Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Szoboszlai Dominik lehet Marsch Lipcséjének megmentője

Minich Réka

Publikálva 07/11/2021 - 11:36 GMT+1

Szoboszlai Dominik nevét kevés magyar focirajongónak kell bemutatni. Egyértelműen tőle várja mindenki, hogy a jelen és közeljövő válogatottjának vezére legyen. Idén küzdelmes éven van túl, de a sok nehézség, amivel a Lipcsénél szembe kell néznie, hosszú távon csak a javára válhat. A sérüléséből felépült és lassan azt is bizonyítja, hogy nem a kispadon van a helye.

Szoboszlai Dominik

Fotó: Getty Images

A magyar focit csak felületesen követők számára Szoboszlai neve akkor bukkanhatott fel elsőként, amikor az ő két zseniális szabadrúgásgóljával sikerült legyőzni Oroszországot az U17-es Eb selejtezőjén, majd két nappal később szintén ő rúgta azt a gólt, amivel végül kijutottunk az Európa bajnokságra.

A nagy nemzetközi sikerre már régóta éhező hazai közönség természetesen megtalálta magának az új Messiást, akit azóta is kiemelt figyelem és elvárás követ Magyarországon. A korábbi nagy ígéretekkel szemben viszont eddig úgy tűnik, hogy Szoboszlai lépésről lépésre halad a pályafutásában, és türelmesen megdolgozik azért, hogy egyre feljebb léphessen.
Édesapja, Zsolt szerepe kiemelkedő fia pályafutásában, hiszen az általa alapított és vezetett focisuliban kezdett megismerkedni a focival Dominik. Később Zsolt volt az, aki az angol és német nyelv tanulását is erőltette, hogy fia számára sokkal könnyebb legyen a beilleszkedés egy külföldre igazolás esetén. Végül igaza is lett, amikor Dominik kikerült az egyik legjobb utánpótlással rendelkező Red Bull Salzburg akadémiájára.
A Salzburgból olyan játékosok kerültek ki az utóbbi években, mint például Naby Keita, Sadio Mane, Kevin Kampl, Erling Haaland vagy a magyar kapus, Gulácsi Péter. A Salzburg az osztrák másodosztályban fiókcsapattal is rendelkezik, így Szoboszlai is a Lieferingben kezdett felnőtt szinten játszani. Néhány hónapon keresztül aztán úgy tűnhetett, hogy bekerülhet a Salzburgba is, de aztán a 2018/19-es idény elején visszakerült a másodosztályba. Itt viszont hamar kiderült, hogy az előző idényben szerzett 10 gólja és 7 gólpassza nem véletlen volt, így már 9 meccs után visszakerült a Salzburgba, ahol utána már ki se lehetett robbantani a kezdőből.
Eleinte a csapat 4-3-2-1-es formátumban lépett pályára, ahol Szoboszlai a középpályás hármas jobb oldalán szerepelt és lubickolt a szerepben. Az idény végéig 20-szor játszhatott és végül 5 góllal és 6 gólpasszal zárt, mindössze 18 évesen. A nemzetközi sajtó is felfigyelt a teljesítményére, ezen a nyáron sorra születtek a cikkek arról, hogy melyik csapat lehet a következő klubja, többek között az Arsenalnál is szóba került a neve. Végül maradt még a Salzburgban és olyan edzővel dolgozhatott együtt, aki óriási befolyással volt azóta is a pályafutására.
Jesse Marschot 2018 nyarán nevezték ki salzburgi edzőnek. A korábbi évek jó szereplésének köszönhetően az Osztrák Ligából 2020-ban lehetett elsőként rögtön a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülni, így Marsch vezetésével szerepelhetett az RB Salzburg a csoportkörben. Az amerikai edző viszont nem csak beleült a tutiba, hanem fontos taktikai újításokat is hozott a csapatához. Az idényben kipróbálták a 4-3-1-2-es, 4-2-2-2-es és 3-5-2-es felállást is, amihez nagy tempójú letámadást is alkalmaztak. Marsch stílusa nagyon látványos játékot hozott, de ugyanakkor sok kockázatot is hordozott magában, így nem véletlen, hogy a Salzburg meccsein született a legtöbb gól.
Olyan kiváló játékosok fejlődtek Marsch kezei alatt, mint Haaland vagy Minamino, de Szoboszlaival különösen erős kapocs alakult ki. Korábban az edző az Athleticnek így jellemezte a magyar játékosát:
„Egyértelműen a jobb lába a legnagyobb erőssége, bármikor odarúgja a labdát, ahova akarja, ugyanakkor fizikálisan is rendben van, egész meccsen képes futni, ráadásul gyors is. Egy ilyen játékos esetében mindig az a legnehezebb, hogy ne csak mindig a jobb lábával próbáljon érvényesülni. Fontos, hogy Dominik kihasználja a testi erejét és az agresszivitását is labdával és anélkül is.
A mai kor David Beckhamjeként jellemezném. Beckham is zseniális rúgótechnikával rendelkezett, de Dominik sokkal többféleképpen tud rúgni, sőt erősebb is a lövése. Fontos, hogy tudja még fejleszteni az intenzitását, a labda elleni védekezést és hogy mindeközben oda tudjon érni a tizenhatoshoz is. A fizikai képességei kiválóak, bármit kérek tőle azt a teste bírni fogja: erős és gyors is.
Az, hogy mire viszi csak az eltökéltségén fog múlni. Fontos, hogy ne csak egy jól passzoló játékos akarjon lenni. A labda nélküli játékban kell még sokat fejlődnie. Ha képes lesz növelni a játéka tempóján, akkor a világ egyik legjobb tízese lehet belőle. Remekül lát a pályán, kiemelkedő a technikája és a fizikai adottságai is, mindemelett pedig remek a mentalitása is, ezzel pedig kevesen rendelkeznek egyszerre. A jövőben képes lehet dominálni a pályán.
Általában a bal oldali félterületre mozog ki, de egyértelműen tízest játszik. Tud a jobboldalon is játszani, sőt még nyolcasként is. Amikor először kezdtünk el együtt dolgozni elég kemény voltam vele egy interjúja miatt. Megkérdezték tőle, hogy nyolcasnak vagy tízesnek gondolja magát és ő azt mondta, hogy nyolcasnak. Utána mondtam neki, hogy felejtse el, neki a tízesben kell játszania.”
Szoboszlai Dominik pedig jó diák módjára megfogadta a mentora tanácsait és az elmúlt 2 szezonban látványos fejlődést mutatott a labda nélküli játékában is. Már a Salzburgban a csapat legjobbja volt a letámadásokat illetően is, de a hosszú kihagyása ellenére már a Lipcsében is meg tudta mutatni, hogy lehet rá számítani.
A januári csapatváltás után a teljes tavaszi szezont kénytelen volt kihagyni a magyar támadó, és az ősszel sem sikerült stabilan a kezdőcsapatba verekednie magát, annak ellenére, hogy nyártól már újra Marsch kezei alatt dolgozhat. Hozzá kell tenni, hogy az egész lipcsei csapat egyelőre rázós őszt produkál és csak keresik a stabilitásukat. Egyelőre az amerikai edző még nem igazán találta meg azt a formációt, amiben tartósan jól tudna teljesíteni a csapata, ezt pedig Szoboszlai is megszenvedi. A magyar játékos eddig már a 4-2-3-1-es felállásban mindkét oldali támadó középpályás pozíciójában megfordult, de a 3-4-2-1-ben a csatár mögötti bal oldali támadóként is szerepelt már. A mutatói mindenesetre nem estek vissza, sőt, 81 percenként szerez gólt, vagy ad gólpasszt, ami kiemelkedően jónak számít.
A Red Bull filozófiáját ismerve Dominik nagyon jó helyen van, hiszen nem valószínű, hogy a lassú rajt ellenére Jesse Marsch menesztésén gondolkodnának. A nyáron amúgy is nagy átalakításon esett át a Lipcse, hiszen Nagelsmann mellett elvesztették a legjobbjaikat Dayot Upamecano, Marcel Sabitzer és Ibrahima Konate személyében. Marsch mindenesetre bízhat a magyar játékosában, hiszen Szoboszlai 21 éves kora ellenére már nemzetközi téren is bizonyított, miközben még előtte a lehetőség a további fejlődésre is. Azt pedig már Neymar is tudja, hogy Dominik nem az az ijedős fajta a pályán.
Forrás: The Analyst
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés