bayern: a kilenc megszerzett pont eddig sem volt ritka az első három körben, a 15-1-es gólarány viszont rekord. A müncheniek vasárnap 7-0-ra verték a Bochumot, előtte 2-0-ra múlták felül a Wolfsburgot, míg a nyitófordulóban 6-1-re nyertek az Európa-ligában címvédő Eintracht Frankfurt vendégeként.
A Bayernhez szombaton a mögötte második Borussia Mönchengladbach érkezik a bajnokság negyedik fordulójában.
(MTI)
Ballon d'Or
"Miért nem Pelé? Ő is jó volt" - keményen beleálltak Messibe és a hetedik Aranylabdájába
30/11/2021 - 10:54
Bundesliga
A nagy rivális is bejelentkezett Haalandért
09/08/2021 - 15:12