Nincs egy hónapja, hogy Luka Jović kölcsönben visszatért a Real Madridtól Németországba, s ott folytatta, ahol abbahagyta: közönségkedvencként. Rögtön duplázott a Schalke ellen, összességében pedig öt mérkőzésen három gólt szerzett eddig. A szerb támadó beszélt a spanyolországi időszakról, a frankfurti restartról és a Bundesliga szeretetéről is.


„Fantasztikus volt visszatérni, nagyon hiányzott a Bundesliga, melyről nagyszerű emlékeim vannak” – kezdte a 23 éves csatár, hozzátéve, a több játéklehetőség miatt is választotta az Eintrachtot. Visszatérését az is megkönnyítette, hogy pár cserén kívül a játékoskeret nem nagyon változott, a klubnál ugyanazok dolgoznak, az edző pedig az az Adi Hütter, aki távozásakor is irányította a csapatot. Az is sokat nyomott a latban, hogy Fredi Bobic sportigazgató „keményen dolgozott” a visszatérésén, ezért pedig nagyon hálás neki.
Csatárgondok a Realnál: Jovićék röhögnek, Benzema meg egyedül van | Eurosport
A Cristiano Ronaldo távozása utáni érában felszabadult Karim Benzema rendesen termeli a gólokat, ám egymaga alighanem kevés lesz ahhoz, hogy újra BL-t nyerjen a Real Madrid, ráadásul a spanyol bajnokságban is jelentős hátrányba került a városi rivális Atléticóval szemben. Luka Jovićot - jogosan - elpasszolták kölcsönbe, de a többi, maradó fiatal sem ér fel a 9-es mellé/mögé.
Bundesliga
A Hertha bejelentette, hogy Dárdai vezetőedző marad
30/05/2021 13:20
„A Bundesliga sem lett másabb, tudtam, mi vár rám és készen állok a kihívásra. Szakmailag és emberileg is fejlődtem a Realnál, még akkor is, ha a madridi más dimenzió. Megtiszteltetés volt a világ legnagyobb klubjánál játszani a világ legjobb játékosaival. Mindössze 21 évesen kerültem oda, de rengeteget tanultam és sok tapasztalatot szereztem. Jó iskola volt ilyen nagyszerű védők ellen készülni.”
Luka Jović nem tartja magát sztárnak – a Bundesligában sem. Mint mondja, azért tért vissza, hogy önbizalmat szerezzen és visszanyerje régi önmagát, nem pedig azért, hogy „sztárbrandet” építsen maga körül. Számára Ronaldo és Zlatan Ibrahimovic a példakép, de leginkább Radamel Falcaót figyelte, akiéhez szerinte hasonlít a stílusa és egy nap a kolumbiaihoz hasonló magasságokba szeretne eljutni.
A Real 60 milliós csatára régi klubjánál próbálja újra jó irányba terelni pályafutását | Eurosport
Luka Jovic visszatér korábbi klubjához, az Eintracht Frankfurthoz, egyelőre a szezon végéig kölcsönben érkezik. A Real Madridnál csak küszködő játékos régi egyesületénél azért focizhat, hogy mentse pályafutását. Egyfajta hazatérésként értékelik Franfurtban, hogy Luka Jovic kölcsönben visszatért, és a szezon végéig a Bundesligában jelenleg 9. helyen álló együttest erősíti.
Rögtön a visszatérése utáni első mérkőzésen duplázott csereként – bő 18 perc alatt rúgott annyit, mint a Madridban 18 hónap alatt.
„Nem reméltem ilyen debütálást… Persze boldog vagyok, hogy így alakult. Különleges találkozó volt ez számomra, tele érzelemmel, sok-sok összetevő miatt. Csak remélem, hogy hasonló lesz a folytatás. Ez a csapat még jobb, mint az előző időszakomban: mentálisan és fizikálisan erős, dominálja a mérkőzéseket. Biztos vagyok benne, hogy elérjük céljainkat, ugyanakkor a Bajnokok Ligája még nagy falat lenne nekünk. Hiába van jelenleg mögöttünk a Mönchengladbach, idén a BL-ben szerepeltek, ahogy a Borussia Dortmund is előttünk jár, nem beszélve a Bayern Münchenről.”
A régi-új Jović meglelésében nagy segítségére lehet Filip Kostić, akivel remekül megértette magát első frankfurti időszakában is.
„Ketten maradtunk a »jugó-klikkből«, a pályán és azon kívül is nagyszerűen kijövünk. Ismerjük egymás gondolatait, tudom, mit fog tenni a pályán, ez pedig nagy segítség nekem. Szerintem ezzel ő is így van.”

Hamar előkerült a Frankfurtban hagyott góllövőcipő |

Fotó: Eurosport

A szerb támadót arról is kérdezték, mennyiben más a Bundesliga, mint a La Liga? Úgy fogalmazott, egyes játékosoknak jobban fekszik a spanyol bajnokság, de természetesen nagyon különbözik a két pontvadászat, itt is, ott is van pró és kontra. Úgy látja, a spanyol technikásabb, míg a németek inkább építenek a fizikumra.
via Bundesliga.com
Bundesliga
Lewandowski rekordot döntött, kiesett a nagy múltú klub
22/05/2021 17:13
Bundesliga
Thomas Müller = Jolly Joker, mentor, lendület és szervezettség
20/05/2021 16:59