A klublegenda Frank Lampard januári menesztésekor a londoni csapat a középmezőnyben sínylődött és esélytelenül várta a BL kieséses szakaszát. Jött azonban Thomas Tuchel, aki megszüntette a belső ellentéteket, megtalálta a játékosoknak leginkább fekvő taktikát és a reménytelennek tűnő helyzetből megfordította a Chelsea szezonját.

Amikor idén január 26-án Thomas Tuchel először belépett a Chelsea cobhami edzőközpontjába, rögtön magabiztosan állt az előtte tornyosuló feladathoz, pedig sok oka nem volt a bizakodásra. A csapat a 10. helyen vergődött a bajnokságban, a nyáron igazolt támadók nem tudtak beilleszkedni, a védelem pedig rettenetesen formán kívül volt.
Mégis, alig több mint 3 hónappal később csapata a Real Madrid szerdai legyőzésével bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahogy finálé vár rá az FA-kupában is, míg a bajnokságban minden esélye megvan a negyedik hely megszerzésére. A német edző hihetetlenül gyorsan vezényelt le elképesztő változást.
Euro 2020
Eljátszotta kétgólós előnyét, végül mégis nyert Hollandia
9 ÓRÁJA
Mi sem mutatja ezt jobban, mint a Real elleni párharc, ahol a nemzetközi kupában rendre a legjobbját nyújtó Zinedine Zidane vezette Madrid ellen sokan nem sok esélyt adtak az ilyen szinten rutintalan kerettel felálló Kékeknek. A két mérkőzés alapján mégsem lehetett kérdés, melyik csapat érdemelte meg a továbbjutást, az irányító Mason Mount nem túlzott a második meccs után, amikor azt mondta, a Chelsea ötöt is rúghatott volna, ha jobban értékesíti ziccereit.

A Chelsea számos ziccert kihagyva is továbbment a Real Madrid ellen - Glyn KIRK / AFP

Fotó: AFP

Visszatekintve a kezdetekre, Tuchel első januári mérkőzése, a Wolverhampton elleni 0-0-s döntetlen nagyon messzinek tűnik. A német edző elmondása szerint viszont már akkor is látta, mi hozható ki a csapatából:
Amikor megérkeztem, elégedett voltam azzal, amit a Wolves elleni meccs előtt az edzésen láttam. Egyénileg a csapat rendben volt, és megvolt a bátor és erős mentalitás. Ez azóta sem változott.
Azt soha senki nem vitatta, hogy a Chelsea egyénileg remek képességű játékosokból áll, Lampard ellenben mégsem tudta kihozni a legtöbbet az olyan, nyáron igazolt sztárokból, mint Kai Havertz, Timo Werner vagy Hakim Ziyech. Tuchel ezen a téren végzett remek munkát. A csapat egyből átállt a 3-4-3-as formációra, a játékstílus pedig meccsek alatt kialakult és tökéletesedett azzá a dinamikus, magasan letámadó, támadásba gyorsan átmenő gépezetté, amit szerdán is láttunk.
Ebben a koncepcióban Mount és Havertz (vagy akár Ziyech és az amerikai Christian Pulisic) a csatár mögötti kettősben találták meg a helyüket, míg a középpálya motorja újra a négytüdejű N’Golo Kanté lett. Hátul a két belső védős rendszerben bizonytalan hátvédek, mint Andreas Christensen vagy a rutinos Thiago Silva szintet tudtak lépni, a magabiztosabb csapatszintű védekezést pedig bravúrokkal hálálta meg a kapus Edouard Mendy is. Egyedül a helyzetkihasználás maradt a csapat gyengéje, de az olyan kulcspillanatokban, mint a tegnap esti, a csatár Werner is tudott eredményes lenni.
Mindent összevetve Christensen továbbjutást követő szavai, hogy a Chelsea egy olyan csapat, „ami ellen borzasztó játszani”, nagyon is helytállóak. Nem mindig játszanak szépen vagy látványosan, de hatékonyságban nem sokan veszik fel velük a versenyt.
„Ma például nem mindig találtunk technikás megoldást. Időnként csak beleállunk és küzdünk. Használjuk a testünket és az állóképességünket, ha pedig nem tudunk játékban jobbak lenni, kész vagyunk ugyanezt megtenni energiával és akaraterővel. – mondta a német edző a meccs után.
Ez a fajta küzdőszellem Lampard utolsó hónapjai alatt egyáltalán nem volt jellemző a Chelsea keretére. Úgy hírlett, a nyári érkezők a pályán kívül sem találták meg a helyüket az öltözőben, az edző több játékossal összeveszett, a kegyvesztettekkel pedig nem jól kommunikált. Tuchel a megfelelő hozzáállással, szórakoztató edzéseivel (melyekben azért a másodedző Löw Zsoltnak is lehetett szerepe) és a játékosok többségének lehetőséget adó állandó rotálással ebből hozta ki a mára nagyszerű csapatszellemet.
„Öröm, hogy ennek az öltözőnek a tagja lehetek és részese a sikernek. Tényleg a részének érzem magam. Az én dolgom, hogy energiát, útmutatást és tudást adjak át, vezessem ezt a keretet. Megteszem amit tudok. Rengeteg támogatást kapunk, nem érzem úgy, hogy ez csak az én sikerem. Megteszem a magamét, de a játékosok is kiveszik a részüket a látottakból.” – nyilatkozta Tuchel.
Ehhez tett hozzá a meccset követő interjújában a csapatkapitány Cesar Azpilicueta:
Fantasztikus csapatunk van, edzésen mindenki keményen dolgozik, és küzdünk egymásért, segítjük a másikat. Egy nagyon erős csoport alakult ki, bőven van miért küzdenünk.
A spanyol játékosnak igaza van, a Chelsea-re fontos meccsek sora vár a következő hetekben. Az első mindjárt az ellen a Manchester City ellen a hétvégi bajnokin, akikkel majd a május 29-i BL-döntőben is találkoznak. A kettő között azonban még ott lesz három fontos és nehéz bajnoki (Arsenal, Leicester és Aston Villa), amiken a tét a negyedik hely megszerzése, illetve a Leicester elleni FA-kupa-döntő is, ahova épp a Cityt legyőzve jutottak el. Annak a találkozónak a megnyerése Tuchel szerint önbizalmat ad nekik a továbbiakra:
Nem (tesz minket esélyessé), de jó érzéseket és önbizalmat ad, hiszen ahogy korábban is elmondtam, a mérce számunka a Bayern München és a City játéka volt, és szerettünk volna közelebb kerülni hozzájuk.

A Chelsea nemrég egyszer már legyőzte BL-döntős ellenfelét.

Fotó: Getty Images

Mindenesetre bárhogy is alakuljon az angol házidöntő és a többi hátralévő meccs a Chelsea számára, Tuchel sikerét ebben a szezonban már nem lehet elvenni. A német edző csatlakozva a csapat korábbi valószínűtlen hőseihez, Avram Granthoz és Roberto Di Matteohoz, története során harmadszor vezette BL-döntőbe a londoniakat. A Kékek minden szurkolója reméli, hogy a csapat élén rövidéletű két edzővel szemben Tuchelnek ez a szereplés csak a kezdet lesz.
Forrás: Goal
Euro 2020
Az osztrákok a hajrában szerzett két góllal verték az újonc macedónokat
12 ÓRÁJA
Euro 2020
A magyar válogatott tagjait is sokkolta Eriksen esete
14 ÓRÁJA