Se forradalom, se Ancelotti, mégis új korszak kezdődik a brazil válogatottnál

Azt követően, hogy Tite bejelentette, nem folytatja a brazil válogatottnál végzett munkáját, a szövetség egy nagy nevet szeretett volna a kispadra. A potenciális jelöltek között volt például José Mourinho, a legközelebb azonban Carlo Ancelotti szerződtetéséhez jutottak. Pontosabban: a brazil szövetség abban bízott, hogy ha kifut Ancelotti kontraktusa a Real Madridnál, el tudják csábítani a legendás edzőt.

A világbajnoki selejtezősorozatot azzal a Fernando Dinizzel kezdték meg, aki mostanság talán a legtöbbször emlegetett, és bizonyos értelemben a legnagyobb hatású brazil edző. Dinizt az Európában és világszerte dominánssá vált pozíciós játék ideológiai ellenpárjaként szokták jellemezni, a játékfelfogása ugyanis nem a terület, hanem a labda – azon belül is a játékosok közötti reláció – körül forog.

Diniz futballja azért különleges, mert megadta a lehetőséget az egyre jobban európaiasodó brazil futball számára, hogy visszataláljon a gyökereihez. A szervezett káoszként is jellemzett rendszerében az egyén (majdnem) teljes szabadsága jut érvényre, a játékosok szabadon dönthetnek arról, hogy az adott szituációnak megfelelően hol helyezkednek. A lényeg persze az, hogy a labda körül, egymáshoz közel tömörüljenek, hogy aztán az így kialakult kapcsolatokon keresztül szervezzék a támadásokat.

Az alapvetően nem új, de elveszni látszó felfogás hatásai már az európai topfocin belül is érezhetőek, még a Bundesligát magabiztosan vezető Bayer Leverkusen játékában is felfedezhetőek egyes elemei. Az sem a véletlen műve, hogy a hosszas edzői castingot követően arra jutottak Brazíliában, hogy ha már sztáredzőben gondolkoznak, akkor Ancelotti lesz az emberük: az olasz edzőlegenda szemléletmódja sok szempontból emlékeztet a Diniz által is hangoztatott eszmékre.

Nem nehéz kitalálni, mi volt az elképzelés: a Fluminensével ideológiai forradalmat indító Diniz lépésenként hozzálát a labdához pozicionált rendszer alapjainak lefektetéséhez, hogy amikor majd jön Ancelotti, ne a nulláról kelljen építkeznie. A terv azonban két szempontból is megbukott: az egyik ugye az, hogy az olasz végül hosszabb távon elkötelezte magát a Real Madrid mellett, a másik pedig, hogy a Dinizismo nem bizonyult gyümölcsözőnek a Seleçãónál.

A nagy ideológiai egymásra találás – nevezhetnénk hazatérésnek – biztatóan indult, az első két meccsét megnyerte Diniz a válogatottal, ráadásul Bolíviát 5-1-re sikerült kiütni. Venezuelával szemben már csak egy hazai döntetlenre futotta, azóta pedig Uruguay (Marcelo Bielsával a padon), Kolumbia és Argentína is legyőzte az ötszörös világbajnokot. Hat kör elteltével a brazilok csak a hatodik helyen állnak a világbajnoki selejtezőcsoportban.

Végül nem is vártak tovább, megköszönték az átmeneti ideológusnak szánt DIniz munkáját, és a feladatot a Brazíliában elismert és tisztelt, de a pályafutása nagy részét válságmenedzseléssel töltő Dorival Juniorra bízták. A 61 éves szakembert Dinizhez hasonlóan a hagyományos brazil iskolához sorolják, ugyanakkor az ideológiai skálán sokkal kevésbé számít szélsőségesnek, kicsit egyszerűbben: Dorival pragmatikusabb az elődjénél.

Dorivalról elmondhatjuk, hogy végigjárta a szamárlétrát Brazíliában, mire megkapta a legnagyobb presztízsű munkát. A díszes önéletrajzában ez a 26. munkája, a 12 legnagyobb brazil klubból nyolc helyen megfordult, vagyis igazi vándornak tekinthetjük, ám ez többet mond el a dél-amerikai klubok örök türelmetlenségéről, mint az ő vezetői képességeiről. Abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy ha már külföldi edzőt nem sikerült leültetni, akkor Dorival volt a leginkább kézenfekvő megoldás.

Látva a brazilok problémás selejtezőjét, azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy nincs könnyű dolga, de ezen a téren jól jön, hogy megedzette a brazil bajnokság, illetve az a tény, hogy sokszor a legreménytelenebb helyzetben lévő klubok kérték fel a munkára. Bőven van tapasztalata abban, hogyan kell hozzányúlni egy alapvetően tehetséges, de alulteljesítő és rossz helyzetben lévő csapathoz, amelynél a türelem és az idő egyaránt hiánycikk.

Időből most is kevés áll a kapitány rendelkezésére, hiszen három hónap múlva rajtol a Copa América, ahol már illene jól szerepelnie a brazil válogatottnak. Dorival először az angolok ellen irányíthatja a csapatot most szombaton, három nappal később Spanyolországgal csapnak össze, ha pedig a távolabbi jövőbe pillantunk, van még két lekötött barátságos meccs (Mexikó és USA) közvetlenül a kontinenstorna előtt.

- foglalta össze a helyzetet a szövetségi kapitány.

Ezzel nagyjából le is írta a feladat jellegét: most nem a jövő csapatát kell építeni, hanem azt 15-16 játékost megtalálni, akik jelenleg a legjobban tudnak együtt játszani. Valamelyest a sérülések is nehezítik a helyzetét, hiszen Neymarra rövid távon biztosan nem számíthat (a korábbi santosos konfliktusuk egyébként is pikánssá teheti az együttműködést), és sok a rutintalan játékos is a szövetségi kapitány első keretében.

Dorival egyébként az elődjével szemben azt az elvet vallja, hogy az edzőnek kell igazodnia a kerethez, és nem fordítva, amely a pragmatistáknak kedvező válogatott futballban hasznos felfogás lehet. Ez a kompromisszumos szemléletmód még arra is alkalmas lehet, hogy a brazil válogatott szakítson az európai labdarúgást meghatározó ideológiákkal, és ha nem is annyira drasztikus módon, ahogyan azt Diniz képzelje, visszatérjen a saját gyökereihez.

Tite arra törekedett, hogy minél alaposabban elsajátítsa a pozíciós játék alapjait, a 2022-es világbajnokságon ennek megfelelően tisztán kirajzolódott a támadásban mostanság divatos 3-2-5-ös formáció. A kapitányt – bár a győzelmi mutatója kimagaslóan jó volt – sokan vádolták azzal, hogy a kötött szerepkörbe kényszerített játékosok miatta nem tudtak kibontakozni, és ez vezetett a csalódáskeltő világbajnoki szereplésekhez.

Ugyanakkor azóta az is kiderült, hogy hiába vezethetőek vissza a labdához pozicionált játék alapjai a negyvenes-ötvenes évek brazil focijáig (amit Kürschner Izidornak köszönhetően a Duna-menti iskola is inspirált), ma már kevésbé tiszták a brazil és az európai foci közti különbségek. A brazil tehetségek jelentős része már tinédzserként Európába költözik, a bajnokságban pedig egyre nagyobb arányban dolgoznak európai (többnyire portugál) edzők.

A magyar válogatott példája bizonyítja, hogy európai szemlélettel nevelt játékosokkal is alkalmazható a Dinizismo. Marco Rossi alatt a folyamatos fejlődés jellemezte a csapatot: eleinte a védekezésen volt a hangsúly, de ahogy egyre jobb eredményeket ért el a válogatott, úgy jelent meg az igény arra, hogy a labdás fázisokban is hatékonyabb legyen. Erre találták ki a labdához pozicionált játékot, amelynek nem titkolt szándéka volt Szoboszlai Dominik kreativitásának minél nagyobb kiaknázása.

„Látva a 2023-as ellenfeleinket és a saját csapatunk aktuális taktikai helyzetét, különböző megoldásokat kellett találnunk, hogy a labdabirtoklás fázisában még hatékonyabbak tudjunk lenni. A 3-4-2-1-es játékrendszerünkben a két "tízes" (támadó középpályás) rugalmasabb szerepkört kapott, azonos oldalon kezdtek el játszani, mindig túltelítve az egyik oldalt, hogy ilyen módon létszámbeli/strukturális fölényt tudjunk kialakítani” – írta Beregi István, a válogatott vezető videóelemzője.

Ezek alapján nem lenne meglepő, ha a brazil hagyományokat őrző Dorival előbb vagy utóbb megpróbálkozna valami hasonlóval, és a 2026-os világbajnokságon már egy brazilosabb brazil válogatottat látnánk. Először viszont a csapat rövid távú problémáit kell megoldania, vagyis egy olyan feladat vár rá, amihez talán a legjobban ért: a válságmenedzselés.