Az eljárásban azt kellett tisztázni, hogy Neymar eltitkolta-e azoknak a pénzeknek egy részét, amelyeket még akkor kapott, amikor a brazil Santostól átigazolt Spanyolországba, az FC Barcelonához.
A folyamat meglepően lassan haladt, hiszen több mint öt évvel ezelőtt, 2017. február 20-án derült ki, hogy a csatárnak bíróság elé kell állnia, miután elutasították a fellebbezését.
Az ügy a DIS elnevezésű brazil befektetési csoport panaszával indult. Részben ez a vállalat birtokolta Neymar játékjogát, és azt állította, hogy kevesebb pénzt kapott, mint amennyi jogosan járt volna, amikor a futballista 2013-ban Barcelonába szerződött. Ezután Brazíliában és Spanyolországban is vizsgálatok indultak annak kiderítésére, hogy eltitkolták-e az átigazolási díj egy részét, majd az ügyészség kétéves börtönbüntetést és csaknem 10 millió dollár pénzbüntetést kért Neymarra és az édesapjára. Az ügyészek 2017-ben a Barcelonára 9 millió, a Santosra pedig 7 millió dolláros bírság kiszabását javasolták.
Foci-vb
Ma a foci-vb-n: a Neymar nélküli (?) Brazília és a CR-rel szereplő Portugália is tovább robogna
4 ÓRÁJA
Az ügyet 2016 júniusában egyszer már lezárta a bíróság, akkor a támadó klubja 5,5 millió euró bírságot fizetett a spanyol adóhatóságnak a játékos 2013-as átigazolási ügyében. Szeptemberben azonban fordulat történt, a spanyol ügyészség sikeresen fellebbezett az ítélet ellen, így újra megnyithatták az ügyet. A Barcelona Neymar átigazolásakor azt jelentette be, hogy a brazil futballistáért 57 millió eurót fizetett a Santosnak, ám kiderült, valójában közel 100 millió euró volt az összeg, így a klub többmilliós adójárulékot nem fizetett be.
Most, a katari világbajnokság kezdete előtt kevesebb mint egy hónappal az ügyészség - az utolsó meghallgatás után - azt közölte, hogy az összes vádat ejti.
A harmincéves Neymar 2013 és 2017 között játszott a Barcában, mielőtt átigazolt volna - máig világrekordot jelentő 222 millió euróért - a Paris Saint-Germainhez.
MTI
Foci-vb
Neymar és Danilo számára véget ért a csoportkör
25/11/2022 - 15:21
Foci-vb
Neymar sérülését először nem vette észre a brazil szövetségi kapitány
25/11/2022 - 09:05