Dzsudzsák meze a miniszterelnöké lett, de lett volna jobb ötletünk
Publikálva 21/11/2022 - 18:11 GMT+1
A ma már egyedüli válogatott rekorder Dzsudzsák Balázs utolsó meccséről, nevezzük az egyszerűség kedvéért búcsúmeccsnek, már beszéltünk. Hogy megérdemelte-e a század egyik legjobb magyar futballistája a búcsúztatást, nem kérdés. Hogy mi, szurkolók újra és újra felülemelkedjünk a történet politikai szálán, megtettük, mert fontos nekünk a foci. Az utolsó kanyarban azonban megint változtak a dolgok.
Talán nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, Dzsudzsák Balázs az egyik leginkább szeretett és legjobban elutasított futballista egyszerre Magyarországon. 10-15 évvel ezelőtt a magyar futball nehéz évei után hozta el a reményt arra, hogy topligás játékos érkezhessen hazánkból. Hogy a holland és az orosz bajnokság jelentette számára a csúcsot, lehet akár szakmai vagy egzisztenciális kérdés. Röviden: nem ránk tartozik. A sokáig 108, ma már 109 válogatottságig jutó játékos szerepe a válogatottban így is megkérdőjelezhetetlen.
Ezzel vártuk a némiképp ambivalens, évekkel elhúzódott 109. meccset, de mégis kialakult egy kompromisszum: ahogy néhány évvel ezelőtt Juhász Roland és Király Gábor, később Gera Zoltán megérdemelte a búcsút, úgy Dzsudzsák Balázs is megérdemli azt.
Amit az elmúlt néhány hónapban – másfél évtized és az idei bajnokságban Debrecenben mutatott forma alapján – megalapozott, azt végül mégis sikerült lerombolni is.
Mindenki felteheti magának a kérdést: mi legyen a sorsa egy ilyen hazai szinten páratlan karrier végét jelentő focimeznek?
Mindezt egy olyan közegben, ahol minden meccsen mezt kéregető gyerekek (és felnőttek) tucatjai tartják a táblát.
Ha igazán rocker vagy, egy olyan nimbusz, aki képes a legváratlanabb dolgokat tenni a pályán, odaszaladsz az egyik szurkolóhoz, vagy felmész a lelátóra, vagy kikeresel valakit, akivel te lehetsz másnap a császár, akiről a külföldi sajtó is megírja. Egy beteg kisfiúnak, egy nyírlugosi szurkolónak, bárkinek. Akivel aztán együtt elmész sörözni a Körútra. Mert a szurkoló a minden.
Ha kicsit megfontoltabb, a jó ügyért harcoló vagy, előre közleményt adsz ki a meccs előtt, vagy a pályán zajló interjúban elmondod: a mezt árverésre bocsátod, a befolyt összeget pedig a debreceni utánpótlásra, a kis falvakból, hátrányos helyzetből érkező gyerekek felemelkedésére vagy bármi másra fordítod. Arra, ami neked, Dzsudzsák Balázsnak is lehetőséget adott arra, hogy focista legyél.
Amit biztos nem tennék, az az, hogy a szurkolókkal való közös éneklés után felmegyek a Sky Boxba, és a megterített asztal mellett odaadom az első félidős mezt a miniszterelnöknek, a második félidőst pedig a külügyminiszternek.
Félreértés ne essék, ez a cikk nem egy politikai állásfoglalás! Ez sokkal inkább a futballista és a szurkolók viszonyáról szól.
Legyen akármilyen színű a kormány, semelyik fél részéről nem szerencsés egy ilyen lépés. Még akkor sem, ha szentül hiszek a sztárfocista és a miniszter őszinte sportbarátságában, végülis nekik is jár pár közös sör egy jó futsalmeccs után.
De akkor legalább csináljunk úgy, mert hát mégis mindenki minket néz! Mert így mégis mit üzen?
Hogy mégis fontosabb azok jóindulata, akik hatalmi helyzetben nagy pénzen emeltek itthon a futball nimbuszán, ki tudja, milyen okokból, mint hálát adni azoknak, akik segítségével eljutottam idáig? Akit miatt díszpolgár lettem, akik megadták az alapokat, akik kitartottak mellettem akkor is, amikor sokadjára sem sikerült kvalifikálnia magát a válogatottnak semmilyen világeseményre?
Milyen üzenet ez egy most cseperedő kis focistának? Vajon ő mit gondol, kihez kell hűségesnek lennie?
Leginkább ezért kár, hogy az elmúlt időkben valamennyire megérkező konszenzust egy csapásra sikerült újra felrúgni, ki tudja, milyen érdekből. A Dzsudzsák Balázzsal legkevésbé szimpatizálók mondatai is úgy kezdődtek: 'nagy játékosnak tartom amúgy, de…'. Lehet, hogy mostantól megfordul a sorrend?
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása