A Bayern München és a Dortmund csatájával hivatalosan is megkezdődött a Bundesliga 2014/15-ös szezonja. Az elmúlt négy év történései alapján ennél nívósabb Szuperkupa párosítást nehéz lett volna elképzelni. Igaz, sokan azon fanyalognak, hogy a legutóbbi öt bajnoki címet egymás között leosztó csapatok külön párharca tönkreteszi azt, ami a Bundesligát eddig megkülönböztette a többi bajnokságtól: a kiszámíthatatlanságot.

Fotó: Eurosport

Hiszen nyert itt 2004-ben a Werder, 2007-ben a Stuttgart, 2009-ben pedig a Wolfsburg is. Most viszont kicsit "spanyolos", kétpólusú lett az egész (bár épp 2014-ben ott nem ez volt jellemző), igaz a fiatal tehetségekkel teletűzdelt Schalkéra titkos esélyesként tekintenek sokan.
Bundesliga
Manchester United: indul a bevásárlás?
29/06/2015 08:40
Ha már így alakult, és bő egy év alatt már a hetedik tétmeccsüket játszották egymás ellen, akkor az edzők tartották magukat a "hagyományokhoz", és jó néhány kulcsjátékost nélkülözve küldték pályára a csapatokat. Az első bajnokin tavaly Jürgen Klopp a komplett védőnégyesét nélkülözte (ezt 3-0-ra a Bayern nyerte), a másodikat pedig már bajnokként, tartalékolva játszhatta a Bayern (ki is kapott 3-0-ra). A kupadöntőn viszont hosszabbításban a Bayern nyert.
Lehetett volna a két csapat összeállítása a következő is:
Dortmund: Weidenfeller - Grosskreutz, Subotic, Hummels, Durm - Bender, Sahin - Kuba, Gündogan, Reus - Ramos,
Bayern: Reina - Rafinha, Dante, Badstuber, Lahm - Schweinsteiger, Thiago - Ribery, Götze, Robben - Pizarro.
Ám nevezettek egyike sem került a kezdőkbe. Világbajnokként viszont ott volt Ginter az egyik, Neuer, Boateng és Müller a másik oldalon. Ezen túl pedig bemutatkozhatott a sárga-feketéknél az olasz gólkirály Immobile, míg Rode, Bernat és - volt csapata ellen - Lewandowski is a túloldalon.
Az első félidő Dortmund fölénnyel telt, amely a 23. percben szerzett Mkhitaryan gólban mutatkozott meg. A fiatal Gaudino nem tudta tartani a középpályást, aki egy elé visszapattanó labdát vágott kapásból a kapu jobb oldalába. Neuernek több nagy védést kellett bemutatnia. Látszott, hogy 80.000 hazai fanatikus előtt jóval motiváltabb a Dortmund. Meg talán a világbajnokság utóhatása is inkább a Bayernt érintette.

Fotó: Eurosport

A második félidőre sem sokat változott a játék. Látni viszont láthattunk olyat, amit focimeccsen ritkán. Pókembert. Ugyanis Aubameyang - miután befejelt egy Piszczek beadást - előhúzott a lábszárvédőből egy Pókember-maszkot, és azzal futott tiszteletkört. Főhet az FIFA-elöljárók feje, mezlevételért sárga, akkor maszkfelvételért most mi?
A vége kettő a Dortmundnak, ugyanúgy, mint tavaly. Vajon a folytatás is hasonló lesz?
Szuperkupa döntő, Dortmund, Signal-Iduna-ParkBorussia Dortmund-Bayern München 2-0 (1-0)BVB: Langerak – Piszczek, Sokratis, Ginter, Schmelzer (46' Durm) – Kirch, Kehl – Hofmann, Mkhitaryan, Aubameyang (63' Ramos) – ImmobileBAYERN: Neuer – Boateng, Javi Martínez (31' Dante), Bernat – Höjbjerg (59' Götze), Rode, Gaudino, Alaba – T. Müller (46' Lahm), Shaqiri – LewandowskiGólszerző: Mkhitaryan (23'), Aubameyang (62')
Bundesliga
Szalaiéktól igazolt a Liverpool
24/06/2015 07:16
Bundesliga
A Bayerntől igazolna az MU
02/06/2015 18:47