1997. Ez az az év, amely során mindkét Ruhr-vidéki együttes nemzetközi kupagyőzelmet ünnepelhetett. A Dortmund a Bajnokok Ligáját, a Schalke az UEFA Kupát nyerte meg. A közös történetük ezután is hasonlóan folytatódott, hol egyik, hol másik csapat zárt jobban a tabellán – azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a BVB háromszor volt bajnok, míg a Schalkénak csupán a második helyig futotta, méghozzá négyszer is. Szintén hasonló vonás, hogy mindkét klub komoly anyagi nehézségekkel küzdött, ám amíg a Borussia a százmillió eurós hiányt jövőre teljesen le fogja tudni dolgozni, a Schalke még a Gazprom beszállásával is mindössze 20 milliót tudott a 200-ból...
Az olló főleg az elmúlt négy évben nyílt ki. Komoly kérdés, mi okozott ekkora különbséget a közelmúltban, hiszen a lehetőségek ugyanolyanok: hasonló múlt, szurkolótábor, szponzorációs szerződések, nagyszerű utánpótlás, nagyjából ugyanakkora stadionok. A válasz: Jürgen Klopp. Az ő kinevezése jelenti a fordulópontot. 2008-as érkezéséig egyenlő mértékben előzte meg egyik csapat a másikat a bajnokságban. Azóta viszont egyetlen szezont leszámítva mindig a sárga-feketék jöttek ki jobban. Ha összeadjuk, azóta 75 ponttal szereztek több pontot, mint az ősi riválisuk. Amíg Klopp két bajnoki címhez és egy BL-döntőhöz vezette együttesét 2013-ig, a másik oldalon hat edző – Rutten, Büskens, Magath, Eickhorn, Rangnick és Stevens – dolgozott. Kellernek ez a második teljes szezonja, kérdés, valóban teljes lesz-e.

Aki sosem nyugodhat meg: Jens Keller

Fotó: Eurosport

Bundesliga
Manchester United: indul a bevásárlás?
29/06/2015 08:40
Christoph Metzelder hét szezont töltött a Dortmundban, később hármat a nagy riválisnál, így van összehasonlítási alapja, amiről be is számolt a Sport Bildnek: „A Borussia megszüntette az átmeneti krízist, és talált egy normális edzőt. A gond az, hogy a Schalkénál még mindig nem álltak megfelelően Jens Keller mögé, nem lehet 100%-os biztonsággal kijelenteni, hogy az elkövetkező években is ő ül majd a csapat kispadján. Éppen ez a bizonytalanság vezet oda, hogy időről időre felmerül a váltás a csapatnál, ez pedig mindenkit idegesít.

Christoph Metzelder

Fotó: Eurosport

A védő igazát az elmúlt hetek is erősítik, a Chelsea elleni döntetlent megelőzően ismét terítéken volt Keller távozása, ám a londoni döntetlen, majd a Bundesligában két meccsen szerzett négy pont némi nyugalmat adott neki. Ugyanakkor Metzelder sem benne látja a jövőt: „Véleményem szerint kétféle szakvezető lenne megfelelő: az egyik, aki beszéli a Ruhr-vidéki nyelvet, egy példamutató harcos. A másik egy idősebb, tapasztaltabb edző, komoly rálátással, és az őt övező kellő tisztelettel. Másnak nincs értelme. Thomas Tuchel, Marc Wilmost és Jupp Heynckes tartozik ezekbe a kategóriákba.”
A hétvégén a két csapat újra összecsap. A 145. Ruhr-vidéki rangadó ha lehet, a szokásosnál is fontosabb lesz, hiszen a Dortmund tegnap esti pontvesztése után nem engedhet meg magának egy újabb botlást, a Schalkénál viszont az ősi riválistól elszenvedett hazai vereség után ismét felerősödnének a Keller távozását sürgető hangok...
A mérkőzést a szombaton délután 3-kor kezdődő műsorában élőben közvetíti az Eurosport2.
Bundesliga
Szalaiéktól igazolt a Liverpool
24/06/2015 07:16
Bundesliga
A Bayerntől igazolna az MU
02/06/2015 18:47