Mi lett volna, ha? Gyakran elhangzó kérdés egy futballmeccsen. De eljátszhatunk a gondolattal a pályán kívül is. Ennek szellemében készült el egy lista a Bundesligafanatic.com-on arról, hogy melyek azok a játékosok, akik nagyon közel kerültek ahhoz, hogy a német bajnokságban játsszanak, ám mégis máshol, más körülmények között lettek igazi sztárok. Az apropót az adta, hogy kiderült: a rekordnak számító 100 millió Euróért a Realba szerződő Gareth Bale-t pár éve Martin Jol nagyon szívesen elhozta volna Hamburgba. Lehet, hogy akkor most nem az északiak szenvedésével foglalkoznánk hétről-hétre. Lássuk kik is lettek "majdnem-Bundesligások":
10. Andrij Shevchenko – 1. FC Köln

Fotó: Eurosport

Bundesliga
Manchester United: indul a bevásárlás?
29/06/2015 08:40
Tudjuk, megírták, nem sok kellett volna ahhoz, hogy az ukrán csatár Akasztón, a Stadler szurkolóit „boldogítsa”. 1997-ben a Köln edzője, Peter Neururer nézte ki magának az akkor 20 éves csatárt. A vezetőségtől csak azt a választ kapta, hogy: „hagyja abba az ilyen „egzotikus” játékosok becserkészését. Helyette Goran Vucevic jött a Barcából, és hamar ment is. Sevchenko pedig két évre rá már 37 milliót ért…
9. Alexandre Pato - Hertha
Na, jó. A Szupersztár megjelölés azért itt egy kicsit sántít. Az erősen sérülékeny brazilnak azért volt pár jó éve a Milannál. De vajon mi lett volna, ha Dieter Hoeness nem csak fényképezkedik a Hertha mezbe öltözött 16 éves Patóval? Az átigazolás a túl kockázatosnak tartott 3.5 millió Eurós áron bukott végül meg. Igaz, hét hónappal később a Milan már ennek a hétszeresét sem sajnálta letenni az asztalra a még mindig csak 25 éves, és jelenleg a Sao Paolot erősítő játékosért.
8. Ronaldinho – Dortmund
Még egy brazil, és azt hiszem sokan kíváncsiak lettünk volna, hogy mire jut egy Klopp kezei alatt formálódó Ronaldinho a Bundesligában. Ez azért még korábbi sztori, mint Klopp Dortmundja, 2001-es. A Dortmund erősített volna, Ronaldinho pedig hosszas gondolkodás után a PSG-t választotta a Ruhr-vidék helyett. Mint később elmondta: „Túl nagy ugrás lett volna a sárga-feketékhez igazolni”.
7. Pavel Nedved – Duisburg

-

Fotó: Eurosport

Azért meghökkentő a Juve vezetőségi tagjának nevét a Duisburggal összefüggésben látni. Ám amíg Nedved sem volt mindig sztár, a Duisburg is volt feljebb a mostani harmadosztálynál. 1996-ot írtunk, a Sparta Prága és a Duisburg mindenben megegyezett, csak az árban nem. Meg akarták várni a közelgő Eb-t. A németek nyilván abban reménykedtek, hogy a cseh majd leszerepel , így olcsóbban kaphatják meg. Nos, nem így történt, Nedved a döntőig menetelt csapatával, és megalapozta hírnevét. A torna után jött a Lazio, felülígért, majd évekkel később tízszeres áron adta tovább a Juventusnak.
6. Michel Platini – 1. FC Saarbrücken
Egy igazi legenda, az UEFA elnöke. A kezdet viszont neki sem volt könnyű. Ugyan a 80’-as évek meghatározó játékosává nőtte ki magát, még a 70’-es évek közepén fiatal Nancy-középpályásként próbajátékon vett részt a Saarbrückennél. Slobodan Cendicnek viszont nem tetszett, amit látott, és rövid úton hazaküldte a franciát, mondván: „Túlontúl kövér.” No komment...
Folyt. köv. (Hírek, képek, érdekességek a német bajnokságról a hosszabbitas.hu Bundesligával foglalkozó facebook-oldalán.)
Bundesliga
Szalaiéktól igazolt a Liverpool
24/06/2015 07:16
Bundesliga
A Bayerntől igazolna az MU
02/06/2015 18:47